A KMKSZ kezdeményezi Kárpátalján a magyar regionális nyelvvé válásával kapcsolatos intézkedések megvitatását

Viktor Janukovics ukrán elnök mégis aláírta az új nyelvtörvényt múlt szerdán, de egyúttal utasította a kormányt, hogy a tudomány és a kultúra neves képviselőiből álló szakértői munkacsoportot hozzon létre, s az dolgozzon ki javaslatokat "az országban használt nyelvekkel kapcsolatos jogszabályrendszer tökéletesítésére". A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) máris kezdeményezi – az új törvénynek megfelelően – az illetékes állami szerveknél a szükséges intézkedések meghozatalát Kárpátaljának azokban a járásaiban, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 10 százalékot.

Anna German elnöki tanácsadó előző nap még az Ukrajinszka Pravda című hírportálnak nyilatkozva kijelentette, hogy az államfő elégedetlen a parlament által nemrég elfogadott törvénnyel, és egyetért azzal, hogy a jogszabály jelenlegi formájában megosztja a társadalmat. Janukovics előzőleg, kedden a Krímen az értelmiség képviselőivel vitatta meg a nyelvtörvény körüli helyzetet.

Az elnök utasítása szerint a létrehozandó munkacsoportnak olyan jogszabályrendszert kell kidolgoznia, amely egyszerre biztosítja az ukrán nyelv fejlődését és működését a közélet minden ágában az ország egész területén, egyben ugyanezt garantálja az ukrajnai kisebbségek anyanyelvének is, védelmet biztosítva azoknak az európai normák szerint.

Mikola Azarov miniszterelnök utasítást kapott arra, hogy augusztus 13-ig hozza létre a munkacsoportot, továbbá biztosítsa, hogy augusztus 27-ig elkészüljön az ukrán nyelv fejlődését és működését garantáló állami program.

Az egyesült ukrán ellenzék az államfő döntésének bejelentése után nyilatkozatot adott ki, amelyben azt ígérte, hogy amennyiben az őszi választások nyomán többségbe kerül a parlamentben, el fogja érni a nyelvtörvény visszavonását.

A nyelvtörvény értelmében az ukrán marad az ország hivatalos nyelve, de a kisebbségek hivatalosan is használhatják anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10 százalékot egy közigazgatási egységen belül. Eszerint az orosz nyelv Ukrajna 27 megyéje közül 13-ban kap regionális státust, Kárpátalján a magyar, a Krímen a krími tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv emelkedhet regionális szintre.

A kárpátaljai magyar szervezetek előremutató, Ukrajna európai integrációját elősegítő lépésként értékelték annak idején a nyelvtörvény parlamenti elfogadását. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke az MTI-nek nyilatkozva ugyanakkor rámutatott: jelentős kétségeket vet fel az új nyelvtörvény kárpátaljai alkalmazását illetően az a tény, hogy a jelenleg hatályos régi nyelvtörvény is jelentős jogokat biztosít a nemzetiségi nyelvhasználatot illetően azokban a területi-közigazgatási egységekben, ahol nagyobb számú kisebbség él, ám ezzel a lehetőséggel mégsem élnek kellőképpen a magyar kisebbség képviselői.

A KMKSZ mindazonáltal máris bejelentette, hogy lépni kíván az új jogszabály biztosította lehetőségek érvényesítése érdekében. Kovács Miklós, a Szövetség elnöke elmondta: a KMKSZ beadványban fordul azoknak a kárpátaljai járásoknak az önkormányzataihoz, amelyekben a magyar lakosok aránya eléri vagy meghaladja a 10 százalékot, és kérni fogja a törvény gyakorlati alkalmazását. "A hivatalok reagálásából látni fogjuk, hogy Ukrajnában, s benne Kárpátalján az államhatalom mennyire veszi komolyan az ukrán elnök által szerdán aláírt új nyelvtörvényt" – tette hozzá.

A KMKSZ elnöke közölte: a jogszabálynak köszönhetően a magyar a Beregszászi, az Ungvári, a Nagyszőlősi és a Munkácsi járásokban emelkedhet regionális szintre.

Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója múlt csütörtök esti sajtóinterjújában elmondta, hogy nem látja különösebb akadályát a nyelvtörvény kárpátaljai megvalósításának. Úgy vélte, a soknemzetiségű, négy európai uniós tagországgal határos megyében minden feltétel adott a jogszabály érvényesítéséhez. Hozzátette: következő lépésként a járásokban olyan költségvetéseket kell elfogadni, amelyek figyelembe veszik a nyelvtörvény végrehajtásához szükséges kiadásokat, jóllehet konkrét összegekről egyelőre korai lenne beszélni.


Vissza a hírekhez