RIT-tárlat a munkácsi várban

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) tagjainak alkotásaiból nyílt múlt pénteken reprezentatív kiállítás a munkácsi várban.

Kopriva Attilának, a RIT helyi tagjának köszöntő szavai után Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere mondott köszönetet mindazoknak, akik fontosnak tartották megjelenni ezen a település életében oly fontos rendezvényen. Mint a városvezető kiemelte, a Révész Imre Társaság rangjának, tevékenységének elismerése, hogy a munkácsi vár történelmi falai között, azokban a termekben rendezhet kiállítást tagjainak munkáiból, amelyeket a város híres szülöttje, Munkácsy Mihály kárpátaljai kiállításának befogadására alakítottak ki. Lengyel Zoltán örömének adott hangot, hogy a város sokszínű kulturális életében igen komoly súllyal lehet jelen a képzőművészet, amelyet olyan színvonalas kiállításokkal vihetnek közelebb a lakossághoz, mint a két évvel ezelőtti Munkácsy-tárlat vagy a RIT mostani bemutatkozása. A polgármester végezetül Erdélyi Béla munkásságát bemutató albummal ajándékozta meg Magyar Lászlót, a RIT elnökét.

A lehetőségért, hogy a RIT tárlata eljuthatott Munkácsra, s a kárpátaljai magyar alkotóknak módjában áll a korábbiaknál gazdagabb ízelítőt adni munkásságukból lakóinak, Riskó György, a Társaság alelnöke mondott köszönetet a város és a munkácsi vármúzeum vezetőinek. Mint hangsúlyozta, a megnyitóra kilátogató tekintélyes számú közönség is azt igazolja, hogy a Latorca-parti városnak művészetkedvelő és -pártoló közönsége van.

Viczián Tamás, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja köszöntőjében örömének adott hangot, hogy a RIT tagjai lankadatlanul alkotnak, hiszen, mint fogalmazott, munkájukkal nemcsak arra hívják fel a figyelmet, hogy művészet nélkül lehet ugyan élni, de nem biztos, hogy érdemes, hanem azt is eltanulhatjuk tőlük, hogy – amint a költő fogalmaz – alkotni "csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes". "Mindannyiunkra ráfér manapság, hogy pontosan, lelkiismeretesen dolgozzunk, s csak olyasmit adjunk ki a kezünkből, amire büszkék lehetünk" – tette hozzá. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nevében Gulácsy Géza, a Szövetség munkácsi középszintű szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint rámutatott, a RIT és a KMKSZ jó kapcsolata hosszú esztendőkre tekinthet már vissza, s a mostani kiállítás is szép példája ennek az együttműködésnek. "A kultúra mögöttes lényege mindig a Teremtő, ha úgy tetszik, a transzcendens keresése. Ennek a keresésnek az ábrázolása a művészet, amely ilyen módon mindig egyetemes. Az egyetemesség azonban sohasem jelent gyökértelenséget, hiszen maga az alkotó a lét problémáival küzdő, a reális létben vergődő ember. A lét mindig hiányos, ami a harmónia hiányából fakad, de a művészek tehetnek azért, hogy enyhíthessék egy kicsit ezt a hiányt. Úgy gondolom, hogy minden olyan mű, amely magasabb értéket hordoz, hozzájárulhat ennek a hiánynak az enyhítéséhez " – mondta Gulácsy Géza, aki a kiállított művek alkotóinak további eredményes keresést, a közönségnek pedig befogadásra kész lelket kívánt.

A munkácsi reprezentatív kiállítás anyaga egyébként több szempontból is figyelemreméltó, hiszen a RIT 19 tagjának mintegy száz alkotása látható a várban, ami az elmúlt néhány év talán legtekintélyesebb válogatása a társaság tagjainak munkáiból. A mostani bemutatkozás érdekessége, hogy az anyagban szerepel a RIT közelmúltban elhunyt jeles tagjainak több alkotása is, azaz újra találkozhatunk Szemán "Öcsi" Ferenc, Veres Péter és Tóth Lajos néhány manapság ritkán látható festményével.

Az igen változatos anyagból kiemelkednek Matl Péter szobrai és festményei, Berecz Margit szőttesei, Őri Mihály akvarelljei, Magyar László, Benkő György, Erfán Ferenc, Kolozsvári László, Riskó György, Veres Ágota, Tóth Róbert, Kopriva Attila, Kulin Ágnes festményei, Réti János grafikái, Hidi Endre kerámiái, Szocska László és ifj. Hidi Endre plasztikái.

A megnyitót követő szakmai és baráti eszmecsere aláfestéséül Johannes Brahms, Johann Strauss, Ludwig van Beethoven művei szóltak az ódon falak között az ungvári Paloma vonósnégyes előadásában.

A tárlat, amely a Szülőföld Alap, a KMKSZ és a munkácsi vár támogatásával jött létre, egy hónapon át tekinthető meg.


Vissza a hírekhez