Csap polgármestere pénzt gyűjt a hadseregnek

A félig magyarok által lakott Csap város Galíciából származó polgármester asszonya, Halina Car a nemrég eltörölt ukrán nyelvtörvény Csapon történő bevezetése ellen felvállalt elszánt küzdelme és magyarellenes kirohanásai révén lett hírhedt egész Kárpátalján.

Hétfőn (március 17.) Halina Car a csapi tanács épületébe rendelte a határvárosban működő vállalkozókat, vállalat- és intézményvezetőket, és anyagi támogatást kért tőlük a csapi katonai alakulat számára. Jelen volt a csapi laktanya parancsnoka is, aki egy kész listával érkezett, amelyben felsorolta, hogy milyen alkatrészekre lenne szükségük ahhoz, hogy "el tudjanak indulni a Krímre". A jelenlévők közül a helyszínen senki nem ajánlott fel pénzt, de elhangzott, hogy urnákat fognak kihelyezni a városban, ahová várják az adományokat.

A polgármester asszony élesen bírálta a legnagyobb magyar vállalkozót, Palkó Lászlót, akinek a cégétől nem jött el senki a találkozóra, szerinte ő soha nem vesz részt a város anyagi vagy morális támogatásában, és most az ország területi egysége mellett sem áll ki. Az egyik vállalkozó szankciókat követelt azok ellen, akik ebben a helyzetben sem vesznek részt az összefogásban. Ekkor Halina Car elítélően szólt a város KMKSZ-alapszervezetéről is, amelytől ugyancsak nem jelent meg senki a megbeszélésen. (Balogh Líviától, a KMKSZ-alapszervezet elnökétől megtudtuk, hogy nem is kaptak meghívást.) A polgármester asszony elmondta továbbá, hogy Csapról már nagyon sok magyar férfi kiszökött Magyarországra, míg az ukránok bátor hazafiként otthon várják a behívókat, készek az életüket is feláldozni Ukrajnáért. Halina Car – vélhetően szándékosan – összemosta a KMKSZ elnökét, Kovács Miklóst és a Jobbik európai parlamenti képviselőjét, Kovács Bélát, kijelentve: a KMKSZ-es Kovács ott volt a Krímen, bebizonyítandó Putyinnak, hogy a kárpátaljai magyarok a megszállók mellett vannak.

Megdöbbentő a polgármester asszony magyarellenes hangulatkeltése, ráadásul ez ilyen éles helyzetben kimondottan veszélyes is. A magyarellenes hisztériakeltés valószínűleg figyelemelterelő hadművelet is egyben, hisz egykori munkatársai Larisza Sztupak korábbi alpolgármester vezetésével Halina Car kétes ügyeit leleplező kampányba kezdtek.


Vissza a hírekhez