Hamarosan digitális adásra áll át a magyar televízió

A KMKSZ Választmányán is szó esett a digitális átállásról, illetve egy azzal kapcsolatos pályázati rendszer felállításának lehetőségéről. Ezzel kapcsolatban kértük Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, hogy tájékoztassa a Kárpátalja olvasóit.

– A kérdés a kárpátaljai magyarság szempontjából rendkívüli fontossággal bír, hiszen az egyik legfontosabb kulturális és nyelvi kapcsot az anyaországgal épp a televízióadások jelentik. Nem véletlen tehát, hogy a KMKSZ már ez év tavaszán felhívta az illetékesek figyelmét a digitális átállással kapcsolatos problémákra.

Kárpátalján eddig a fehérgyarmati és a tokaji adókból sugárzott adásokat foghattuk. Így lesz ez ezután is. Mint az köztudott azonban, október 31-én megszűnik az összes magyar adás analóg sugárzása, vagyis aki nem rendelkezik a legmodernebb tv-készülékkel, vagy nem szerzi be addig a szükséges digitális beltéri egységet, az bizony csak a sistergő szemcséket "élvezheti" majd a televízióján.

Jelenleg mind Ukrajnában, mind Magyarországon (itt jóval olcsóbbak) kaphatók a szükséges beltéri egységek. Áruk kb. hatezer forinttól kezdődik. Az ukrajnai és magyarországi digitális adás rendszerei azonban nem egyformák, így a készülékválasztásról, illetve egyéb technikai jellegű kérdésekről talán érdemes lesz egy későbbi cikkben részletesen szólnunk.

A magyar Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság jóvoltából a Bethlen Gábor Zrt. a közeljövőben egy pályázati rendszert állít fel a digitális átállással felmerülő költségekhez történő hozzájárulás céljából. Tekintettel a források szűkösségére, csak a családok egy részének tudnak azonban támogatást nyújtani. A pályázók köre várhatóan azokra a többgyermekes családokra terjed majd ki, amelyekben legalább két gyermek tanul magyar oktatási intézményben, illetve azokra a családokra, amelyekben magyar oktatási intézményben dolgozó pedagógus van.

A pályázat lebonyolítása előreláthatólag a kapcsolattartási támogatás igényléséhez hasonlóan fog zajlani, azaz egy fix összeget kaphat vissza a pályázó a készüléke vételárából. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy csak azok a magyar- vagy hozzátartozói igazolvánnyal rendelkező igénylők pályázhatnak majd, akik ez év második-negyedik negyedében a beltéri egységet megvásárolták és erről számlával, illetve a készülék gyári számának azonosítására alkalmas dokumentummal (pl. jótállási jegy) rendelkeznek. Egy család csak egy jogcímen és egy készülék után igényelheti majd a hozzájárulást.

A pályázat megnyitásáról természetesen részletes tájékoztatást fogunk nyújtani.


Vissza a hírekhez