Egyetlen bűnük magyarságuk volt

Beregdéda

A sztálini munkatáborokba ártatlanul elhurcolt magyarokra emlékeztek Beregdédában. Az eseményre november 21-én a község temetőkertjében, a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékművénél került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének szervezésében.

Juhász Katalin, a KMKSZ Beregdédai Alapszevezetének elnöke az emlékezőket köszöntve elmondta, hogy az 1944 novemberében végrehajtott sztálini deportálásnak 43 dédai áldozata van. Róluk és a magyarságért hozott áldozatukról soha nem szabad megfeledkeznünk. Beszédében kiemelte: elődeink az akkor történt borzalmak közepette, a halál torkában sem tagadták meg soha hitüket, nemzetiségüket. Fontos, hogy hozzájuk hasonlóan mi is egyenes gerinccel, magyarságunkat méltósággal vállalva küzdjünk a kárpátaljai magyar közösség megmaradásáért.

1944 novemberében azokat, kiknek egyetlen bűnük magyarságuk volt, gyalogmenetben indították el Szolyvára: útközben sokan meghaltak az embertelen körülmények és az őrök kegyetlenkedései miatt – mondta beszédében Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnöke, aki rámutatott: a 69 évvel ezelőtti események célja a kárpátaljai magyar közösség megtizedelése, megtörése és megalázása volt. Ám az itthon maradtak sem érezhették magukat biztonságban, hiszen a sztálini politika a teljes kárpátaljai magyar nemzeti öntudat kiirtására tört. Lágerekbe kerültek a helyi magyar értelmiség, valamint a történelmi egyházak képviselői is: mindazok, akik a fiatalok nemzeti öntudatra történő nevelésében, az emberek lelki istápolásában részt tudtak volna vállalni. "Ma már elmondható, hogy a nehézségeket az istenfélők viselték el legjobban, hiszen erős támaszt jelentett számukra az Úr – mondta Sin József. – Mindezt Gulácsy Lajosnak, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) nyugalmazott püspökének nemrég a Magyar Országgyűlésben tett tanúságtétele is bizonyítja." "...ahogy a Szentírás mondja, "jó nékem, hogy megaláztál, hogy megtanuljam a te rendeléseidet" (...), megtapasztaltam, hogy Isten nem ad nagyobb szenvedést, mint amennyi erőt is ad hozzá, hogy elhordozzuk" – idézte Gulácsy Lajost Sin József.

Szólt a megjelentekhez Körözsi Sándor református lelkipásztor és Levcsenkó Róbert görögkatolikus parochus is.

Az alkalomhoz illő kegyeleti műsorral lépett az emlékezők elé a dédai Arany János Nyugdíjasklub, valamint a Dédai Általános Iskola tanulóinak csoportja.

Végezetül közösen elénekelték a Szózatot, és elhelyezték a kegyelet koszorúit, illetve gyertyáit.

Nagypalád

November 21-én emlékeztek meg Nagypaládon a helyi temetőben lévő emlékműnél a település lakói arról az 51 nagypaládi lakosról, akiket 1944 novemberében a Gulag haláltáboraiba hurcoltak, s onnan soha nem tértek már haza.

A megemlékezésen a Himnusz eléneklését követően Sőtér Géza, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, emlékezve a 69 évvel ezelőtti eseményekre, azokra a honfitársainkra, akiket Kárpátaljáról hurcoltak el, s akiknek "nem volt egyéb bűnük, minthogy magyarok voltak. S inkább választották a nehéz munkát, mint nemzetiségük megtagadását. A sztálini terrorgépezet által kényszermunkatáborokba kényszerített apák, fiúk, testvérek közül sok ezren soha nem tértek haza. A lágerekben meghalt embereknek nem adatott meg, hogy még egyszer megláthassák családjukat, szeretteiket, kicsiny falujukat. A hozzátartozóknak pedig nem adatott meg az, hogy végső nyugalomra tudják helyezni az elhunytakat, hisz nekik még sírhalmuk sincs, messze, idegen földben nyugszanak." A megemlékezésen a lágerben elhunytak tiszteletére megkondult a falu templomának harangja.

Ezt követően a középiskola diákjai emlékeztek az elhurcoltakra alkalomhoz illő, lágerben született verseket is tartalmazó műsorukkal, a református gyülekezet asszonykórusa pedig énekekkel. Majd dr. Nagy Ignác, Magyarország beregszászi konzulja emlékezett a kollektív bűnösség elve alapján elítélt, elhurcolt nagypaládi fiúkra, férfiakra, hozzátartozókra. Elmondta, nemcsak a férfiak szenvedték meg az elhurcolást, hanem azok is, akik otthon maradtak családfenntartó nélkül. S hogy hasonló soha ne fordulhasson elő többé, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kommunizmus soha ne üthesse fel többé a fejét, hiszen A. Szolzsenyicin Nobel-díjas író szavait idézve: "A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret."

A megemlékezésen jelen volt Illés Katalin, a KMKSZ Nagypaládi Alapszervezetének elnöke, Patkó Sándor tiszteletbeli elnök és Bíró Vencel helyi polgármester is.

A megemlékezés zárásaként a résztvevők elénekelték a Szózatot, majd elhelyezték koszorúikat, virágaikat az elhurcoltak emlékművén.

Tiszacsoma

November 23-án Tisza­cso­mán is megemlékeztek az 1944 novemberében történt "málenykij robot" szomorú eseményeiről és következményeiről. Az eseményre a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében a görögkatolikus templom mellett álló emlékműnél került sor.

A 69 évvel ezelőtti eseményeket taglaló beszédében Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke elmondta, hogy a sztálinista "háromnapos munkának" 46 tiszacsomai áldozata van. Az elnök az egyik helyi túlélő, Beca József beszámolójából idézve elevenítette fel a lágerélet borzalmait.

Dávid Árpád református lelkipásztor beszédében hangsúlyozta, hogy a múlt eseményei csak az emlékezés révén maradnak fent. Nagyon fontos tehát, hogy az emlékezés fontosságát minden ember külön-külön is meglássa. A tiszteletes az alkalmon János apostol leveléből hirdetett igét: "Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot. És az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." Igemagyarázatában kitért arra, hogy a szovjet lágerekben raboskodók közül többen – köztük Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke – a hitből erőt merítve tudták elviselni a körülményeket. Ők maguk a szenvedések értelmét és célját – ami az Istenre való odafigyelés – is meglátták a szögesdrót mögött, s ez segített nekik abban, hogy sikerrel teljesítsék az Úr próbatételét.

Horkay Sámuel, a Beregszászi Városi Tanács képviselője, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének tiszteletbeli elnöke beszédében kiemelte: az 1944 őszén történtek kapcsán a szovjethatalom egyik legnagyobb gonoszsága a hallgatásra kényszerítés volt: az eseményekről senkinek sem volt szabad beszélnie. Így a gyermekek egy része nem tudhatta meg az igazságot arról, hogy miért nincs édesapja, a túlélőknek pedig a munkahelyi önéletrajzban nem volt szabad feltüntetniük a lágerben töltött időt. Horkay Sámuel rámutatott: a "málenykij robot" azzal a céllal történt, hogy elültesse a félelmet a kárpátaljai magyarság szívében. "A "málenykij robottal" azonban nem ért véget az itt élő magyarság szenvedése: a későbbiekben következett a donbászi kényszermunka, majd a kolhozosítás is. Nagyon fájó seb, hogy mind a mai napig nem történt meg az 1944 novemberében elhurcoltak rehabilitációja" – zárta szavait Horkay Sámuel.

Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője Dávid Árpád tiszteleteshez hasonlóan az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet.

A továbbiakban a tiszacsomai gyerekek alkalomhoz illő emlékműsora következett, akik többek között felolvasták a beregszászi városparancsnokság által 1944. november 13-án kiadott hirhedt 2. sz. parancsot, mely a hadköteles magyar és német nemzetiségű férfiakat – 18–50 éves kor között – "háromnapos munkára" kötelezte. Az emlékprogramot a Nagymuzsalyi Középiskola Tárogató hagyományőrző csoportjának a túlélők naplójegyzeteiből és verseiből összeállított műsora zárta: a gyerekek minden elhurcolt emlékére egy-egy szál gyertyát is gyújtottak.

Végezetül az emlékművön elhelyezték a kegyelet koszorúit.

Bátyú

November 24-én, a templomkertben emelt emlékmű előtt emlékeztek meg Bátyú lakosai azokról a személyekről, akiket a kollektív bűnösség elve alapján 1944-ben elhurcoltak, fogolytáborokban dolgoztattak, s akik a fagy, az éhség vagy épp a járványok miatt soha nem tértek már haza otthonaikba.

A megemlékezés a 90. zsoltár eléneklésével vette kezdetét, majd Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke emlékezett az 1944-es évre, mely a magyar holokausztként vonult be a történelembe, miután a 4. ukrán front katonai tanácsa által közzétett rendelet értelmében sok ezer magyar fiút, férfit vittek el háromnapos romeltakarítás címén "málenykij robotra", ahonnan sokan soha nem tértek haza. Elmondta, hogy a bátyúi férfiakat a Lónyay-kastély parkjába terelték össze, ott töltötték a megtorlás keserű és fájdalmas időszakának első éjszakáját. "Innen talán még elmenekülhettek, megszökhettek volna, de senki nem hitte, hogy a háromnapos munkából talán örökkévalóság lesz." A Lónyay-kastélyból aztán gyalogszerrel a szolyvai táborba kerültek, ahol mintegy 12 ezer embert tartottak borzalmas, embertelen körülmények között. Sokuk – köztük 38 bátyúi lakos – soha nem tértek haza. Ezért november a gyász hava a kárpátaljai magyarok számára. Az alapszervezeti elnök hangsúlyozta: "Emlékeznünk kell ezekre a borzalmakra, azért, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg. Emlékeinket át kell adni gyermekeinknek, unokáinknak, hogy tanuljanak a múltból." Beszéde végén hangsúlyozta: "Vállalnunk kell a küzdelmet magyarságunkért, anyanyelvünkért, amely megmaradásunk egyetlen záloga. Őrzők vagyunk a strázsán – mondta Ady. Legyünk is azok, mert nagy a tét: anyanyelvünk, létünk, magyarságunk." Majd Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke szólt a megemlékezőkhöz. Elmondta, hogy bár ma már természetes, hogy ilyenkor megemlékezünk az elhurcoltakról, a kommunizmus, a látszatjólét és a látszatdemokrácia idejében még csak beszélni sem lehetett az 1944-ben történtekről. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon november 25-ét a Szovjetunióba ártatlanul elhurcoltak és politikai foglyok emléknapjává nyilvánították. Az aktuális politikai eseményekről szólva pedig elmondta, hogy a magyarság, s annak részeként a kárpátaljai magyarság is, az európai népek családjába tartozik, így jövőjét is nyugati orientációval és demokráciában tudja elképzelni.

Ezt követően a helyi fiatalok mutatták be Népünk temetője: Szolyva című, korabeli dokumentumok idézeteit és verseket tartalmazó emlékműsorukat, a református gyülekezet tagjai pedig énekekkel adóztak az elhurcoltak emlékének. Majd Kacsó Géza, bátyúi református lelkipásztor kért nyugosztalást Istentől az elhurcoltak lelkének, a résztvevők pedig elhelyezték koszorúikat, virágaikat az emlékművön.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.

Csap

Csapon a temetőben lévő emlékműnél a Credo verséneklő együttes énekelte a felvidéki Bodnár Éva megzenésített verseit. Majd Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke emlékezett a sztálini önkény kárpátaljai áldozataira. "Mi, akik örökösei vagyunk ezen nemzet dicsőségeinek, de veszteségeinek is, nem szabad, hogy elfelejtsük a 69 éve elpusztított magyar férfiak áldozatát. Az őket ért igazságtalanság mindannyiunké. A mi dolgunk pedig, hogy méltón őrizzük ennek a sokat szenvedett népnek a múltját, és közösen dolgozzunk a jövőjéért. Itt, Kárpátalján pedig megmaradásán és felemelkedésén" – hangsúlyozta Balogh Lívia.

Kindák Krisztina és Molnár Annamária 11. osztályos tanulók Filep Lajos Bús magyarok című versét szavalták.

Vida László, Magyarország ungvári konzulja emlékező beszédében hangsúlyozta: "Ma azok előtt a névtelen hősök előtt hajtunk fejet, akiktől az esetek többségében a legértékesebbet, az életüket vették el. Pusztán azért, mert magyarok voltak."

Maha László történész, a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola igazgatója az emberellenes kommunista rendszer Kárpátalján 1944–45 fordulóján végrehajtott rémtetteit ismertető beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a kárpátaljai magyar és német férfiak "összegyűjtésében szorosan együttműködtek az NKVD alakulataival a helyi kommunisták."

Balogh János csapi református lelkipásztor Pál apostol korintusbeliekhez írt első levele alapján emlékezett a csapi áldozatokra.

A megemlékezésen díszőrséget álltak a Molnár Beáta vezette Csapi 3. Számú Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat tagjai, akik minden jelenlévőt megajándékoztak egy apró mécsessel. Végül a megemlékezők elénekelték nemzeti himnuszunkat, majd az emlékművön elhelyezték virágaikat és koszorúikat, és meggyújtották a sok apró mécsest.

Szürte

Az ungvári járási Szürtében a helyi alapszervezet a református templomban emlékezett a II. világháború és a sztalinizmus áldozataira.

A Himnusz eléneklése után Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében elmondta, hogy 1944 novemberében kezdődött meg a 18 és 50 év közötti magyar és német férfiak összegyűjtése és deportálása. "Az utóbbi években feltárt levéltári adatok alapján úgy tudjuk, hogy több mint húszezer magyar nemzetiségű férfit hurcoltak el, és köztük voltak a mi elődeink, a Szürtéből elhurcolt férfiak is. Fontos az emlékezés, az elődeinknek szánt kegyelet, akik önhibájukon kívül estek áldozatul annak a kornak, és jeltelen sírban nyugszanak."

Tarics Zoltán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke beszédében kiemelte: "A sztalinizmus jóval több áldozatot követelt vidékünkön, mint a II. világháború. Szinte nincs olyan magyar család Kárpátalján, amelyik ne szenvedte volna meg ezeket az éveket." A továbbiakban saját családjának visszaemlékezéseit osztotta meg a közönséggel.

Pohareczky Róbert római katolikus plébános kiemelte, hogy mi, emberek bármennyire is szeretnénk, valójában nemcsak a jóra és szépre emlékezünk. Vannak szívbéli sebeink, amelyeket mi okoztunk vagy nekünk okoztak. Az igaz szeretet azonban mindig megbocsát.

Kótyuk Zsolt református tiszteletes arról beszélt, hogy Krisztus az egyetlen kőszikla, aki sok megpróbáltatás közepette is az elhurcoltak hitét megtartotta. A mi nemzedékünknek is ehhez az egyetlen kősziklához kell ragaszkodnia.

Az ünnepségen fellépett a téglási Dominus ifjúsági kórus és a Szürtei Református Egyházközség kórusa Fülöpné Kiss Ibolya vezetésével. A Szózat eléneklésével zárult a megemlékezés, majd a KMKSZ részéről, valamint a református és katolikus egyháztól koszorút helyeztek el a templom udvarán álló emlékműnél.

Tiszasalamon

Tiszasalamonban a református templom kertjében emlékeztek a 69 évvel ezelőtt elhurcolt salamoni magyar férfiakra és a kárpátaljai magyarság történetének legtragikusabb eseményére. Nemzeti himnuszunk eléneklése után Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Vida László, Magyarország ungvári konzulja beszédében emlékeztetett arra, hogy 1944 novemberében Kárpátaljáról több mint harmincezer magyar és német nemzetiségű férfit vittek el a szovjetek munkatáborokba. "Az elhurcoltak többsége polgári személy volt, akik a magyar tövények szerint nem is voltak behívhatók katonai szolgálatra egészségi állapotuk, életkoruk vagy családi körülményeik miatt. A deportálások 1944 decembere után is folytatódtak. "Két-három hónap alatt megtisztítottuk a Kárpátokon-túli Ukrajna területét" – idézte fel az eseményeket ötven évvel később Ungvár akkori katonai kommendánsa, akinek visszaemlékezése egy tavaly megjelent dokumentumgyűjteményben olvasható. A tisztogatásnak egyértelműen etnikai jellege volt. A kollektív bűnösség elvét alkalmazták a kárpátaljai szülőföldjükön élő magyarokkal szemben" – jelentette ki Vida László.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke emlékező beszéde végén azt kérdezte hallgatóságától: "Vajon elég-e nekünk apáink áldozata ahhoz, hogy hinni tudjunk magunkban, egymásban, közösségeinkben és hinni tudjunk ennek a nemzetnek az erejében és felemelkedésében?"

Maha László történész, a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola igazgatója a mára felkutatott tények alapján részletesen ismertette a 69 évvel ezelőtti eseményeket.

Kótyuk Zsolt református tiszteletes a 71. zsoltárral vigasztalta a hozzátartozóikat gyászoló tiszasalamoniakat. Majd így folytatta: "Azt tapasztalták azok, akik szenvedtek, hogy miközben elfogyott sok minden, maradt a megtartó hit, az imádság, az Istenhez való kiáltás."

Az alkalomhoz illő énekekkel emlékezett a helyi református énekkar, majd végezetül elénekelték a 50. zsoltárt, és elhelyezték az emlékmű talapzatán az emlékezés virágait és koszorúit.


Vissza a hírekhez