Sport, játék, kultúra

A címbeli három szó jól jellemzi az elmúlt vasárnap Kisbakosban, a KMKSZ helyi alapszervezete által megrendezett sportnapot, mely a település apraját-nagyját a helyi futballpályára vonzotta. Aki kilátogatott, nem bánta meg, ugyanis egész nap színvonalas, testet-lelket megmozgató programok zajlottak.

"Egy eseménydús, a kultúra és a sport pillérein nyugvó rendezvényt szerettünk volna szervezni, olyat, melyen a vegyes etnikumú településen mindenki megtalálja a neki tetsző programot, látnivalót – mondta el az előzmények kapcsán Szanyi János, a KMKSZ Bakosi Alapszervezetének elnöke. – Támogatásáról biztosított bennünket és tanáccsal szolgált számunkra Mező Miklós helyi református lelkipásztor, s külön köszönet illeti Horváth Béla és Révész Zita szervezőket: előbbi a sport, míg utóbbi a kulturális háttér megszervezésén munkálkodott."

A programok sporteseményekkel indultak: elsőként kispályás labdarúgómérkőzésre került sor Kisbakos és Gut ificsapatai között. A fiatalok a nagy hőség ellenére nem kímélték sem magukat, sem a labdát, így pazar, gólhelyzetekben bővelkedő küzdelem alakult ki. A kapusok ügyességét mutatja, hogy a mérkőzésen mindössze egyetlen gól született: ezt a bakosiak örömére a helyi csapat rúgta, s ez egyúttal a győzelmet is jelentette számukra. A győzelemért járó kupát Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke adta át a győztes csapat kapitányának. A mérkőzés legjobbja a bakosi csapat színeiben játszó Moticska Mihály lett: ő a KMKSZ BKSZ különdíját kapta.

A továbbiakban Kis- és Nagybakos lakosainak részvételével utcabajnokságra került sor, melyen négy csapat vett részt: a küzdelemből végül a kisbakosi Petőfi utca csapata került ki győztesen. Második a nagybakosi Iskola utca csapata, harmadik a kisbakosi Mező utca együttese lett. A torna legjobb kapusa Orbán József, legjobb játékosa pedig Béres István lett (mindketten a Petőfi utcai csapat tagjai). A győztes csapat kupát, a második helyezett egy üveg pezsgőt kapott, míg a legjobb kapus és játékos különdíjban részesült.

A sportrendezvények utáni hivatalos megnyitó a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Mező Miklós lelkipásztor a 133. zsoltárból hirdetett igét: "Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek (...) Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor." Korunkban, amikor mindennapos a széthúzás, az egymásra mutogatás és a viszály, nagyon fontos, hogy felismerjük az előbbi igerészlet igazát: éljünk egyetértésben – mondta a tiszteletes, rámutatva arra is: ugyanilyen fontos egymás szeretete is.

Sin József elismerően nyilatkozott a falu szinte egész lakosságát megmozgató rendezvényről, hangsúlyozva: a kulturális és sportnap nem jöhetett volna létre a szervezők áldozatos munkája nélkül, akik igyekeztek olyan tartalmas programot összeállítani, melyben mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet. "Minden ember egyik legfőbb kívánsága, hogy – ahogyan az a Himnuszban is benne foglaltatik – "jó kedvvel és bőséggel" éljen. Ám ezek mellett még egy nagyon fontos dolgot meg kell említeni: ez pedig a hit. Hit abban, hogy meg tudjuk változtatni az életünket, hogy jobbá tudjuk tenni azt az Úr segédletével. A változások általában hosszadalmasak szoktak lenni, és csak azok érik el a kitűzött célt, akikben van elég kitartás és hit." A KMKSZ BKSZ elnöke azon véleményének adott hangot, hogy itt, Bakosban ez a kitartás és hit megvan: meglátása szerint az emberek bíznak a község problémáinak megoldódásában, a település fejlődésében. "A KMKSZ lehetőségeihez mérten igyekszik mindehhez segítséget nyújtani: nemrég teleházat kapott a település, és a kulturális szövetség támogatja a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművének megépítését is. A munkálatokat hamarosan megkezdik, és reményeink szerint ősszel sor kerülhet az avatóünnepségre is" – mondta Sin József.

A továbbiakban a bakosi Reménység Énekegyüttes szolgálatával kezdetét vette a kulturális program. A közönség az eszenyi színtársulat előadásában színdarabot láthatott, majd a bakosi tánccsoport fellépése következett. Bemutatkozott a szalókai tánccsoport és a szalókai Tiszaháti Népzenei Együttes is. Végezetül az 1965-ben alakult, a 80'-as évek végéig működött Bakosi Nosztalgiazenekar lépett a pódiumra. Szanyi Jánostól, az együttes egykori dobosától megtudtuk, a zenekar kizárólag erre az alkalomra állt össze ismét, hogy koncertet adjon.

A gyerekeket légvár és körhinta szórakoztatta, de volt számukra kötélhúzóverseny, valamint több ügyességi játék is. A férfiak zömét leginkább az erőkifejtést igénylő vetélkedések vonzották. Volt még tombolajáték is számos értékes nyereménnyel.

Végül a programdús napot tűzijátékkal egybekötött táncmulatság zárta.

A rendezvényt a KMKSZ BKSZ támogatatta.


Vissza a hírekhez