Ungváron akadt el a vereckei emlékmű ügye

Három hete beszámoltunk arról, hogy valahol az ungvári megyei hivatal és a kijevi minisztérium között eltűntek a vereckei magyar honfoglalási emlékmű műemlékké nyilvánításához benyújtott dokumentumok. Most végre kiderült, hogy a megyei illetékesek a ludasok.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal (KMKH) Kulturális Főosztálya még januárban felvette a vereckei honfoglalási emlékművet a helyi jelentőségű emlékművek jegyzékébe. A KMKSZ-t akkor arról biztosították a hivatalnál, hogy egyben kezdeményezik a kulturális minisztériumnál, illetve a nemzeti kulturális örökség védelmével megbízott állami szolgálatnál, hogy vegyék fel a szóban forgó honfoglalási emlékművet az ukrajnai emlékművek állami jegyzékébe, ami törvényi védettséget biztosítana az alkotásnak.

A KMKSZ benyújtotta a megyei illetékeseknél a jegyzékbe vételhez szükséges dokumentumokat, s képviselőik azt a tájékoztatást kapták a hivatalban, hogy továbbították az iratokat Kijevbe. Miután azonban ezt követően hosszú ideig nem történt semmi az ügyben, a Szövetség augusztus 29-én levélben kért tájékoztatást Ukrajna Kulturális Minisztériumától és a megyei hatóságoktól.

A KMKSZ levelére A. M. Vingranovszkij, a minisztérium kulturális örökség és kulturális értékek főhivatalának igazgatója visszaírt, miszerint: "A jelzett emlékjel a megadott helyen nem szerepel Ukrajna ingatlan emlékeinek állami nyilvántartásában sem mint helyi, sem mint nemzeti jelentőségű emlék. Ezenkívül felhívjuk az Önök figyelmét, hogy e pillanatig a szóban forgó emlékjel nyilvántartási dokumentációja Ukrajna Kulturális Minisztériumához nem érkezett be."

A napokban válasz érkezett a KMKSZ megkeresésére a KMKH Kulturális Főosztályának vezetőjétől is. Jurij Hleba leveléből egyértelműen kitűnik, hogy korábbi tájékoztatásukkal ellentétben nem küldték tovább a dokumentumokat Kijevbe, azaz náluk akadt el az ügyintézés. A hivatalnok azonban egy szóval sem említi, hogy mulasztást követtek volna el. A bürokrácia íratlan szabályai szerint úgy állítja be a dolgot, mintha az ügyintézést hiányzó dokumentumok akadályoznák: "A fentebb említett objektum felvételéhez Ukrajna Ingatlan Emlékei Állami Regiszterébe a nyilvántartási kártyán kívül (amely rendelkezésre áll) a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség köteles benyújtani a kulturális főosztálynak a szóban forgó objektum jó minőségű geodéziai helyszínrajzát és meg kell rendelnie az igazolvány elkészítését egy szervezetnél, amely rendelkezik ehhez a megfelelő licenccel" – írja egyebek mellett.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a Kárpátaljának elmondta: közismert, hogy ha az ukrán állam hivatalnokai el akarnak szabotálni valamit, akkor bürokratikus akadályokat támasztanak. A politikus szerint ebben az esetben is utólag talál ki újabb követelményeket a hivatal, amelyeket a KMKSZ természetesen teljesíteni fog a vereckei emlékmű ügyének mielőbbi végleges rendezése érdekében.


Vissza a hírekhez