I. Hagyományőrző Gasztronómiai Nap Haláboron

A Tisza-parti Haláboron az ízek, a kultúra és a szórakozás jegyében szervezett gasztronómiai napot múlt vasárnap a KMKSZ helyi alapszervezete, valamint a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete.

A rendezvény Schmitt Pál volt köztársasági elnök adománya, valamint a Dorcas támogatása révén valósulhatott meg. "A globalizált világ nemcsak tudományos, technikai és társadalmi vonatkozásban érezteti hatását: kihat a gasztronómia világára is – hangzott el Kádár Szilvia, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke részéről. – Megfigyelhető, hogy ma már a munkahelyi rohanásban élő családok tekintélyes része előnyben részesíti a gyorskonyhás, hamarjában "összetákolt" egytálételeket a tradicionális magyar ételek rovására. Így fennáll a veszélye annak, hogy idővel még faluhelyen is eltűnnek az ősök által készített étkek. Ezért olyan, kulturális programokkal egybekötött alkalmat szerettünk volna szervezni, melyen a fiatalabb generációk megismerkedhetnek a lassan feledésbe merülő magyar tradicionális konyha ételeivel, azok elkészítésével, valamint receptjeivel. Halábor is számos hagyományos étellel büszkélkedhet: ilyen pl. a lekváros fánk, a töltött palacsinta, a gőzön főtt gombóc, a túrós bukta és mákos kalács, valamint a töltött káposzta. Erre a vasárnapra az említett ételeket készítették el az alapszervezet aktivistái, melyeket mindenki megtekinthetett és megkóstolhatott. A jövőben azon leszünk, hogy a rendezvényt évről évre színvonalasabbá tegyük."

Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke a gasztronómiai napot értékes kezdeményezésként értékelte. "A nyár a szórakozás, a pihenés és a kikapcsolódás ideje, amibe ez a szép és tartalmas rendezvény tökéletesen illeszkedik. A gasztronómia iránt nemcsak a gyengébbik nem, hanem mi, férfiak sem vagyunk közömbösek, hiszen szeretjük a hasunkat, s már ezért is szívesen jöttünk el ide, az ízek világába." A KMKSZ BKSZ elnöke ezt követően ismertette a nem sokkal korábban véget ért, a gasztronómiai nap programjaihoz kapcsolódott minifoci-bajnokság végeredményét. Ebben 6–12 éves korosztályban összesen négy csapat játszott egymással, amelyek Tiszacsomáról, Mezőgecséből, Haláborról és Gutról érkeztek. A döntőben a helyiek nagy örömére Halábor csapata 2-1-re legyőzte Tiszacsomát, így övék lett a kupa. Harmadik Mezőgecse, negyedik Gut csapata lett. A torna legjobb játékosa a halábori Orbán Dániel lett, akinek Sin József különdíjat adott át.

Majd kezdetét vette a kulturális program, melyben a mezőgecsei művelődési ház Kék viola néptánccsoportja és a halábori kultúrcsoport különböző táncokkal lépett a közönség elé, a helyi színjátszó kör pedig A tacskó c. darabot vitte színre. Péter Andrea, a Vári Művészeti Iskola növendéke elénekelte a Honfoglalás, valamint a Találkozás c. dalokat.

Sokan tekintették meg az ügyes kezű halábori asszonyok kézimunkáiból összeállított kiállítást is. A játékos kedvű gyerekek három csapatban vetélkedtek egymással, aminek a végén a csapatok ajándékokat, valamint görögdinnyét kaptak a szervezőktől.

Gasztronómiai napról lévén szó sokan kóstolgatták a helyiek által feltálalt finomságokat. Ennek során vélemény- és receptcserékre is sor került.


Vissza a hírekhez