Levélben is szavazhatnak a határon túli magyar állampolgárok

Módosításokkal ismét elfogadta a Magyar Országgyűlés hétfőn a választási eljárási törvényt, amelynek több pontját – Áder János államfő beadványa nyomán – januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság (Ab). A törvény szerint a választásra jogosultak megtilthatják, hogy személyes adataikat kiadják a pártoknak.

A kormánypárti szavazatokkal módosított jogszabály alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők előzetes feliratkozás nélkül vehetnek részt a jövő tavasszal esedékes választásokon, míg a külföldön élő magyar állampolgárok – tehát a magyar személyi igazolvánnyal rendelkező Kárpát-medencei, határon túli magyarok is – levélben, az internetes ügyfélkapun vagy a választások hivatalos weboldalán kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a Nemzeti Választási Irodánál.

A választók november 1-jétől kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a fentebb említett módokon. Ugyanakkor azoknak, akik augusztus 1-jét követően tesznek állampolgársági esküt, lehetőségük nyílik már az eskütétel helyszínén jelezni részvételi szándékukat a választásokat illetően.

Az Ab január elején ítélte alaptörvény-ellenesnek a tavaly novemberben elfogadott választási eljárási törvény több rendelkezését, így azt, hogy a választójog gyakorlását minden választónál előzetes feliratkozáshoz kötötték. Az Ab mindazonáltal megállapította, hogy bizonyos választói csoportoknál – a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknál, a nemzetiségieknél, valamint azoknál, akik segítségre szorulnak a szavazáskor – a regisztráció a választójog gyakorlását segíti elő, ezért esetükben indokolt a feliratkozás bevezetése.

A parlament döntésével megszűnik a kampánycsend és a közvélemény-kutatási adatok közzétételének tilalma a voksolás napján, illetve az azt megelőző napokban.

A szavazóköröket április 30. helyett július 31-ig kell kialakítani. Az eljárási törvény arról is rendelkezik, a választásra jogosultak megtilthatják, hogy személyes adataikat kiadják a pártoknak. A jogszabályt a parlament kormánypárti szavazatokkal fogadta el, a Jobbik-frakció tartózkodott, az MSZP képviselői pedig már korábban kivonultak az ülésteremből.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke budapesti sajtótájékoztatóján a módosított választási eljárási törvénnyel kapcsolatban egyebek mellett kijelentette: súlyosan sérti a választások ellenőrizhetőségét és az eredmény nyílt manipulálására is lehetőséget ad az a rendelkezés, amelyik szerint nem lehet betekinteni a határon túli szavazók nyilvántartásába.

Korábban viszont több határon túli magyar politikus kérte, hogy az eljárási törvény megalkotásakor messzemenően vegyék figyelembe a határon túl élő magyar állampolgárok érdekeit. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke minapi nyilatkozatában rámutatott: "A Kárpátalján élő magyar állampolgárok elsődleges érdeke, hogy adataik ne kerüljenek az ukrán hatóságok kezébe." Hozzátette: "Fontos, hogy a magyarországi politikum minden szereplője – politikusok, hivatalnokok, a tömegtájékoztatás képviselői – megértéssel kezelje a kárpátaljai magyar állampolgárok megalapozott aggodalmát, hogy a témában ellenséges ukrán államapparátus esetleg hozzájut bizalmas adataikhoz." (MTI/hirado.hu/zzz)


Vissza a hírekhez