Bejegyezték a KMKSZ képviselőjelöltjeit

Az ukrán Központi Választási Bizottság honlapján megjelent, hogy bejegyezték a KMKSZ képviselőjelöltjeit három kárpátaljai választókörzetben, ezzel a parlamenti választásokra történő jelölésük hivatalossá vált. Dr. Brenzovics László alelnök a 68. számú Ungvár központú választókörzetben indul, amely a megyeszékhely mellett az Ungvári járást foglalja magába. Gulácsy Géza alelnök a 69. számú Munkács központú választókerületben jelölt, amelyhez a Munkácsi járás és a Beregszászi járás egy része, valamint Munkács városa tartozik. Kovács Miklós elnök a Nagyszőlős központú 73. számú választókerületben indul, ehhez a körzethez tartozik Beregszász város és a Beregszászi járás másik része, illetve Nagyszőlős és a Nagyszőlősi járás, továbbá néhány ilosvai járási falu.

Sajnos, Ukrajna Központi Választási Bizottsága figyelmen kívül hagyta a nemzetközi szervezetek, a magyar kormányzat és a kárpátaljai magyar szervezetek azon kérését, hogy a hagyományoknak megfelelően legyen magyar többségű választókörzet vidékünkön. Ehelyett a tömbmagyarság által lakott területet úgy osztotta három részre, hogy a "legmagyarabb" 73. számú körzet lakosainak is csak 33,6 százaléka magyar nemzetiségű. Ugyanakkor az ukrán szavazók megosztottsága miatt így is van esélye a KMKSZ jelöltjeinek a parlamentbe jutásra, amennyiben a kárpátaljai magyarság egységesen szavaz majd október 28-án.


Vissza a hírekhez