Beszélgetés az idei Fodó-ösztöndíjasokkal

A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre a Fodó Sándor-ösztöndíjat, ezzel tisztelegve első, alapító elnöke emlékének. A pályázaton olyan diákok vehetnek részt évről évre, akik kárpátaljai felsőoktatási intézményben tanulnak, s jelentős közösségi szervező munkát végeznek a magyarság érdekében. A Fodó-ösztöndíjat az idén két diák kapta meg.

Lőkös Mónika 1991-ben született Visken. Tanulmányait a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában végezte. 2010-ben felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz és matematika szakára. Tagja a KMKSZ Viski Alapszervezetének és a főiskola Hallgatói Önkormányzatának is.

– Azért választottam a főiskolát, mert itt anyanyelvemen tanulhatok. A földrajzot 9. osztályban szerettem meg, s el is döntöttem, hogy ezen a vonalon indulok majd el.

Tavaly nyertem a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumának pályázatán, amelynek kapcsán múlt hónapban a Határhelyzetek című sorozat VI. kötetében megjelent Falusi Turizmus Visken c. publikációm. Jelenleg pedig tagja vagyok a Zrínyi Ilona Szakkollégiumnak.

– Mióta foglalkozol ezzel a témával?

– Évfolyammunkáimat és szakdolgozatomat is hasonló témában írtam, írom. A főiskolán már első évfolyamon is tanultunk turisztikát, rekreológiát. Akkor megtetszett nekem ez a téma, hála egyik tanáromnak, Berghauer Sándornak, s úgy döntöttem, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni a szakmunkáimban. Szakdolgozatomban Visk és Saján turisztikai lehetőségeit igyekszem feltárni.

– Miben lesz majd segítségedre az ösztöndíj?

– Nagy megtiszteltetés ez számomra, már csak azért is, mert egy viski diák nyert (Az ösztöndíj névadója, Fodó Sándor Visken született, ott is van eltemetve – a szerk.). Ezért ezúton is köszönöm a KMKSZ-nek, illetve tanáraimnak, Berghauer Sándornak és Fodor Gyulának az ajánlást. Konkrét terveim nincsenek, de nagy segítség lesz ez számomra a tanulmányaim során. Szeretnék majd beszerezni például néhány szakkiadványt.

– Terveid?

– Elsősorban a főiskola befejezése. Aztán az Ungvári Nemzeti Egyetemen szeretném elkezdeni az 5. évet. S erősen gondolkodom azon, hogy ha ez sikerül, akkor felvételizek a Debreceni Egyetem doktori iskolájába.

– 1992-ben születtem Ungváron. Ötévesen kezdtem el tanulmányaimat a Homoki Általános Iskolában – tudtam meg a másik díjazottól, Rigó Istvántól. – Magyar keresztény neveltetésben részesültem és gyerekként minden egyházi kezdeményezésben részt vettem. Az iskolát az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnáziumban folytattam. A független tesztelésen történelemből és fizikából is kimagasló eredményeket értem el. 2009 őszen felvételiztem és jutottam be az Ungvári Nemzeti Egyetem Fizika Karára, ahol 2011-ben a Szilárdtest-elektronika Tanszékre specializálódtam.

– Az egyetemen kívül miben tevékenykedsz még?

– Az egyetemre járva már az első hónapokban megismerkedtem a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSZ) tevékenységével. Csatlakoztam hozzájuk, s az évek során egyre több dologgal bíztak meg. 2012-ben lettem a szervezet elnöke. Eddig sok újítást sikerült véghezvinnünk. Ezt a díjat tehát, véleményem szerint, nemcsak én kaptam, hanem a szervezet minden egyes tagja és az elnöksége is. Számomra ez egy jel, ami megerősít minket, erőt ad, hogy a munkánkat a kárpátaljaiaktól elvárt szellemiségben végezzük. Emellett örömmel vállalok önkéntességet és szívesen részt veszek bármely "értelmes" civil kezdeményezésben.

Remélem, a kitüntetett személyek listáján a jövőben gyakran fognak a KMDFKSZ soraiból kitűnő személyek szerepelni. Mert a szervezetben remek fiatalok dolgoznak, akiknek az elismerésével nemcsak őket, de egy olyan szervezetet is méltatnak, amely rászolgált az elismerésre. Szeretném megköszönni a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének, hogy felterjesztettek a díjra, személyesen Balogh Líviának, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete elnök asszonyának, akiről kevesen tudják, hogy korábban ő is a KMDFKSZ elnöke volt, és a szervezet rengeteget köszönhet neki, valamint köszönöm Tarics Zoltánnak, az ungvári KMKSZ-alapszervezet elnökének is.


Vissza a hírekhez