Nyílászárókat kapott az óvoda

Az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretén belül az Asztélyi Bölcsőde-Óvoda épülete is megújult: az intézményben a nyílászárókat cserélték le a támogatásból.

November 27-én Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja és Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének elnöke látogatott el az intézménybe, ahol Nagy Anna polgármester, a KMKSZ Asztélyi Alapszervezetének elnöke és Cserlenyák Mária, az óvoda vezetője fogadták őket. A vendégek megtekintették az óvoda épületét, Nagy Anna pedig elmondta, hogy a program jóvoltából az intézmény számára 6 új ablakot és ugyanennyi ajtót sikerült vásárolni. Továbbá az eredetileg lakóháznak készült épület belső terében is sikerült változtatásokat véghezvinni (a munkálatokat is a program nyújtotta támogatás segítségével végezték el). Ezáltal az intézménybe járó több mint 30 gyermek könnyebben szellőztethető hálóteremben töltheti a déli pihenőt, s egy öltözőt is sikerült kialakítani a belső változtatások által. A felújítás több szempontból is hasznos volt, hiszen az új helyiségek és nyílászárók által a bölcsőde-óvoda épülete nem csupán korszerűbb, szebb, praktikusabb lett, hanem hatékonyabbá vált a fűtés is, hiszen már nem szelelnek az ajtók és ablakok.

A látogatás végén Tóth István főkonzul Cserlenyák Mária óvodavezetőnek egy emléktáblát adott át, mely a program jegyében, Magyarország Külügyminisztériuma és a Kárpátaljai Megyei Tanács részvételével lebonyolított felújításra emlékeztet.


Vissza a hírekhez