Folytatódik a KMKSZ e-tankönyvprojektje

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a 2012/2013-as tanévben is folytatja a Bethlen Gábor Alap támogatásával tavaly elkezdett e-tankönyvprojektet. Ennek távlati célja a kárpátaljai magyar oktatási nyelvű iskolákból hiányzó fordításos állami tankönyvek internetről letölthető digitális kötetekkel történő pótlása.

Az e-tankönyvprogram keretében Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke múlt csütörtökön az Eszenyi Bocskay István Középiskolában adott át a 7. osztály tanulóinak 11 PocketBook típusú elektronikus könyvolvasó készüléket. Ezeket a diákok a jelenlegi tanév végéig használhatják.

A KMKSZ alelnöke az átadás során hangsúlyozta, hogy a jövő útja mindenképpen a digitális tankönyveké és a kényelmes használatukat lehetővé tévő elektronikus készülékeké, legalábbis a felsőbb tagozatos osztályokban. Hozzátette: a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) megértette az idők szavát és felismerte azt a lehetőséget, hogy modern technika módszereivel és eszközeivel megszüntethető vagy minimálisra csökkenthető a kárpátaljai magyar iskolákat több mint két évtizede sújtó krónikus tankönyvhiány, amelynek felszámolására az ukrán állam jelenleg sem törekszik. Ez abból is látszik, hogy az idei tanévtől hatályba lépő új iskolai tantervnek megfelelően kiadott első és második osztályos tankönyvek mintegy felét az ukrán oktatási minisztérium nem fordíttatta le a magyar iskolák számára – mondta.

Brenzovics László kifejtette: az e-tankönyvprojekt keretében az anyaország támogatásával az Ungvári Magyar Tankönyvszerkesztőség a tervek szerint hamarosan lefordítja, és digitalizált változatban minden kárpátaljai magyar iskolás számára elérhetővé teszi a világhálón a 8–11. osztályokból hiányzó több mint húsz állami tankönyvet. Megjegyezte, hogy a 7. osztály hiányzó öt tankönyve idén március óta letölthető a KMKSZ http://www.karpatalja.com.ua/kmksz/ honlapjáról. Jelezte, hogy amennyiben sikerül megállapodni a kiadókkal, úgy a KMKSZ valamennyi korábban megjelent tankönyvet elérhetővé teszi elektronikus formában a világhálón. Szerinte ez megkönnyíti a tanulást, hiszen a diákok nagy részének van számítógépe, – mutatott rá – az eszenyi iskola 7. osztályában is csak egy tanulónak nincs otthon komputere.

Az e-tankönyvprogram keretében az elmúlt tanév második felében az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium 3. osztályának 25 tanulója és öt tanára kapott ideiglenes használatra e-könyvolvasó készülékeket. A diákok, visszajelzésükből ítélve, eredményesen alkalmazták a tanulás során a szerkezeteket, amelyekre a hiányzó tankönyvek vannak feltöltve. Most ezeknek a készülékeknek egy részét kapták meg az eszenyi iskolások, a másik részt a tervek szerint a nagyszőlősi magyar iskola 7. osztályának tanulói vehetik hamarosan kézhez.


Vissza a hírekhez