Az ukrán politika és a magyarországi választások a testület napirendjén

A választmány tagjait a házigazdák nevében Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte. A helyi Eliza étteremben megtartott tanácskozáson a testület tagjain kívül jelen volt Ljubka Katalin, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának osztályvezetője, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Bacskai József főkonzul és Szalipszki Endre konzul, továbbá a beregszászi magyar konzulátus képviseletében Tóth István főkonzul és dr. Mélykuti Ferenc vezető konzul.

A kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezete a jelenlegi ukrajnai politikai válságban nem kívánja elkötelezni magát a szembenálló felek egyike mellett sem – szögezte le elnöki beszámolójában Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. Ezzel összefüggésben jelezte: a jelenlegi hatalom a kisebbségek irányában tett látszatgesztusok ellenére valójában ellenséges a magyarsággal, s annak érdekvédelmi szervezetével szemben, ezért a KMKSZ is hasonlóan viszonyul a Janukovics-rezsimhez, mint korábban a Kucsma vagy Juscsenko elnökök által fémjelzett politikai hatalmakhoz, azaz nem kíván beállni a kiszolgálóik közé, feladva ezzel a magyarság érdekeit. Mint rámutatott, tovább rontották a helyzetet a Legfelsőbb Tanácsban a közelmúltban elfogadott antidemokratikus jogszabályok, amelyek ellehetetlenítik a nemzetiségi kisebbségek társadalmi szervezeteinek, illetve a magyar nyelvű sajtónak a működését.

Kovács szerint a véres kijevi események egy polgárháború kezdeti fázisát idézik, ami viszont végérvényesen lehetetlenné teszi a demokratikus intézmények működését az országban. Ugyanakkor, tette hozzá, az ellenzék részéről sem mutatkozik szándék egy, az eddigiektől eltérő, a kisebbségek számára elfogadható nemzetiségi politika megfogalmazására, s olyan vezéregyéniség sem került mostanáig az előtérbe körükből, akivel tárgyalni lehetne az esetleges együttműködés feltételeiről. A Szövetség elnöke szerint pillanatnyilag egyébként sem képzelhető el az együttműködés azzal az ellenzéki pártszövetséggel, amelynek tagja a radikális nacionalista Szvoboda párt.

Addig is, amíg megnyílik a jövőbeni rendezést lehetővé tevő tárgyalások lehetősége az ukrajnai politikai élet szereplőivel, a KMKSZ célja megóvni a kárpátaljai magyarságot a provokációktól, attól, hogy a barikád valamelyik oldalán belesodródjék az egyre erőszakosabbá váló konfliktusba – szögezte le Kovács Miklós. Az elnöki beszámolót követő vita nyomán a választmány az ukrajnai politikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el. (Lásd keretes írásunkat!)

Tárgyalt a testület az április 6-ra kitűzött magyarországi parlamenti választásokon való részvételről, s a választmányi tagok úgy határoztak, hogy felhívásban buzdítanak a szavazásra minden kárpátaljai magyart, aki felvette a magyar állampolgárságot. (Lásd keretes írásunkat!) A választási részvétellel összefüggő tudnivalókról napirenden kívül dr. Mélykuti Ferenc vezető konzul tartott rövid ismertetőt.

A választmány megvitatta az elnökség által előkészített alapszabály-módosítási tervezetet, mellyel kapcsolatban a végső döntést a Szövetség tavaszi közgyűlésének kell majd meghoznia. A javasolt módosítás a korábbiaknál rugalmasabban, az aktuális feladatokhoz igazodóan szabályozná a KMKSZ titkárainak számát és feladatköreik meghatározását.

Ugyancsak döntött a testület a KMKSZ-nek az ungvári Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban március 29-én sorra kerülő 25., jubileumi és tisztújító közgyűlése elé terjesztendő napirendjavaslatról. Ezután Gulácsy Géza alelnök tájékoztatott a szervezetnek a közeljövőben megrendezésre kerülő központi rendezvényeiről, illetve az anyaországi támogatási és pályázati rendszerek működésével kapcsolatos aktuális tudnivalókról.

Végül Kovács Miklós elnök átadta a szövetség által tavaly alapított Fodó Sándor-díjakat. A KMKSZ alapító elnökének emléke előtt tisztelegve még 2005 szeptemberében döntött a Fodó Sándor-ösztöndíj létrehozásáról kárpátaljai magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára. Tavaly a Szövetség úgy határozott, hogy az ösztöndíjat díjjá fejlesztve-bővítve a diákok mellett azoknak az oktatási és egészségügyi intézményekben dolgozó, illetve egyházi személyeknek a tevékenységét is elismeri, akik méltó örökösei Fodó Sándor szellemi hagyatékának. A díjazottakról a KMKSZ Elnöksége döntött a Szövetség alapszervezeti elnökeinek és középszintű szervezeteinek javaslatai alapján. A Fodó Sándor-ösztöndíjat az idén Lőkös Mónika, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola IV. éves földrajz szakos diákja, illetve Rigó István, az Ungvári Nemzeti Egyetem V. éves fizika szakos hallgatója érdemelte ki. A Fodó Sándor-díjakat Demes László nyugalmazott fornosi magyartanár, Radvánszky Ferenc bótrágyi és mezőkaszonyi református lelkész, valamint dr. Szabó Miklós csapi osztályvezető főorvos vehette át.


Vissza a hírekhez