Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház élén

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője – jelentette be a döntést hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július elsején kezdődik és öt évre, 2018. június 30-áig szól.

Balog Zoltán a szakmai bizottság véleménye alapján hozta meg döntését a Nemzeti Színház vezetői állásának betöltéséről, amelyre a jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a négy pályázó közül Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila munkája felelt meg a kiírásban foglaltaknak. A szakmai bizottság tagjai írásban értékelték előzetesen a benyújtott pályázatokat, amelyek alapján a két érvényesen pályázó személyes meghallgatásáról döntöttek.

Vidnyánszky Attilát pályázata és a személyes meghallgatás alapján mindegyik bizottsági tag javasolta a Nemzeti Színház vezérigazgatói állásának betöltésére, Alföldi Róbert pályázatát 1 támogató szavazat mellett 4 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatottnak minősítette.

A Nemzeti Színház nem pusztán színház, hanem olyan intézmény, amelynek nemzeti értékeket kell képviselnie, közvetítenie. Ennek markáns megjelenése a benyújtott pályázatok alapján egyértelműen Vidnyánszky Attilától várható. A két pályázó közül ő az, aki maradéktalanul megfelel a nemzet első számú színházának vezetőjével szemben támasztott követelményeknek – fogalmazott Balog Zoltán.

Hozzátette: a közönség az elmúlt öt évben megismerhette az Alföldi Róbert által elképzelt színházat, ezt követően lehetőséget kell biztosítani másnak is arra, hogy megvalósíthassa elképzeléseit.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a debreceni Csokonai Színházban, valamint a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban elért eredményei alapján egyértelmű, hogy Vidnyánszky Attila nemcsak rendezőként, hanem intézményvezetőként is rendelkezik a Nemzeti Színház sikeres vezetéséhez szükséges képességekkel, tapasztalatokkal.

A Nemzeti Színházat az első számú színháznak tartja, számára a világ legfontosabb színháza – mondta Vidnyánszky Attila. Kiemelte: tulajdonképpen egész eddigi munkája arról szólt, hogy készüljön erre a feladatra. Úgy vélte: komoly csapattal a háta mögött megvalósíthatja terveit, bár tisztában van azzal, hogy egyszemélyi felelősségről van szó.

Felidézte azt a tízéves időszakot, amikor a beregszászi színházban 8-10 fokos hidegben próbáltak. "Biztos vagyok benne, hogy ez egy kicsit minden kárpátaljai magyar sikere is és egy kicsit a külhoni magyar színjátszás sikere is, hogy én most itt lehetek" – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Elmondta: az első évad tervei között szerepel nyitóelőadásként Petőfi Sándor János vitéz című műve saját rendezésében, emellett még egy darabot állít színpadra. Rendezni fog Silviu Purcarete és Viktor Rizsakov is. A további műsortervről márciusban tud bővebb információt adni, ez leginkább attól függ, hogyan alakul a társulat sorsa, mivel színészekben gondolkodva szeretné megtervezni az évadot.

Szólt arról, hogy bizonyos területeken Eperjes Károly lesz a helyettese, de az ő pontos feladatköre még nem kristályosodott ki. Elmondta, hogy a színházat "kinyitják": az évadban 40-50 fellépése lesz a teátrumnak vidéken, a társulat színészei 100-150 alkalommal jelennek meg vidéken, külföldön, határon túl, és 100 vendégprodukciót hívnak meg. Ez óriási többletmunka, ennek rendszerét fel kell építeni – tette hozzá. "Ebben biztos, hogy nagy segítséget fog nyújtani Eperjes Károly, aki folyamatosan utazik, járja az országot és a határon túli területeket" – mutatott rá.

A kormány döntése nyomán a bal-liberális sajtó máris fanyalog, meg sem várva, hogy az új igazgató munkájának beérjenek az első gyümölcsei.


Vissza a hírekhez