A KMKSZ alapszervezeti elnökeinek konferenciája

Ezúttal Aknaszlatina mellett, a Szpeleocentr üdülőben tartotta alapszervezeti elnökeinek hagyományos év végi konferenciáját a jövőre esedékes jubileumi, XXV. közgyűlésére készülő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

A konferencia résztvevőit köszöntötte Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere. Kedves gesztus volt a helyi magyarság és a szervezők részéről, hogy a gyülekező vendégeknek a nagy múltú aknaszlatinai bányászzenekar játszott az üdülő filagóriájában. Kovács Miklós, a Szövetség elnöke köszönetet mondva a szíveslátásért, természetesnek nevezte, hogy a KMKSZ időről időre ily módon is jelen legyen a magyarság kárpátaljai végvidékein. Az idei helyszínválasztás üzenete, hogy a KMKSZ szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja azokat a szórványban élő nemzettársainkat, akik még a tömbben élő magyar kisebbséghez képest is hátrányos helyzetben vannak – tette hozzá a Szövetség elnöke.

A tanácskozás megkezdése előtt a jelenlévők néma főhajtással tisztelegtek Füzesi Klára, a KMKSZ Verbőci Alapszervezete nyáron elhunyt elnökének emléke előtt.

Kovács Miklós elnöki beszámolójának középpontjában az Európai Unió és Ukrajna között a napokban aláírni tervezett társulási szerződés, illetve annak a kárpátaljai magyarságra gyakorolt esetleges hatásai álltak. Mint fogalmazott, az itteni magyar közösség érthetően azt szeretné, ha sikerülne elérni helyzetének javulását most, hogy a társulási szerződés jóváhagyásához EU-tagországként Magyarország beleegyezésére is szükség van. Kovács jelezte, a KMKSZ az elmúlt időszakban a magyarországi döntéshozók figyelmébe ajánlotta a kialakult helyzetnek ezt a látásmódját, amely azzal kecsegtet, hogy teljesülhetnek a kárpátaljai magyarság olyan régóta hangoztatott követelései, mint például a Tiszamelléki járás, az önálló magyar tankerület létrehozása vagy a garantált parlamenti képviselet biztosítása. A magyar álláspont azonban jelenleg egyértelmű ebben a tekintetben, Budapest feltétel nélkül támogatja Kijev uniós közeledését, tehát a kárpátaljai magyarság kérdése legfeljebb e folyamat egy későbbi szakaszában kerülhet fokozottabban a figyelem középpontjába – összegezte a KMKSZ elnöke e tárgyban folytatott megbeszéléseit. Kovács Miklós ugyanakkor jelezte, hogy a KMKSZ-nek mint a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezetének identitásából és küldetéséből következik, hogy miközben maga is támogatja Ukrajna uniós törekvéseit, ragaszkodjék ez ügyben megfogalmazott álláspontjához, vagyis tartsa napirenden a kérdést, remélve, hogy a jövőben a körülmények alakulása lehetővé teszi a kárpátaljai magyarság jogos követeléseinek teljesülését.

Brenzovics László hozzászólásában hangsúlyozta: a magyar állam ebben a helyzetben is mindent megtesz a kárpátaljai magyarság védelmében. Példaként a KMKSZ alelnöke a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát említette, amely ellen az elmúlt hónapokban több politikai hátterű támadás is indult, amelyeket sikerült kivédeni. Ehhez a beregszászi főiskola kiváló teljesítményén túl Magyarország közbenjárására is szükség volt – hangsúlyozta Brenzovics. A KMKSZ Választmánya a konferenciát követő ülésén nyilatkozatban is rögzítette a kárpátaljai magyarság jogainak érvényesítésével és az ország európai integrációjával kapcsolatos álláspontját.

Gulácsy Géza alelnök a magyarországi televíziós műsorszórás digitális átállásának folyamatáról tartott beszámolójában jelezte: a KMKSZ és a BGA együttműködése a magyar nemzeti média és hírközlési hatósággal végül is meghozta az eredményét, sikerült támogatást szerezni az anyaországtól az átállás megkönnyítésére a kárpátaljai magyarság körében. Emlékeztetett, a minap meghirdették a pályázatot, melynek keretében január végéig lehet pályázni részleges hozzájárulásra a digitális adások vételét lehetővé tevő készülékek megvásárlása után a "KMKSZ" Jótékonysági Alapítvány regionális irodáiban. Az alelnök hangsúlyozta, a megpályázott összeg két lakossági kategória számára teszi lehetővé a támogatás folyósítását: azon két- vagy többgyermekes családoknak, ahol a gyerekek magyar oktatási intézménybe járnak, illetve a magyar oktatási intézményben oktató pedagógusoknak. A napirendi pont vitája során felszólalók egyetértettek abban, hogy a pályázat által megcélzottaknál a lakosság lényegesen szélesebb rétegei szorulnának rá a támogatásra e téren, ám a rendelkezésre álló keret határt szab a lehetőségeknek.

E kérdéssel összefüggésben a konferencián ismét szóba került a magyar tévéadás vételi lehetősége a Felső-Tisza-vidéken. A KMKSZ Választmánya az elhangzottak nyomán úgy döntött, levéllel fordul az illetékes magyarországi hatóságokhoz, hogy elősegítendő a magyar tévéműsorok mind szélesebb körű vételét a felső-Tisza-vidéki magyarság körében, dolgozzanak ki programot műholdvevő készülékek beszerzésére.

Gulácsy Géza beszámolt a Tőkés László Alapítvány nemrég meghirdetett ösztöndíjpályázatáról. A pályázatban olyan kárpátaljai magyar iskolákban tanuló felsős diákok vehetnek részt, akik az előző tanévben elérték a kilences tanulmányi átlagot. A pályázók közül 25 diák részesülhet egyszeri támogatásban.

A továbbiakban Molnár Eleo­nóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (KNE) elnöke tartott beszámolót a szervezet megalakulása óta eltelt mintegy két esztendőről, a magyarországi Hungarikum-törvény folyományaként összeállított Kárpátaljai Értéktárról, illetve további terveikről. A KNE – csatlakozva a Lakiteleki Népfőiskola kezdeményezéséhez – regionális hungarikumklubok létrehozását tervezi Kárpátalján, melyek programjai közt szerepelne a hagyományos kézművesmesterségek átörökítése, illetve élő történelemórák megszervezése – hangzott el többek között.

Befejeződött a magyar Külügyminisztérium kezdeményezésére, a Kárpátaljai Megyei Tanáccsal közösen megvalósított Keleti Partnerség Program – jelentette be a konferencia résztvevői előtt Brenzovics László alelnök, aki a megyei önkormányzat költségvetési bizottsága elnökeként a program helyi koordinátora volt. A projektnek köszönhetően egy-egy millió dolláros keretből, közösen összeállított lista alapján támogatták a felek zömében kárpátaljai magyar iskolák, óvodák és egyéb közintézmények – több mint félszáz objektum – felújítását. Brenzovics László rámutatott: a kezdeményezésnek köszönhetően ma több mint 5000 tanuló folytathatja tanulmányait jobb körülmények között. Az alelnök javaslatára a KMKSZ Választmánya úgy döntött, hogy a projekt megvalósításáért köszönetét fejezi a magyar Külügyminisztériumnak, továbbá mindazoknak, akik hozzájárultak a sikerhez, s azzal a kéréssel fordul a tárcához, hogy a jövőben is járuljon hozzá hasonló projektek megvalósításához.

A KMKSZ Választmánya ugyancsak döntött arról, hogy a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére kárpátaljai gazdaságfejlesztési programot dolgoz ki. A munkálatokba bevonják a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének és a "Pro agricultura Carpathica" Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítványnak a szakembereit, illetve a Rákóczi-főiskola tanárait – hangzott el.

A konferencia utolsó napirendi pontjaként Hidvégi Balázs fideszes országgyűlési képviselő, a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke tartott tájékoztatót arról, miként vehetnek részt a határon túl élő magyar állampolgárok a 2014-ben esedékes magyarországi parlamenti választásokon. Jövőre 104 év után újra alkalom nyílik arra, hogy mindenki, aki a Kárpát-medencében él és magyarnak vallja magát, magyarként kíván gondolkodni, cselekedni, döntéseket hozni, részt vegyen a választásokon, képviselőket küldhessen a budapesti parlamentbe – hangsúlyozta egyebek mellett a képviselő, aki minden külhoni magyar állampolgárt arra buzdított, éljen a lehetőséggel.

Az alapszervezeti elnökök konferenciáját követően a KMKSZ Választmánya a Szövetség jövőre esedékes, XXV. közgyűlésével kapcsolatos szervezési kérdésekről tárgyalt. Eldőlt, hogy a KMKSZ alapszervezeteinek közgyűléseit január 18. és március 15. között bonyolítják majd le, s március 15–23. között kerül sor a középszintű szervezetek éves beszámoló fórumaira. A KMKSZ jubileumi közgyűlését március 29-én tartják Ungváron, ahová 100 tag után jelölhetnek majd egy küldöttet az alsóbb szintű fórumok.

hk

Nyilatkozat

A KMKSZ üdvözli és támogatja Ukrajna nyugati irányú civilizációs választását. A kárpátaljai magyarságnak ez alapvető érdeke, mivel a jelenlegi posztszovjet állapotok megváltoztatására csak így lehet esély. Ezen nyugati elköteleződés Ukrajna részéről azonban nem lehet hiteles a jelenlegi nemzetiség-, és így magyarellenes kurzus fennmaradása mellett.

A magyar közösség megmaradásához és újraszerveződéséhez néhány alapvető fontosságú intézkedés meghozatala szükséges. Ilyenek a Tiszamelléki járás, a magyar tankerület létrehozása, a magyarság parlamenti képviseletének garantálása, a nemzetiségi arányok érvényesítése az állami hivatalok kinevezés útján betöltött pozícióit illetően, a nyelvtörvény maradéktalan végrehajtása és a nemzetiségi jogok kiszélesítése.

Úgy véljük, az EU-val történő társulási szerződés és szabad kereskedelmi megállapodás megkötésének, ratifikálásának folyamatát a kárpátaljai magyarság megmaradását garantáló fenti intézkedések meghozatalának elősegítésére is fel kell használni a nemzetileg elkötelezett politikai erőknek mind Kárpátalján, mind Magyarországon.

Aknaszlatina, 2013. november 9.


Vissza a hírekhez