Három körzetben indít jelöltet a magyar szervezet

A választmányi ülést megtisztelte jelenlétével Bacskai József ungvári magyar főkonzul, valamint dr. Fodor Zsolt és dr. Nagy Ignác ungvári és beregszászi magyar konzulok, továbbá Kulin Zoltán, az Ungvári Rádió- és Televízió-társaság vezérigazgató-helyettese.

Kovács Miklós elnöki beszámolójában az október 28-án esedékes parlamenti választás és az azt megelőző kampány várható témáit vette számba, közöttük a nyelvtörvényt, amit nagy valószínűséggel aláír majd Janukovics elnök, és amit a KMKSZ sem ellenez. "De minden törvénynek annyi a haszna, amennyit betartanak belőle, és sajnos világos, hogy túl sok jóra e tekintetben nem számíthatunk. A Beregszászi járásban, ahol a jelenlegi törvények szerint is hivatalos nyelv kellene legyen a magyar, tudjuk, mennyire beszélhetünk magyarul a hivatalokban, és mekkora a magyar hivatalnokok és vezetők aránya. Kicsi a valószínűsége, hogy az új nyelvtörvény hatályba lépése után a mostani hozzáállás megváltozzon. Akkor fogom üdvözölni ezt a törvényt, amikor meglátom az első hirdetést, hogy az ügyészség és a bíróság magyarul beszélő munkatársakat keres, hogy helyreállítsa az arányokat" " mondta Kovács Miklós, majd a kárpátaljai aktuálpolitikai helyzet legfontosabb kérdésének nevezte, hogy a JeC és a Régiók Pártja végül megegyezik-e a választásokkal kapcsolatban, jelenleg ugyanis se nem béke, se nem háború állapot van közöttük. Kettőjük ellentéte ugyanis jelentősen növelheti az esélyeinket. A Régiók Pártja listáján Gajdos Istvánnak felajánlott 74. hely kapcsán a KMKSZ elnöke elmondta, hogy miután a KMKSZ visszautasított egy 60. hely körüli ajánlatot, az UMDSZ megkapta a 74. helyet, ami tulajdonképpen határeset. Ezért a határhelyért ők a kampányban valószínűleg mindent meg fognak tenni, hogy a magyar szavazók leszavazzanak a régiós jelöltekre. Ugyanakkor a kiszivárogtatott beregszászi fürdőkomplexum panamaügye is jelzi, hogy az UMDSZ elnöke a mindenkori ukrán hatalom jóindulatára szorul. A KMKSZ választási esélyei kapcsán Kovács Miklós olimpiai hasonlattal élt: "Ahhoz, hogy valaki nyerhessen, rajthoz kell állni, és el kell indulni. Mert aki a versenyben nem vesz részt, az nem is győzhet. A győzelem pedig döntően a résztvevő hitétől, elszántságától, kitartásától függ. Ezeket kell felmutatnunk, hogy a magyarok kövessenek minket."

Végül a Választmány nyílt szavazáson döntött arról, hogy a legtöbb magyar szavazót magába foglaló Nagyszőlős központú 73. számú választókörzetben Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét indítja egyéni képviselőjelöltként. A 68. számú, Ungvár központú választókörzetben Brenzovics László alelnök lesz a képviselőjelölt, míg a 69. számú Munkács központú, de a Beregszászi járás egy részét is magába foglaló választókörzetben Gulácsy Géza alelnök lesz a KMKSZ képviselőjelöltje.

Brenzovics László alelnök tájékoztatta a Választmányt az EU Keleti Parnerség programja keretében folyó közintézmény-felújítási munkákról. Az első fázisban az ablakok és az ajtók cseréjére kerül sor a pályázó intézményekben. A program első részét augusztus 25-ig befejezik, az azt követő elszámolás után folytatódik majd a munka, ami át fog nyúlni a következő évre.

A KMKSZ Választmánya nyilatkozatban ítélte el azt a gyakorlatot, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekbe felvételiző kárpátaljai fiatalok közül csak az ukrán iskolák végzősei kapnak nyelvtudásuk elismeréseként pluszpontokat. Mindez annak ellenére így van, hogy a független vizsgaközpontokban azonos feltételek között vizsgázik minden érettségiző.

Gulácsy Géza alelnök, a "KMKSZ" Jótékonysági Alapítvány igazgatója arról tájékoztatta a Választmányt, hogy az oktatási-nevelési támogatások átutalása hamarosan elkezdődik. Elmondta továbbá, hogy idén 216 kisösszegű pályázatot nyújtottak be Kárpátalján, ezek közül 123 nyert támogatást. A támogatott pályázók viszont a mechanizmus változása miatt egyelőre nem juthatnak hozzá a nekik megítélt pénzösszeghez.

Nyilatkozat

A KMKSZ Választmánya megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a legutóbbi magyarországi felvételik alkalmával egyes felvételizőknek nem számították be az ukrán nyelvvizsgáért járó pontokat. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kárpátaljai magyarokat, ha Magyarországra mennek felvételizni, hátrányos megkülönböztetés érje, amiért magyar tannyelvű középiskolát végeztek. Felszólítjuk az illetékeseket, hogy az ilyen típusú diszkriminációt szüntessék meg, s a nyelvtudásért járó pontszámok kérdését oly módon szabályozzák, hogy az ne érintse hátrányosan a kárpátaljai magyar iskolák végzőseit.

A KMKSZ Választmánya


Vissza a hírekhez