Magyar gyerek, ukrán iskola

Minden szülő szeretné, ha gyermeke elsajátítaná az ukrán nyelvet, s teljes értékű embernek érezné magát hazájában. A gyermek fejlődésének azonban korántsem tesz jót, ha az anyanyelvi környezetből hirtelen olyan közegbe kerül, ahol környezete szavaiból egy szót sem ért. Hogy hogyan hat a gyermekre e helyzet, arról Hutterer Évát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének tanárát kérdeztük.

– Milyen szintre ér a gyermek nyelvi fejlődése, mire iskolába kerül?

– Minden gyermek veleszületett képessége a nyelvelsajátítás. Ez azonban csak akkor valósul meg, ha a gyermeket beszélő közeg veszi körül. A kisgyermek tehát az anya, illetve a szűkebb környezete közvetítésével annak a közegnek a nyelvhasználatát sajátítja el, amelybe beleszületik. Mivel a gyermek rendelkezik azzal a képességgel, hogy megértse annak a nyelvnek a rendszerét, melyet a környezete használ, iskoláskorra gyakorlatilag elér arra a szintre, hogy képes a nyelvet spontán módon használni, azaz képes a gondolatait, érzelmeit mások számára érthető módon kifejezni, és ő is megérti a környezetében élőket, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

Ennek a csak látszólag egyszerű folyamatnak különböző fázisai vannak, melyet a gyermek a fejlődése során a különböző életszakaszokban bejár, s eljut az anyanyelv hangjainak a felismerésétől, ejtésétől a tárgyak megnevezésén keresztül a mondatalkotásig, majd az összefüggő beszédig. Mindeközben gondolkodása is sokat fejlődik.

– Miért fontos az anyanyelvű és az anyanyelvi oktatás?

– Az intézményes oktatásnak tulajdonképpen az lenne a célja, hogy a gyermeki személyiséget oly módon alakítsa, fejlessze, hogy felnőtté válva az egyén tudatában legyen a saját erősségeinek és gyengéinek, s ennek megfelelően olyan szakmát, hivatást válasszon, melyben saját személyisége kiteljesedhet, azaz sikeres lehet. Ezáltal érhető el, hogy az egyén a közösség, a társadalom számára hasznos tevékenységet tudjon kifejteni. Ennek útja az, ha az iskola használható ismereteket közvetít, az ismereteket alkalmazva pedig olyan kompetenciákat (készségeket) alakít ki a tanulókban, amelyek képessé teszik őt tevékenységek, feladatok végzésére. Mindemellett az iskola feladata az is, hogy a tanulás, ismeretszerzés képességét és a tanuláshoz való pozitív hozzáállást kialakítsa a gyermekben.

Mindezek a célok akkor valósulnak meg, ha a gyermek ezen ismeretek, készségek, attitűdök összességét az anyanyelvén szerzi meg, hisz ez az a nyelv, amelyet használni tud, ezen a nyelven szerezte első ismereteit a világról, ezen a nyelven képes információkat befogadni, megérteni, ennek a nyelvnek a közvetítésével képes feladatokat megoldani, másokkal társas kapcsolatokat kialakítani. Az életkornak megfelelő folyamatos és töretlen fejlődés érdekében ezért kisiskolás korban meghatározó jelentősége van az anyanyelvi kompetenciák megfelelő szintű fejlesztésének, az olvasás, írás képessége és készségszintű használata kialakításának, a szövegértési, a fogalmazási képességek fejlesztésének, a nyelvhasználat tudatosításának, a beszédfejlesztésnek. Ezeknek a képességeknek a fejlettsége teszi lehetővé, hogy a gyermek a tanulási folyamatban eredményes, sikeres legyen.

– Mi történik a gyerekkel, ha nem magyar iskolába kerül?

– Beszélgetésünk elején utaltam rá, milyen hosszú utat tesz meg a gyerek, míg eljut az első hangoktól az összefüggő beszédig. Az a tanuló, akit mindezekkel az előzetes ismeretekkel a nyelvről nem rendelkezik, mert nem anyanyelvű iskolába íratták be, azonnal hátrányos helyzetbe kerül a kortársaival szemben, akik anyanyelvi szinten beszélik az iskola nyelvét. Ez azt jelenti, hogy a gyermek nem érti a pedagógus magyarázatát, de hozzá intézett szavait sem, nem tud megfelelően kommunikálni az osztálytársaival, s beszédszituációkban nem tudja magát az adott nyelven kifejezni. Ez, amellett, hogy az első naptól kezdve a töretlen, folyamatos fejlődés ellen hat, oly módon, hogy a gyermek idejének nagy részét az osztálytermi szituációk értelmezése tölti ki, ami a tanulásban való lemaradást eredményezi, egyúttal folyamatos frusztrációt is okoz, amit akár traumaként is megélhet a gyerek.

De térjünk vissza a tanulásban való lemaradásra. Az elemi iskola feladata az anyanyelvi, kommunikációs kompetenciák megalapozása mellett a matematikai kompetenciák, az elemi gondolkodási műveletek kialakítása, fejlesztése is. A gyereknek tehát nem csak összeadni és kivonni kell megtanulni, de ki kell alakítanunk benne a rendszerezés, általánosítás, a logikus gondolkodás, a problémamegoldás képességét is. Mindezen képességek viszont csak akkor tudnak jól fejlődni, ha a gyerek kellő mértékben érti is a feladatot, amit épp megold. S tulajdonképpen nem is az eredmény a fontos, maga a folyamat tekinthető tanulásnak, melynek során eljut a megoldásig. Azt tehát ebben az esetben nem tekinthetjük eredménynek, hogy a gyerek képes átmásolni a tábláról a feladatot, amit más megoldott, s melynek a megoldásában nyelvi kompetenciák hiányában ő nem vett részt. Ugyanígy nem tekinthető eredménynek az sem, ha a gyerek mechanikus emlékezetbe vésés, ismertebb szóhasználattal magolás útján tanulja meg a tananyagot. A meg nem értett ismeret nem raktározódik el, nem lehet rá építeni, hosszú távon pedig olyan tanulási szokássá válik, amely mindig a megértésen alapuló tanulás ellen hat, s melyről nehezen szoktatható le a tanuló.

Mindezek a tendenciák tehát az anyanyelvi iskoláztatás mellett szólnak, még akkor is, ha megvan az az optimális együtthatás, hogy szülő, pedagógus és gyermek egyaránt érdekelt és motivált abban, hogy az idegen nyelvi közegben a gyerek ne vesszen el, s ennek érdekében saját maguk vagy magántanárok foglalkoznak a gyerekkel, hogy az előbb anyanyelvén, majd az iskola nyelvén is megértse és elsajátítsa az ismereteket. Ez mindenkitől kétszeres erőfeszítést igényel, melynek eredményeként a tanuló túlterhelt lesz, ami negatívan hat a tanulási folyamatra, s a befektetett energia nem térül meg.

– Ha rájön a szülő arra, hogy hibát követett el, amikor gyermekét ukrán osztályba adta, és átíratja, hogy tudja felzárkóztatni?

– Nincs konkrét recept, de mindenképp fel kell mérni, hogy a gyermek anyanyelvi kompetenciái mennyire fejlettek. Emellett fontos az is, hogy az olvasást, írást elsajátítsa, hisz e nélkül nem tud továbblépni. Ilyenkor érdemes szakembertől tanácsot kérnünk, melyik osztályba kerüljön vissza a gyerek, s feltétlenül beszélnünk kell az iskolai oktatóval is, akinek az osztályába járni fog, arról, ő hogyan képzeli el a felzárkóztatást. Az a szerencsés, ha a szülő és a pedagógus ebben a helyzetben jól tud együttműködni. S természetesen érdemes sokat olvastatni a gyereket, hisz a szövegértő képességétől nagyban függ a tanulási folyamatban való sikeressége.

– Hogy tanulhatna meg egy magyar gyerek magyar iskolában ukránul?

– Az optimális megoldás az lenne, ha megfelelő programokat és tankönyveket dolgoznának ki az ukrán nyelv oktatására azoknak a gyerekeknek, akik számára az ukrán második nyelv és nem anyanyelv. Emellett a pedagógusok továbbképzésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, az új módszerek és korszerű technológiák alkalmazásával sokkal hatékonyabb és eredményesebb lehet az oktatás. A jelenlegi programokkal és módszerekkel csak azt érjük el, hogy a gyerek nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán, különórákon tanulja meg az ukrán nyelvet. A megoldás tehát nem az óraszám növelésében, hanem a szemléletváltásban van, melybe a tanuló nyelvtanulás iránti pozitív attitűdjének a formálása éppúgy beletartozik, mint a pedagógus részéről a pedagógiai folyamathoz való rugalmas viszonyulás.

Úgy vélem, jogos igény, s ezt a kisebbségekről szóló törvények lehetővé is teszik, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanuljanak, s ezen intézményekben az államnyelvet olyan programokkal, módszerekkel oktassák, hogy az elsajátítható legyen. Szükséges lenne mindezen lehetőségeknek állami szinten való megvalósítása, végrehajtása. Csak így érhető el, hogy a magyar gyerek egyenlő eséllyel mérettessen meg, s felnőve magyarként legyen teljes értékű tagja az ukrán társadalomnak.


Vissza a hírekhez