Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk

A KMKSZ Téglási Alapszervezete Pálfy-Kovács Erikát választotta új elnökévé, aki a fiatal generáció nemzettudatának és hazaszeretetének erősítését tartja a legfontosabb feladatnak, valamint a téglási magyarok igazi közösségé szervezését. Erika a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szerzett oklevelet, és már hat éve dolgozik tanítónőként a Szürtei Középiskolában.

– Mikor kapcsolódott be a KMKSZ Téglási Alapszervezetének munkájába?

– A nagybátyám, Necze Sándor az alapszervezetünk korábbi, alapító elnöke, aki huszonöt éven keresztül volt KMKSZ-elnök Tégláson, s így én gyerekkoromtól láttam, hogyan is működik a rendezvények és gyűlések szervezése. Mindig is az volt a vágyam, hogy jó lenne, ha egyszer ebben én is részt vehetnék. A korábbi években igyekeztem a rendezvények lebonyolításában segíteni az eddigi alelnöknek, Kriczky Kati néninek.

Az az igazság, hogy nagyon szeretem ezt a téglási közösséget, és lehetőségeimhez mérten szeretnék minél többet tenni érte. A KMKSZ-tagok is megbíznak bennem, hisz 2010-ben az alapszervezet titkárává választottak, majd idén március elsején pedig elnökké.

Ebben az évben egyébként az alapszervezet vezetése jelentősen átalakult, megfiatalodott. Kriczky Beáta tanárnő lett az alelnök, Kriczky Edina televíziós szerkesztő-riporter pedig a titkár. Bár a nevük azonos, de nem rokonok. Úgy érzem, nagyon jó csapatot alkotunk így együtt. Nagy szerencsénk, hogy Tégláson lehet a fiatalokra számítni. Sok aktivistánk van, akik ha kell, hagyják az otthoni munkájukat, jönnek és dolgoznak a közösségért.

– Milyen célokat szeretne megvalósítani az alapszervezet elnökeként?

– Mivel magam is a fiatal korosztályhoz tartozom, egy lendületes alapszervezetet képzelek el, melynek a munkájába minden korosztályt szeretnék bevonni, a legkisebbtől a legnagyobbig. Éppen ezért már júliusban szeretnénk egy gyermeknapot szervezni, valamint lesznek Tégláson megemlékezéseink is. Eddig a népfőiskolai mozgalomnak köszönhetően négy táncház volt nálunk, jó lenne, ha sikerülne újabb színvonalas kulturális programokkal megörvendeztetni a lakosságot. Sikeres rendezvény falunkban a Téglási Hagyományőrző Napok, ennek megrendezésére idén már én is pályáztam, szeretném tovább folytatni a hagyományokat. Nagyon fontos közösségteremtő erejük van az ilyen rendezvényeknek, ahol egy cél miatt gyűlnek össze az emberek, s ahol kikapcsolódhatnak, szórakozhatnak, közösségben lehetnek.

Ha sikerülne támogatást szerezni, akkor szerveznénk a tagság számára egy közösségépítő kirándulást, melynek keretében jobban megismerhetnénk vidékünket. Jó lenne legalább egy oklevéllel köszönetet mondani azoknak a tagoknak, akik hosszú évek során – választásokkor és más alkalmakkor – kiálltak a KMKSZ mellett, vagyis a kárpátaljai magyarság érdekeiért.

A legfontosabb célom, hogy minél több téglási fiatalt vonjak be az alapszervezetünk munkájába, hogy ők is lássák: ez munka is, ugyanakkor nagyon jó ehhez a közösséghez tartozni. Legfontosabb feladatunk a fiatalok identitásának, nemzettudatának, hazaszeretetének a megerősítése, hogy büszkék legyenek arra, hogy magyarok.


Vissza a hírekhez