Esély van az autonómiára?

Kedden Budapesten ülésezett az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága. A Szili Katalin országgyűlési képviselő vezette testület egyebek mellett tájékoztatót hallgatott meg a kárpátaljai autonómiatörekvésekről.

Az ülésen régiónk képviseletében ott volt Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, valamint a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettől Zubánics László elnök.

Kovács Miklós a tanácskozáson egyebek mellett kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarság nemzeti szempontból tudatos és aktív részét képviselő KMKSZ elkötelezett az autonómia iránt, amit a Tiszamelléki járás és az önálló magyar tankerület formájában igyekszik megvalósítani immár az elmúlt évszázad kilencvenes éveinek végétől kezdve. Az elnök hangsúlyozta, a KMKSZ-ben úgy vélik, Ukrajna jelenlegi helyzete, ami annak következtében állt elő, hogy az ország az orosz nyomást ellensúlyozandó közeledni igyekszik az Európai Unióhoz, lehetővé teszi, hogy Magyarország hatékonyan lépjen fel a kárpátaljai magyar autonómiatörekvések elfogadtatása érdekében.


Vissza a hírekhez