Ifjúsági találkozó Beregújfaluban

A kárpátaljai magyar nyelvterület egyik "végvárának" számító Beregújfaluban igen aktív KMKSZ-alapszervezet működik, mely a magyar nemzeti hagyományok ápolása és a magyar nyelv megőrzése mellett igen tevékeny a rendezvényszervezésben is. Az aktivisták tudják, hogy a jövő egyik pillérét az ifjúság jelenti, éppen ezért igyekeznek számukra magyarságra nevelő, testet és lelket építő, egyben kikapcsolódást jelentő programokat szervezni. Június utolsó vasárnapja szintén a fiatalokról szólt: a település sportpályáján ugyanis a Heé Roland, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke vezette KMKSZ-alapszervezet immár negyedik alkalommal szervezett ifjúsági találkozót.

Heé Roland elmondta, hogy a találkozót a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél nyert pályázatból, valamint az alapszervezet aktivistáinak adományaiból sikerült megszervezniük. A találkozót a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete (BKSZ) Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnökének adománya révén egy gyermek- és ifjúsági futballtorna megszervezésével, valamint egy, a helyi népművészetet bemutató kiállítással támogatta.

Az aktivisták tereprendezésének eredményeként megújult futballpályán a délelőtt kilátogató ifjúságot körhinta, ugrálóvár, pattogatott kukorica és vattacukor fogadta. A népművészet kedvelői nagy számban keresték fel a beregi szőtteseiről ismert helyi népművész, Orosz Gizella standját, ahol a szőttesek mellett számos, a munka elvégzéséhez használt eszköz is megtekinthető volt.

A jelenlévőket Heé Roland, a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének elnöke köszöntötte, jó szórakozást és tartalmas időtöltést kívánva mindenkinek.

"Az ifjúság a jövő építője és formálója, ezért fontosnak tartom számukra az iskolán kívüli művelődés számtalan formájának megszervezését – emelte ki beszédében dr. Jámbor Éva, Magyarország beregszászi konzulja. – Beregújfalu olyan község, mely a magyar nemzeti hagyományok és a magyar nyelv megőrzése terén jelentős szerepet tölt be. A mai nap kiválóan alkalmas a múltban mélyen gyökerező kulturális örökség megőrzésére és ápolására. A rendezvény alkalmat ad számos magyar település lakosságának találkozására is, emellett élményszerzés és közösségformálás szempontjából is igen fontos kezdeményezés."

"Egy olyan településen vagyunk most, mely a nyelv- és etnikumhatáron terül el – fejtette ki beszédében Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke. – Magyar peremtelepülésről lévén szó, nagyon fontos, hogy az itt élők az évszázados hagyományokat megtartsák. Ehhez természetesen nem kell mást tenniük, csak ugyanazt, amit őseik is cselekedtek: énekelni népdalainkat, táncolni táncainkat, s az ősök iránti tiszteletből ápolni nemzeti kultúránkat. Meglátásom szerint ez a szándék itt, Beregújfaluban jelen van, s nagyon örülök annak, hogy ehhez sok más magyarlakta község is pozitívan viszonyul. Amikor a maga kultúrkincsének darabkáit hozzáadva ellátogat és kulturális műsort ad itt számos magyar közösség: nos, ez a kárpátaljai magyarság jövőjét, megmaradását jelzi."

Köszöntötte a jelenlévőket Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke, Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke, valamint Seder Ilona, a KMKSZ Borzsovai Alapszervezetének aktivistája is, majd a badalói Szoboszlai Csilla nyitódalával kezdetét vette a kulturális program. A délután folyamán a mezőgecsei kultúr- és néptánccsoport, a Kisbégányi Szivárvány Tánccsoport, a tiszacsomai kultúrcsoport, valamint a Mezővári Művészeti Iskola növendékeinek műsorát tekinthette meg a közönség. A színpadról ugyanakkor sokan hiányolták a helyi műkedvelők műsorát, ami azért is érthetetlen, mivel Beregújfaluban működik kultúrház.

Kissé távolabb a színpadtól 6–12, illetve 12–16 éves korosztályban zajlott a futballtorna. A legfiatalabbak kategóriájában Gut csapata bizonyult a legjobbnak, második Tiszacsoma, harmadik helyezett pedig Beregújfalu lett. A díjátadón Sin József elnök Szakács Viktornak, a torna legjobb kapusának különdíjat adományozott, melyet Heé Roland adott át a kitüntetettnek. Különdíjat kapott a torna legjobb játékosa, a guti Balogh Zoltán is, akinek védő létére gólt is sikerült rúgnia. A győztes csapat kupát, oklevelet és ajándékokat kapott.

Egy rövid szünetet követően kezdetét vette az idősebb korosztály játéka, melynek első helyezettje Kígyós, második Makarja, míg harmadik Beregújfalu csapata lett. A díjazottak értékes ajándékokat vehettek át: a ruszin makarjaiak pl. egy szép beregi szőttessel lettek gazdagabbak. A torna legjobb játékosának Margitics Krisztiánt (Kígyós) ítélték, akinek teljesítményét különdíjjal jutalmazták.

A IV. Beregújfalui Ifjúsági Találkozót hajnalig tartó táncmulatság zárta.


Vissza a hírekhez