A vereckei emlékmű legújabb felirata: "Halál a magyarokra"

Ismeretlenek újból – immár sokadszor – meggyalázták a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékművet. A "friss" feliratok egyike ezúttal nem csupán gyalázza, de fenyegeti is a magyarokat.

Nem sokáig fogadhatta tisztán, jelentőségéhez és szerepéhez méltó külsővel az odalátogatókat a Matl Péter munkácsi szobrász és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által megálmodott emlékhely. A rákent mocsoktól és firkáktól alig néhány hete, július elején megtisztított alkotást ismeretlenek újra elrondították.

A történtekről egy, a hétvégén a hágón járt turistacsoport számolt be. A helyszínen készült fényképek tanúsága szerint a sokat megélt köveket ezúttal az "Ez itt Ukrajna", továbbá a "Halál a magyarokra" szövegű ukrán nyelvű feliratok rondítják el, s stilizált önkényuralmi jelképeknek tűnő szimbólumokat is mázoltak az emlékműre.

A vereckei emlékművet korábban több alkalommal is megrongálták ukrán szélsőségesek, a hatóságok azonban mindannyiszor meglehetősen lagymatagon reagáltak ezekre az esetekre. Jellemző módon például máig sem ítélték el jogerősen a Szvoboda pártnak azt a három kárpátaljai aktivistáját, akik tavaly februárban gumiabroncsokból raktak tüzet rajta. Amikor legutóbb festékkel kenték be az emlékművet, a KMKSZ feljelentésére a hatóságoktól az a válasz érkezett, hogy nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat, mondta el lapunknak Kovács Miklós. A KMKSZ elnöke mindazonáltal jelezte: ezúttal is feljelentést tesznek az ismeretlen emlékműgyalázók ellen. A kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetnél arra is rámutatnak, hogy a "Halál a magyarokra" felirat kimeríti a nemzetiség elleni uszítás fogalmát. Vajon erre hogyan reagálnak majd az illetékesek?

Az esettel kapcsolatban Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes azt közölte az MTI-vel: elvárják, hogy az ukrán hatóságok határozott fellépéssel vessenek véget a sorozatos provokációknak.


Vissza a hírekhez