"A KMKSZ" Jótékonysági Alapítvány közleménye

Az oktatási-nevelési, tankönyv- és taneszköz-, illetve hallgatói támogatás keretében 19098 AB típusú és 340 C típusú pályázatról született pozitív döntés. 98 AB és 1 C típusú pályázat elutasításra került. Az elutasított pályázatok benyújtóit, a döntés indoklásával, írásban értesítjük. A pozitívan elbírált pályázatok benyújtóit külön nem értesítjük. A szerződés aláírását követően alapítványunk elindítja a szükséges bankkártyák elkészítését az újonnan pályázók részére. A bankkártyák felvehetőségének helyét a későbbiekben közzétesszük. Ezt követően, a támogatási összeg megérkezésének függvényében a támogatásokat az érintettek bankkártyájára átutaljuk, amiről őket értesíteni fogjuk.

Változások a kisösszegű pályázatok lebonyolításában

Ebben az évben is több olyan pályázó van, aki nem rendelkezik saját bankszámlával, s ezért befogadó szervezeten keresztül szeretne a támogatáshoz jutni. Az előző évek gyakorlatától eltérően azonban a BGA ezekben az esetekben módosította az eljárás rendjét. Ezért azon pályázóknak, akik nem rendelkeznek saját bankszámlával, a kiküldött kétoldalú szerződés helyett egy új, még ez után kiküldendő háromoldalú szerződést kell majd aláírniuk, amelyben a harmadik fél a befogadó intézmény vagy szervezet.

A kisösszegű pályázatok esetében Kárpátalján befogadó szervezetként a "KMKSZ" Jótékonysági Alapítványt jelölték ki. Ezért kérjük, hogy az új szerződések eredményes elkészítése érdekében, a saját számlával nem rendelkező pályázók ezt mihamarabb jelezzék a jótékonysági alapítvány felé. Alapítványunk a befogadott pályázati összeget a megérkezést követő tíz napon belül készpénzben átadja az érintett pályázónak.

Ennek megfelelően alapítványunk minden általa befogadandó pályázati támogatás esetében központilag kiállítja a bankszámlaigazolást. A pályázónak csupán a 10. sz. mellékletet kell becsatolni (az eredeti dokumentum becsatolásáról), ahol alá kell húzni a "Bankszámlaigazolás" kifejezést. Az itt feltüntetendő iktató és regisztrációs számot az alapítvány a háromoldalú szerződések elkészülte után meg fogja adni.

Ugyancsak központilag fogjuk kiállítani a 6. sz. mellékletet, a biztosíték nyújtásáról.

A szervezeti alegységek részére a központi szervezet is kiállíthatja a működésről szóló 2. sz. mellékletet. A KMKSZ szervezeti alegységei részére ezeket központilag csatolni fogjuk.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 11. sz. mellékletet (pályázati útmutató) és a 13. sz. mellékletet (de minimis) nem kell csatolni.

Kérjük, hogy a módosított költségterv összeállításánál figyeljenek oda arra, hogy a tervben az eredetihez képest új sor nem nyitható, s minden összeg mellett tüntessék fel a megfelelő oszlopban a részletes magyarázatot.


Vissza a hírekhez