540 ezer honfitárssal bővült a magyar politikai nemzet

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) üdvözli, hogy a honosítás és a visszahonosítás révén már 540 ezer honfitárssal, közülük 500 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar politikai nemzet – áll egyebek mellett abban az állásfoglalásban, amelyet a résztvevők a múlt pénteki budapesti plenáris ülésen fogadtak el. A tanácskozáson részt vett Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács (KMT) képviselője, valamint Brenzovics László KMKSZ-alelnök, a KMT költségvetési bizottságának elnöke.

A KMKF ülése délelőtt kezdődött a Parlamentben. Az eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy a jövő évi magyarországi parlamenti választás megerősíti a nemzet közjogi egyesítését. Nemzetpolitikai szempontból történelmi választás előtt állunk – emelte ki a házelnök. Kifejtette: a magyar állam fennállása során még soha nem nyílt lehetőség arra, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok általános, egyenlő, közvetlen, titkos és demokratikus szavazati joggal egyidejűleg részt vehettek volna a Magyar Országgyűlés megválasztásában.

A jövő évi választás sikeres lebonyolítása a nemzetegyesítés és a honosítás visszaigazolása lehet a külhoni magyarok részéről – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a KMKF ülését követően. Az államtitkár az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az ülésen áttekintették a nemzetpolitika aktuális helyzetét, a honosítás folyamatát és a 2014-es magyarországi parlamenti választás előkészületeit, valamint a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatokat.

A KMKF ülése állásfoglalás elfogadásával zárult. A dokumentum szerint a KMKF tagjainak meggyőződése, hogy a külhoni magyar állampolgárok részvétele a magyarországi választásokon teljessé teszi a magyarság közjogi egységét. Fontos feladatnak tekintik, hogy minél több külhoni magyar állampolgárt és minél eredményesebben szólítsanak meg a magyarországi parlamenti választáson való részvétel érdekében. Ezért a fórum tagjai részt vesznek tájékoztatásukban, a regisztráció segítésében – írták. A közjogi egység akkor válhat teljessé, ha a közügyek alakítása is együtt történik, hiszen a magyar nemzet jövőjének alakításában minden nemzettárs szava számít – olvasható az állásfoglalásban.

A KMKF kifejezte reményét, hogy a májusi európai parlamenti választások után az erdélyi és felvidéki magyar képviselet megőrzi vagy erősíti jelenlétét a testületben, és a magyarországi új képviselők is valamennyien az egységes magyar nemzet eszméjének szolgálatát tartják majd szem előtt.

A szervezet üdvözölte az erdélyi magyar érdekképviseleti szervezetek egységes fellépését a Székelyek nagy menetelésének megszervezésében és lebonyolításában. A menetet, az autonómia melletti kiállást a közvetlen demokrácia fontos, példaértékű eszközének tartja.

Értetlenül áll ugyanakkor a KMKF a nemzeti kisebbségekre vonatkozó európai polgári kezdeményezések Európai Bizottság általi elutasítása előtt, hiszen az őshonos nemzeti közösségek jogainak érvényesítése az európai demokratikus jogrendszer elidegeníthetetlen része – írták, remélve, hogy a hasonló kezdeményezéseket az EU a jövőben befogadja.

A zárónyilatkozatban támogatták továbbá a magyar többségű választókerület visszaállítását Ukrajnában, a Tisza menti magyar többségű járás kialakítását és az önálló magyar tanfelügyelet megteremtését Kárpátalján.

A Jobbik nem írta alá a KMKF állásfoglalását, mert az ellenzéki párt szerint a Fidesz saját politikájának kiszolgálására és legitimálására használó "gittegyletté" silányította a KMKF-et.


Vissza a hírekhez