Önkormányzati beszámoló

Az ülésről való távolmaradásával tiltakozott a KMKSZ– Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ–UMP) beregszászi járási tanácsi frakciója egyes önkormányzati vezetőknek a képviselőcsoport jogait sértő magatartása miatt.


Beregszászi járás

A Beregszászi Járási Tanács ülése negyedórás késéssel kezdődött, miután a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ– UMP) frakciója nem jelent meg az ülésteremben tiltakozásul egyes önkormányzati vezetőknek a képviselőcsoport jogait sértő magatartása miatt. Így a többi párt sok hiányzója miatt a testület döntésképtelen volt. Végül sok lázas telefonálgatás után, s mert a KMKSZ négy képviselője időközben megjelent a teremben, az ülés mégiscsak elkezdődhetett. Csizmár Béla tanácselnök bejelentette, hogy a KMKSZ képviselőinek csoportja gyakorlatilag blokkolja az ülésszak munkáját. "Ami bosszantó számunkra, láthatólag nem érdekes nekik, hogy lesz-e költségvetése a járásnak, hogy meg tudjuk-e ezt vitatni" – tette hozzá, holott nem lehetett titok számára, melyek a KMKSZ-képviselők kifogásai a tanács vezetésével szemben, ráadásul az ülésszak megnyitása előtt maga is megfordult a KMKSZ-frakció ülésén.

Ezt követően a mindössze 49 jelen lévő képviselő (az összesen 90 fős testületből) alig egy óra leforgása alatt elfogadta a járás idei költségvetését, ezen eddig nem is létező költségvetés első negyedévi teljesítését, s megtárgyaltak még legalább további egy tucat kisebb jelentőségű napirendi pontot. Csak miután a képviselők kimerítették az ülés napirendjét, kapott szót Heé Roland, a KMKSZ–UMP járási tanácsi frakciójának vezetője, aki a képviselőcsoport megbízásából felolvasta frakciója nyilatkozatát. A dokumentum mindenekelőtt megállapítja, hogy a KMKSZ-frakció az elmúlt hónapokban nemegyszer tapasztalt a járási tanács némelyik vezetője részéről diszkriminatív hozzáállást a képviselőcsoporttal szemben.

A nyilatkozat emlékeztet, hogy a frakcióvezetőket a frakciók választják meg ülésükön, ezért a KMKSZ-nél érthetetlennek tartják, hogy a többszöri tájékoztatás ellenére a járási tanács egyes vezetői máig kétségbe vonják a frakció vezetésében végbement változásokat.

A frakció felháborodásának adott hangot, amiért egyik, mandátumáról lemondott képviselőtársuk távozása óta a képviselőcsoport immár hosszú ideje nem tud teljes létszámban dolgozni, bár a helyére lépő képviselőjelölt személyére vonatkozó felterjesztés a territoriális választási bizottság részéről már rég megtörtént.

A KMKSZ–UMP beregszászi járási
frakciója távolmaradásával tiltakozott... A nyilatkozat megfogalmazói felidézik, hogy a járási tanács és a járási állami közigazgatási hivatal által alapított Beregi Hírlap hetilap 2009 őszén rágalmazó, alaptalan cikkeket közölt a KMKSZ-frakcióról, s az ahhoz közel álló személyekről. A frakció az eset kivizsgálását kérte a lapalapítóktól, ám folyamodványára mindezidáig nem kapott választ.

Végezetül a dokumentum leszögezi, hogy a KMKSZ–UMP beregszászi járási tanácsi frakciójának vezetőjét nem értesítették a tanács elnökségének üléséről, így az nem is tudott részt venni a testület munkájában, amikor egyeztették a frakcióknak a pénteki ülés elé terjesztett napirendi pontokkal kapcsolatos javaslatait. "Ily módon ignorálták és figyelmen kívül hagyták a járási tanács legnagyobb frakciójának gondolatait és javaslatait – fogalmaz a dokumentum. – Frakciótagjaink, a Kárpátalja megyei Beregszászi Járási Tanács képviselői jogainak ilyen durva megsértése és korlátozása miatti tiltakozásul a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt frakciója úgy határozott, hogy nem vesz részt a járási tanács ülésszakának ülésén."

A Beregszászi Járási Tanács ülését követően Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a KMKSZ–UMP beregszászi járási elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: "Egyetértek azzal, hogy a frakciónk nem vett részt a járási tanács ülésén, miután pártunk frakcióvezetőjét törvénytelenül nem hívták meg a tanács elnökségének ülésére. Ráadásul nem a mostani volt az első ilyen eset. Mint az a frakció nyilatkozatából is kiderül, egyéb kifogásaink is megfogalmazódtak az utóbbi időben a járási tanács tevékenységével kapcsolatban. Úgy véljük például, meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy a tanács egyik frakciójának vezetője (Zubánics Lászlóról, az UMDSZ egyik vezetőjéről van szó – a szerk.) irányíthassa az önkormányzat lapját, s így az gyakorlatilag a testület pénzén igyekezzék lejáratni egy másik frakciót. Vannak meglátásaink a járás költségvetésével kapcsolatban is. Tudjuk például, hogy a községi tanácsok jelentős része elégedetlen a nekik javasolt költségvetéssel, az ülésen jelen lévő képviselők mégis vita nélkül elfogadták azt."

A reggel óta folyamatosan tanácskozó KMKSZ-frakció a tanácsülést követően a frakciófegyelem megsértése miatt kizárta soraiból Bakancsos László képviselőt, aki a frakció határozatának ismeretében s döntése ellenére részt vett az ülésen, a tanácsülésen jelen lévő további három képviselője ügyében pedig vizsgálatot rendelt el.

Nagyszőlősi járás

A Nagyszőlősi Járási Tanács ülésének legfontosabb napirendi pontja ugyancsak a régió költségvetésének elfogadása volt. A képviselők a nagyszámú lakossági panasz miatt napirendre tűzték a járási hetilap, a Nagyszőlős-vidéki Hírek postai terjesztésének kérdését is, s e tárgyban meghallgatták az Ukrposta megyei vezetőjét.

Ungvári járás

Az Ungvári Járási Tanács a költségvetés megszavazásán túl nyilatkozatot fogadott el, amelyben csatlakozva a Munkácsi Járási Tanács és a Kárpátaljai Megyei Tanács felhívásaihoz, azzal a kéréssel fordul az ország vezetőihez, hogy ne hozzanak létre az illegális bevándorlók és határsértők ideiglenes elhelyezésére szolgáló menekülttábort a megye területén.


Vissza a hírekhez