RIT-tárlat Ungváron

A VI. Hollósy Simon Képzőművészeti Alkotótábor résztvevőinek műveiből nyílt kiállítás múlt pénteken a megyeszékhely Ungvár Galériájában a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) a szervezésében.

A tárlatnyitó ünnepségen megjelent művészetkedvelő közönséget Magyar László, a RIT elnöke köszöntötte. Mint megjegyezte, a kiállító művészek és munkáik csupán a megnyitó előtt két nappal értek haza Szarvasházáról, a RIT által szervezett plain air helyszínéről. A művészek a rövid határidőtől sarkallva az éjszakába nyúlóan válogatták és keretezték a festményeket, hogy összeálljon a kiállítás anyaga, s bemutathassák azt a közönségnek. Magyar László rámutatott: a plain air a művészek számára egyszerre pihenés és alkotómunka. A nem mindig kedvező időjárási viszonyok ellenére – a festőket nemegyszer akadályozta a munkában a hideg szél és az eső – mégis elmondható, hogy a tábor elérte célját, s az eredményekről a mostani kiállítás hivatott képet nyújtani a nagyközönségnek – fogalmazott a RIT elnöke.

Riskó György, a művésztársaság alelnöke, a KMKSZ kulturális titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotótábor és ez a tárlat is a 21 éves KMKSZ és az idén 20. születésnapját ünneplő RIT gyümölcsöző kapcsolatának és együttműködésének eredménye. A szónok emlékeztetett, hogy a rendszerváltást követő években milyen nehezen nyert teret Kárpátalján a magyar művészet, és ebben milyen nagy szerepet játszottak a fentebb említett szervezetek. Az azóta bejárt utat és az elért eredményeket azonban mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az idei, a társaság által immár hatodik alkalommal megrendezett Hollósy Simon Képzőművészeti Alkotótáborba a kárpátaljai magyar művészeket tömörítő RIT tagjai vendégművészeket is meghívhattak, akik szívesen vettek részt a tábor munkájában – mutatott rá az alelnök. A társaság a kezdetektől egyik fontos feladatának tekinti az utánpótlás kinevelését, amit az alapszabályzatban is rögzítettek, ezért örvendetes, hogy az idei alkotótáborban három képzőművészeti tanulmányait folytató fiatal, Bálint Lívia, Baraté Ágnes és Kalitics Erika is részt tudott venni, jelezte Riskó György. A fiatalokon kívül Kolozsvári László, Kopriva Attila, Magyar László, Réti János, Szerhij Biba, Tóth Róbert, Veres Ágota és Vjacseszlav Popovics mintegy félszáz alkotását ajánlhatta a közönség figyelmébe a RIT alelnöke.

Tarics Zoltán, a KMKSZ ungvári alapszervezetének elnöke köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a kiállításon fiatal alkotók munkáival is megismerkedhet az ungvári közönség. Mint mondta, üdvözlendő, hogy a RIT alkotótábora e vidék iskolateremtő festőjének nevét viseli, ezzel is emléket állítva a művésznek, akivel sokáig háládatlan volt az utókor. "Úgy látszik, Kárpátalja kimeríthetetlen témaforrás a művészek, a festők számára" – állapította meg elégedetten az elnök, s arra buzdította az alkotókat, hogy továbbra is lássák meg a Kárpátok szépségét, s újabb művekkel örvendeztessék meg a művészetkedvelő közönséget.

Viczián Tamás, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja beszédében örömének adott hangot, amiért a kiállítás révén a nagyközönség is betekintést nyerhet abba, amit a művészek láttak azon mintegy tíz nap alatt, amíg a hegyekben dolgoztak. A konzul elégedetten szólt arról, hogy sikerült megrendezni a kiállítást, s reményét fejezte ki, hogy a jövőben sor kerülhet egy Ungvárt vagy Beregszászt művészszemmel láttató, vagy egyéb tematikus kiállítás megrendezésére is.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese megnyitóbeszédében elégedetten állapította meg, hogy az alkotótábor a helyenként rossz időjárás ellenére is jól sikerült, s a kiállítás megszervezését sürgető szűk határidők ellenére egy magas színvonalú és változatos tárlatot láthat a közönség, hiszen anyaga rendkívül sok művész különböző felfogásban megfestett alkotásait gyűjti egybe. "A művészet nagysága, hogy a laikus ember számára is át tudja adni azt a hangulatot, azokat a gondolatokat, amelyek megragadják az embert a kárpáti tájat látva" – mondotta többek között.

A megnyitó amúgy is emelkedett hangulatát fokozandó az ungvári Paloma vonósnégyes játékát élvezhette a nagyérdemű, akik klasszikus szerzők műveit adták elő. A kiállítás és az alkotótábor megrendezését a Szülőföld Alap támogatta.


Vissza a hírekhez