Kórház nélkül maradhat Beregszász?

Elveszítheti kórházát a jövőben Beregszász városa és a járás – az ukrajnai politikai helyzet alakulása mellett leginkább ez a kérdés nyomta rá a bélyegét a Beregszászi Városi Tanács múlt pénteki ülésének hangulatára.

A kormányzó Régiók Pártja (PR) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) alkotta városi tanácsi többség, élén Babják Zoltán polgármesterrel megkísérelt egy hagyományos, hangsúlyozottan a város gondjaira összpontosító testületi ülést levezetni, ám az Egységes Centrum (JeC) által képviselt ellenzéknek sikerült elérnie, hogy az országban kialakult társadalmi-politikai helyzetet is megvitassák a tanácstagok. Néhány ellenzéki aktivista a jelenlegi kormányzat bűneit és a kijevi összetűzések áldozatait ismertető plakátokkal jelent meg a teremben, s az utcai tüntetők szervezetének, a VO Majdannak a helyi képviselője is szót kapott.

A hatalompárti frakciók tagjai nem kívántak különösebben belebonyolódni ebbe a –vitába–, illetve rendkívül visszafogottan, komoly önfegyelmet gyakorolva fogadták az ellenzéki vádakat, s a felszólítást, hogy gyakoroljanak önkritikát, és lépjenek ki a PR-ből. Formai okokra, az előzetes egyeztetés hiányára hivatkozva nem szavazták meg a JeC képviselői indítványként előterjesztett felhívását sem, mely az erőszakos cselekmények elítélése mellett többek között az őrizetbe vett tüntetők azonnali szabadon bocsátását, a vétkesek felelősségre vonását, az államfő lemondását követelte. Így a kezdeményezés végül kudarcba fulladt.

A legnagyobb érdeklődés egyértelműen Valerij Kusztrjo képviselőnek, a Beregszászi Központi Járási Kórház osztályvezető sebészének beszámolóját kísérte, aki ismertette a szakhatóságok által a kórházi ellátórendszer átalakítására kidolgozott új tervezetet. A jelenlegi ellátási körzetek megnagyobbítását, a pillanatnyilag még működő járási kórházak összevonását előirányzó elképzelés szerint a jövőben a Beregszászi és a Nagyszőlősi járások egyetlen kórházkörzetet alkotnának Nagyszőlős központtal. Ennek következtében Beregszászban csupán az orvosi rendelő és néhány egyéb részleg további működtetését tervezik, a kórházi osztályok zöme és ezzel együtt a fekvőbeteg-ellátás Nagyszőlősre kerülne át.

A kérdés vitája során elhangzott, korábban is születtek már (nyilvánvalóan a költségtakarékosság jegyében fogant) kórházösszevonási tervek Ukrajnában. Ám – mint arra Kusztrjo is rámutatott – az eddigi elképzelések a beregszászi és az ilosvai járási kórházak összevonását irányozták elő, méghozzá Beregszász központtal.

Az új elképzelést Beregszászban szokatlan egyöntetűséggel utasította el a városi önkormányzat valamennyi frakciója és képviselője, beleértve a PR frakcióját is. Így abban a tekintetben sem volt vita, hogy a képviselőtestületnek a beregszászi kórház megmentése érdekében levélben kell megkeresnie valamennyi illetékes megyei hatóságot és önkormányzati szervet, illetve a város hatalompárti parlamenti képviselőinek, Ivan Buskónak, valamint Gajdos Istvánnak a közbenjárását is szorgalmazniuk kell.

Horkay Sámuel KMKSZ-es képviselő hozzászólásában a beregszászi kórház magyar állami támogatással megvalósult új épületegyüttesének sorsát feszegette, utalva arra, hogy máig vannak lezáratlan kérdések a beruházással kapcsolatban. Nem jelent-e gondot a kórház Nagyszőlősre költöztetése tekintettel arra, hogy Ukrajna máig tartozik Magyarországnak egymillió dollárral a kórház megépítéséért? – tette fel a szónoki kérdést a városatya. Horkay Sámuel arra is felhívta a figyelmet, hogy Beregszász fejlett turizmussal rendelkező település, különösen termálvizei népszerűek az idelátogatók körében. A KMKSZ képviselője indítványozta, hogy Gajdos István és Ivan Busko hatalompárti honatyák záros határidőn belül tájékoztassák a város önkormányzatát arról, milyen eredménnyel sikerült közbenjárniuk az illetékeseknél a beregszászi kórház megmaradása érdekében.

Lapunknak nyilatkozva Horkay emlékeztetett: a korábbi években – ugyancsak UMDSZ-es városvezetés mellett – a Vérke-parti település a regionális vámhivatalát, majd a körzeti postahivatalát is elveszítette. Az előbbi esetben Nagyszőlős, az utóbbiban Munkács lett az új regionális központ, és mindkét döntés komoly presztízsveszteséggel, munkahelyek megszűnésével, bevételkieséssel járt a város számára.


Vissza a hírekhez