Cibereünnep Kisbégányban

Október 13-án immár harmadik alkalommal gyűltek össze Kisbégány lakói, hogy megünnepeljenek egy, a faluban ma is élő szokást, a ciberefőzést. Az alkalomra számos helyi és környékbeli lakos érkezett, kicsik és nagyok egyaránt.

A rendezvény megnyitójára a helyi kultúrházban került sor. Elsőként Hánka Dezső polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket, érdeklődőket. A rendezvény kapcsán elmondta: "A mai nap legyen az öröm, a jövőbe vetett hit, a remény és a szeretet ünnepe." Dr. Nagy Ignác beregszászi vezető konzul köszöntőjében a kisbégányi közösségnek a magyar nemzet egészéhez tartozásáról beszélt. A nemzeti összetartozáshoz pedig szükség van a hagyományok, a kultúra, a nyelv ápolására. "Magyarország kormánya felelősséggel tekint a határon túl élő magyarokra. Például abban, hogy meg tudják a korábban kivívott eredményeket és a hagyományokat őrizni, segített az Európai Unió Keleti Partnerség Programja, melynek keretében elkezdődött a kultúrház tetőszerkezetének felújítása. Ez a projekt az EU és Magyarország közreműködésével, a KMKSZ közvetítésével jött létre. Amikor a kultúrházban magyar dalokat énekelnek, magyar táncokat táncolnak, akkor gondoljanak arra is, hogy egy védernyőt adott önöknek Magyarország kormánya azzal, hogy nem ázik be a tető, és kulturált körülmények között tudják folytatni ezt a kulturális, hagyományőrző tevékenységet" – mondta a konzul.

Sin József, KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Kisbégányban nagyon sok olyan ember él, aki valóban tesz is azért, hogy a községben megmaradjon a magyar kultúra és a magyar nyelv. A fesztivál megszületésére és fontosságára utalva pedig elmondta: "Mostanában gyakran hall az ember arról, hogy a fiatalok nem éreznek semmilyen kötődést szülőföldjükhöz, szülőfalujukhoz, rokonságukhoz, hagyományaikhoz. Ezen változtatni kell! S kézenfekvő volt az is, hogy Kisbégányban ciberefesztivált kezdeményezzünk. Remélem, hogy ezt a fesztivált nagyon sok jó dolog követi majd a községi kultúrház felújításán kívül is."

Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke a fesztivál kapcsán elmondta: a rendezvény célja, hogy a ma nemzedékei átadják a fiatalabbaknak azt, amit nagyanyáik hagytak rájuk. Elmondta, hogy a ciberefőzés szokása ma is él a településen, s annak lakóira az évek során rá is ragadt a ciberés jelző. "Ez a név hozzánknőtt, mi pedig ma hozzánövünk ehhez a hagyományhoz." Köszöntője végén az alapszervezeti elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik anyagiakkal vagy egyéb módon támogatták a családok fesztiváljának megvalósulását.

A rendezvényen jelen volt Buzási István, a KMKSZ Nagyborzsovai Alapszervezetének elnöke és Seder Ilona járási képviselő is.

A fesztiválra érkezőket a készülő cibere és a háromféle bográcsos illatán kívül színes kulturális program várta. Felléptek a "Csillagocska" Óvoda növendékei, a helyi általános iskola Szivárvány tánccsoportja Varga Edit vezetésével, a kultúrház folklóregyüttese, a kisbégányi kultúrház dráma- és tánccsoportja, a Vári Művészeti Iskola diákjai, valamint Tóth Bettina is. De volt még szilvalekváros sütemények kiállítása, vására és versenye (a nyertesek: Dobsa Erzsébet, ifj. Molnár Sándor, Kovács Diana), szőttes- és fotókiállítás is (fotósok: Orosz Miklós és Orosz Bálint). Az eddigi fesztiválok történetét Sin József mutatta be. A nap folyamán kispályás focibajnokságra is sor került két korcsoportban. A kölyök kategóriában a gutiak nyertek, a felnőtteknél pedig a "Jampik" csapata győzedelmeskedett az "Asztalosok" csapata fölött. A nyertesek kupákat és különajándékokat kaptak a szervezőktől.

Maradandó kulturális és kulináris élménnyel gazdagodhatott tehát mindenki e napon "Ciberefalván". A rendezvényt a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete támogatta.


Vissza a hírekhez