Az aradi vértanúkra emlékeztek Beregszászban

Október 6-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán emlékezett meg a KMKSZ Beregszászi Városi Alapszervezete az aradi vértanúkra.

A megemlékezés Székely Sándor Október 6. című versével vette kezdetét, amelyet Belovics Alexandra, a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) diákja szavalt el. Majd Bocskor László, a beregszászi alapszervezet elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és minden jelenlévőt. Beszédében emlékeztetett arra, hogy "a kivégzett 13 áldozat közül 8 áldozat nem, vagy csak részben volt magyar származású. Mégis a magyar ügyért, a haza szabadságáért haltak meg. De ez a jövő még mindig olyan, mint a múlt. A szabadság még várat magára. Hiszen itt még ugyanúgy egymásnak lehet ugratni nemzeteket, még 164 év múltán is hamar szárba szökken a gyűlölet. És az is elegendő ok erre, ha valaki más nyelvet beszél, másképp gondolkodik." "Viszont ma harag helyett a szelíd emlékezés honoljon szívünkben, mert nemzetünk ezeréves fennállása alatt számtalan vihart állt már ki. És szívből remélem, hogy a jelenlegi feszültségek is el fognak ülni és Petőfivel együtt mondhatjuk: Isten csodája, hogy még áll hazánk" – mondta el beszédében az alapszervezeti elnök. Az elnöki beszédet követően Bozsik Béla, Magyarország beregszászi konzulja tartott beszédet, majd Horkay Sámuel, a beregszászi alapszervezet tiszteletbeli elnöke emlékezett meg a vértanúkra. A rendezvényen fellépett az Újbátyúi–Bátyúi Református Vegyes Kar, és hallhattuk Darcsi Barbara beregszászi gimnazista előadásában Reményik Sándor Három szín c. versét. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.


Vissza a hírekhez