Archaikus imák pedig vannak Kárpátalján

A közelmúltban a Kárpáti Igaz Szó újság és az Új Magyar Szó című sajtóorgánum a Külhoni Magyar Értéktárba javasolt kárpátaljai értékek fölött tört pálcát. A rágalmazó írások a kárpátaljai archaikus imát egyenesen azzal támadták, hogy nem is létezik, ugyanis Bálint Pataki József és Zubánics László nem hallott róla. Amiről ők nem hallottak, az nincs is?

Vidékünk anekdotájában a rendszerváltás idején egyik irodalomhoz, történelemhez, néprajzhoz és még annyi máshoz "értő" polihisztor atyánkfia kijelentette: Kárpátalján nem volt népviselet, ezért azt nem is érdemes kutatni. S jött a látszatkutató magyarázata: e vidéken oly nagy volt a szegénység, oly sokat szenvedett az istenadta nép, hogy nem volt neki viselete. Éppen ilyen felháborító inkompetenciáról tanúskodik az a kijelentés is, hogy Kárpátalján nincs archaikus ima. Mert egyesek nem hallottak róla. Szegény sokat szenvedett kárpátaljai nép, eszerint nem volt neki sem ruhája, sem imája.

Pedig volt mindkettő. A viseletről, remélem, írnak majd még szépet és hiteleset, szakmailag is értékeset mások. Az archaikus imáról néhány fontos adatot azonban szeretnék közölni.

E különleges szövegek magyarországi gyűjtése későn indult el. A Magyar Tudományos Akadémia önálló folklórműfajként 1970. február 11-én fogadta el. Erdélyi Zsuzsanna e napon tartott szakmai bemutatót a Néprajzi Társaság Folklórszakosztályán eddigi gyűjtéseiről és könyvtári kutatásainak eredményéről. Már az elnevezés terén is voltak bizonytalanságok. Azóta az archaikus ima, az apokrif ima, a népi imádság meghatározások használatosak definícióként, illetve az apokrif archaikus ima, archaikus népi imádság műfaji megjelölés is jellemző. Erdélyi Zsuzsannától tudjuk a meghatározások három legfontosabb elemének magyarázatát is. Archaikus, mert középkori vagy annál régebbi szövegekről van szó. Apokrif, mert az imádságok alaptémái jórészt nem a hivatalos egyház által elismert motívumokra épülnek. Népi, mert hordozója, fenntartója, átörökítője a parasztság, néprajzilag a nép. Maga a nép nem ismeri a szakma által adott megnevezéseket. Kárpátalján ima, imádság, kódus ima (koldustól tanulták), hathatós ima, hasznos ima, erős ima, hajnali imádság, bűtös ima, (böjt idején imádkozták), öntőima (viaszöntésnél, a népi gyógyászatban alkalmazott mágikus eljárás során mondja a gyógyító) stb. néven említik.

E csodálatos szövegek a népköltészet egyik legrégebbi rétegét alkotják, a szinte teljesen elveszett középkori magyar nyelvű vallásos költészetünk bizonyítékai, forrásai. Szerkezetüket tekintve általában hármas tagolódásúak. Lírai kezdőképpel indulnak, amelyek gyakran természetből vett motívumok: Amott egy fa kivirágzott/Anna asszony alatta ül... (Salánk 2004); Fehér rózsa Mária/Engem Jézus talála/Szent igével igézett,/Aranygyűrűvel pecsételt... (Nevetlenfalu 2002). A kezdőképet általában epikus rész, esemény követi, amely a jézusi szenvedéstörténetből merít, Krisztus halálát vagy Mária anyaságát, fájdalmát jeleníti meg. Vannak kutatók, akik éppen ezért az archaikus imaműfajt az Ómagyar Mária-siralom édestestvérének nevezik. A legjellemzőbb és legérdekesebb rész a záradék, amely tudatja az ima elmondásáért járó kegyelmet: Eridj fel a kápolnába/Kiáltsd fel az én szavaimat/Aki ezt az imádságot elmondja/Este lefektibe,reggel felkeltibe/Lészen velem az örök valóságban. (Karácsfalva 2010); vagy jelzi a szöveg mágikus funkcióját: Úgy ne ártson neked/Semmiféle ijedés, betegség, szemártás, igézet,/Mint az Úrjézusnak nem ártott/A három szép szent szűz leány igézete./Jézus Mária szent nevében ámen (Batár 2000).

E hármas tagolódás nem mindig van jelen. Hiányzik a rövid imáknál: Én lefekszem én ágyamba/Testi lelki koporsómba... (Nagybereg 2010); az imafüzéreknél, a középkori énekeknél: József és Mária/Nagy útra indulnak...(Batár 2004).

A szövegek stilisztikailag és poétikailag is káprázatosak. Található bennük szimbólum, szürrealista kép, metafora, állandó jelző, figura etymologica, gondolatritmus stb.

Jómagam a népi gyógyászat kutatása terén figyeltem fel arra, hogy vannak bizonyos szövegek, amelyeket funkciójukban imaként használnak, de a hivatalos egyházi imaszövegektől mégis eltérnek. Azonnal megérintett nyelvi szépségük, régiségük, különleges szerkezetük, stilisztikai gazdagságuk. Az első emlékezetes élményem a világtalan batári öntőasszony, Zsadányi Róza imaszövege volt. Róza néni viaszöntéssel gyógyított, s az imája azért is volt különlegesen értékes, mert eddig csak a gyógyító rítus szerves részeként mondta el halkan mormolva, tehát páciensei nem hallhatták tisztán a szöveget. Engem megtisztelt bizalmával, s rámondta a magnetofonomra. Azzal indokolta e különleges cselekedetét, hogy a hagyomány szerint úgyis csak az veheti át a tudást, akit ő erre kijelöl. Az "Isten után gyógyítok". (2000) című tanulmányomban reagáltam is a felfedezésre. Később fokozatosan megértettem, hogy nem célszerű kiragadni csak konkrétan a gyógyításra szánt szövegeket, hiszen az imák célja legtöbb esetben a betegség megelőzése, elkerülése is. Intenzívebb gyűjtést a 2000-es évek elejétől folytattam. A gyűjtésbe utóbb bekapcsolódtak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai is.

Bár az archaikus imák kárpátaljai kutatására kevés példa akadt, mégis voltak már előzmények, s ezekre támaszkodhattam. Pilipkó Erzsébet Népi imádságok Salánkon (1992) című tanulmánya a gazdag salánki anyagba ad betekintést, György Horváth László – Lajos Mihály: A Hömlöc lábánál. Salánk, Feketepatak és Verbőc történetéből (1998) c. kiadványa is közöl néhány archaikus szöveget.

Igaz viszont, hogy a szakirodalomban alapműnek számító Erdélyi Zsuzsanna által kiadott Hegyet hágék, lőtőt lépék című kiadvány valóban nem tartalmaz kárpátaljai anyagot. Zsuzsa néni a kommunizmus idején nem tudott hozzánk eljutni, a magyarországi sajtóban közzétett felhívására vidékünkről nem kapott visszajelzést. Ez érthető is. A magyar nyelvterület politikai határokkal leginkább elzárt közössége voltunk.

A hivatalos egyház meghurcolása, a templomok bezárása, a papok Gulagra száműzése azonban nem érte el célját, nem tudta teljes mértékben elpusztítani a több évszázados hagyományokat, a hitet. Az új ideológia nem mindenki számára vált követendővé. A pislákoló lámpafénynél, a tűz parázsánál, a sötétben ima szállt az égbe. Az egyházi ünnepeket, ha nem is régi fényükben, de megtartották a családok. Karácsonykor kántálták az archaikus szövegeket is, nagypénteken imádkozták a Ma van péntek, annak napja vala... imát is. A templombúcsúkra, bár a hivatalos személyek sokszor megpróbálták feloszlatni a tömeget, mégis távolról eljöttek a hívők, ott voltak a koldusok is, az archaikus imaszövegek ismert tudói. Ha nem volt nyomtatott Biblia, a göcsörtössé dolgozott, elnehezült kezek iskolás gyermektől megmaradt füzetekbe írták a szent szövegeket. Nemcsak a hivatalosan kiadott könyvekből kiírt másolatok kerültek a megfakult lapokra, sokszor az emlékezetekben fennmaradt, de a hivatalos egyház által nem kanonizált imák is. Ilyenkor nem volt cenzúra: a hit és a lélek diktált. Az itt élők megtanulták túlélni a megpróbáltatásokat. Amikor kellett, lelkük mélyébe rejtették a tiltott gondolatokat, az ősi tudást. Amikor azonban lehetőség nyílt rá, továbbadták a gyermekeiknek, unokáiknak, a közösségnek. Ezért lehetséges az, hogy az archaikus ima ma is él Kárpátalján.

Már hallom, amint a kákán is csomót keresők elégedetlenkednek: nemcsak Kárpátalján található. Igaz. Éppen ezzel tudjuk bizonyítani, hogy közösek a gyökereink, hogy az ideiglenes politikai határokra, az elszigeteltségre, a tiltásra fittyet hány a több évszázados összekötő kapocs: a közös nyelv, a közös kultúra. A többi nemzetrész is ugyanilyen joggal javasolhatta volna. Sajnálom, hogy nem tették meg.

Az egész történet számomra kísértetiesen hasonlít a szakirodalomban a Vadrózsa-pörként elhíresült esetre. Grozescu Julian román hírlapíró, szerkesztő az 1863-ban megjelent, Kriza János által kiadott Vadrózsák című kiadványt azzal vádolta, hogy a Kőműves Kelemen és a Molnár Anna c. balladák román gyűjtőktől átvett plágiumok. Ez indította el az Arany János által Vadrózsa-pörnek nevezett szenvedélyes vitát, amelynek az lett az eredménye, hogy addig sosem tapasztalt lendülettel indult meg a balladák gyűjtése. Ha a szkeptikusok vádaskodásainak lesz annyi eredménye, hogy Kárpátalján közösségi üggyé válik az apokrif imák gyűjtése, már megérte.

Bennem sok gondolat kavargott a rágalmazások olvastán. Úgy érzem, nagyon megkeseredett ember az, aki kárpátaljai lévén a lelkiség évszázados rezdüléseit hordozó különleges szövegekre tagadással képes reagálni. A tudatlanság ebben az esetben nem mentesít a bűn elkövetése alól. Nemcsak engem, és nem is csak az Értéktár létrehozóit sértették meg, akik a rágalmakkal ellentétben, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül tettük meg javaslatainkat, azokat is, akik hordozói és továbbadói e szövegeknek: a gyermeke betegágya fölött imádkozó szülőt, a kegyes halálért könyörgő haldoklót és hozzátartozóit, a kisebesedett lábbal hosszú utat megtevő zarándokot, a nyugodalmas éjjeli álmot kívánót, a virradatnak örvendőt és mindazokat, akik este lefektükben, reggel felkeltükben imádkoznak a bűnösökért is.

Dr. Kész Margit néprajzkutató, a II. RF KMF tanára


Vissza a hírekhez