Schmitt-adomány Kisbégánynak

Újabb község – ezúttal Kisbégány – részesült Schmitt Pál adományából. A volt köztársasági elnöknek a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével történő adományosztásban ez volt az utolsó kárpátaljai helyszín.

Az adományból értékes sporteszközöket vásároltak a helyi ifjúság részére, melyeket Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke és Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke nyújtott át a kisbégányi fiatalokat képviselő ifj. Molnár Sándornak. Az érintettek örömmel fogadták az adományt, és köszönetüket fejezték ki, ugyanis számos olyan értékes sporteszközhöz juthattak hozzá, melyek tevékenyen elősegítik nemcsak a test, hanem az agy "megtornáztatását" is: erőfejlesztő eszközök mellett pl. sakk- és dámajátékkészletek, labdák, valamint egy pingpongasztal is helyet kaptak a csomagban. A fiatalokon kívül köszönetet mondott Sirokai Erzsébet klubvezető is, aki elmondta, hogy a kapott sporteszközöket a klub a helyi általános iskolával közösen fogja használni.


Vissza a hírekhez