Találkozó a népzene és néptánc jegyében

A helyi népművelők, Ignácz Mária és Szikora Csilla hagyományteremtő céllal indították az ungvári járási Tégláson az idén már második alkalommal megrendezett Téglási Magyar Hagyományőrző Népdal- és Népzenei Fesztivált, ahol népdalegyüttesek, népzenészek és egyéni előadók, idén már néptáncegyüttesekkel kiegészülve, színes műsorokkal szórakoztatták a népes közönséget. A rendezvény igazi ünnep a téglásiak és vendégeik számára. A gyerekeket játékos versenyekkel és kézművesfoglalkozásokkal várták, a felnőttek pedig képzőművészeti, valamint vásárral egybekötött népművészeti kiállítást is megcsodálhattak, de volt harcművészeti és művészkerékpár-bemutató, gitárkoncert, a programok sorát pedig utcabál zárta.

A kétnapos rendezvény szeptember 8-án kezdődött, amikor a szervezők vendégeikkel Ungvárra és Nevickére kirándultak, majd táncházban és népdalesten ismerkedtek egymással,

Másnap a kézműves­mester­ségek közül az agyagozást, az üvegfestést, az arcfestést és a gyöngyfűzést is kipróbálhatták a gyerekek. A felnőttek közben megtekinthették Mikes József téglási amatőr festő kiállítást, illetve a Prófusz Marianna vezette, Nagyberegi Középiskola hímzőkörének kézimunkáit.

A hagyományőrző együttesek és egyéni előadók bemutatkozásakor zsúfolásig megtelt a kultúrház nézőtere. A rendezvényt Ignácz Mária, a kultúrház igazgatója és Szikora Csilla kórusvezető nyitották meg. Szűcs Sándor, Téglás polgármestere örömmel konstatálta, hogy a fesztivállal hagyományt teremtettek Tégláson, egy olyan rendezvényt szerveztek, ahol Kárpátalja magyar hagyományőrzői számot adhatnak tudásukról, tevékenységükről.

Balogh Dénes ungvári magyar konzul népi kultúránk, hagyományaink és nyelvünk megőrzésének és ápolásának fontosságát hangsúlyozta, majd a közönség mellett a fellépőknek is jó szórakozást kívánt, mert mint fogalmazott: "Ez egy olyan műfaj, ahol mindenki jól érzi magát."

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, parlamenti képviselőjelölt elmondta: "A népzene és a néptánc nagyon fontos valamennyi nép és nemzet életében, és különösen fontos egy kisebbségben élő nemzet életében, hiszen ez ad egyfajta közösségi érzést, közösségi tudatot, ami fontos záloga a megmaradásnak. (...) Örvendetes tény az, hogy itt nagyon sok a fiatal és a gyerek, ami azt jelenti, hogy a magyar népzenének és néptáncnak a fennmaradása még nemzedékeken át biztosított az Ung-vidéken." Brenzovics László viccesen hozzáfűzte: "A néptánc és a népzene általában apáról fiúra száll. Hát nem mindig van így. Én például nem tudok táncolni, a fiam viszont itt lesz és fog tudni táncolni, és remélem, hogy az unokám is."

A színvonalas műsort a Szikora Csilla vezette téglási Rózsa Népdalegyüttes kezdte, akik Bartók Béla által gyűjtött népdalokat énekeltek, a hazaiak közül a Margaréta leány énekcsoport is elénekelt két népdalt, majd a Csalogány asszonykórus az id. Bernáth Ferenc vezette Cimborák népi zenekarral közösen lépett színpadra, akik helyi népdalokat adtak elő nagy sikerrel, szólót Szabó Júlia énekelt. Az eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes, Kraszna menti és beregvidéki néptáncokkal szórakoztatta a közönséget, majd a Credo Alapítvány szalókai Nyitnikék Zeneiskolájának Tiszaháti Népzenei Együttese népi hangszereken moldvai csángó dallamokat játszott. Népdalokat énekeltek a Császlóci Csicsergő Csajok, a palágykomoróci Kenguru Alapítvány Örökzöld Nyugdíjas Asszonykórusának tagjai, a Gerber Andzselika vezette nagygejőci férfikar, a Kiss Ibolya vezette koncházai Csillag Hagyományőrző Csoport, illetve két tehetséges téglási kislány, Szikora Nikolett és Koleszár Alexandra.

A vajdasági Ludasról érkezett Ludas Matyi Kultúregyesület Füzérfonó asszonykórusa délvidéki népdalokat adott elő, Szabó Réka ízes tájszólással mesét mondott. Nagy tapsot kapott a Petrusevszkij Mihály vezette Ungvári Művelődési és Művészeti College magyar népzenekara. A téglási kultúrház Ignácz Mária vezette Orchidea tánccsoportja délalföldi és szatmári táncokat mutatott be, míg az Ungvári Dayka Gábor Középiskola táncegyüttese székelyföldi forgatóst és rábaközi táncokat táncolt. A téglási dalárda fiú énekcsoportja pedig katonadalokat énekelt.

De akinek még ez sem volt elég, az megtekinthette a Nagyberegi Középiskola művészkerékpáros csapatának bemutatóját és az őrdarmai Mackó Miklós gitárkoncertjét, illetve Béres Péter horting harcművészeti bemutatóját.

A nagysikerű rendezvény utcabállal zárult, amelyhez a nevetlenfalui Stílus együttes szolgáltatta a zenét. A fesztivál fő támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.


Vissza a hírekhez