Vakációs bibliahét Minajban

Gyermekektől nyüzsgött július 9–13. között az ungvári járási Minaj református temploma: a helyi református gyülekezet szervezésében ugyanis vakációs bibliahét zajlott a településen.

Az esemény egyik főszervezője, a minaji gyülekezet hitoktatója – egyben a KMKSZ Ketergényi Alapszervezetének elnöke –, Kertész Viktória lapunknak elmondta: "Gyülekezetünkben minden év nyarán megrendezzük a vakációs bibliahetet, mely során tartalmas programokat igyekszünk szervezni a gyermekeknek, külön gondot fordítva lelki fejlődésükre is. Az elmúlt héten immár tizedik alkalommal szerveztük meg ezt az áldásos alkalmat, amelyen a minajiakon kívül homoki, ketergényi és koncházai gyerekek vettek részt."

A református templomban zajló események a KOEN alapítvány által kidolgozott Ezt látnod kell... elnevezésű bibliaheti program alapján zajlottak, mely Elizeus próféta életét állította a középpontba. A gyerekek minden nap új történetet ismerhettek meg a próféta csodákkal kísért életéből, melyet megvitathattak és levonhatták belőle a tanulságokat. Az özvegyasszony olaja c. történetben Istennek a gondoskodásáról volt szó. Naámán meggyógyításának története kapcsán Isten jótéteményéről és az iránta való engedelmességről volt szó. A sunémi asszony történetének tanulsága az volt, hogy Isten nem okoz nekünk csalódást, ha hiszünk benne. Az Elizeus Dótánban c. történetből a gyermekek megtudhatták: leselkedjék ránk bármilyen veszedelem is, Isten őrködik fölöttünk. A lehetetlen is lehetségessé válik, ha velünk az Úr: ezt üzente a vak ember Jézus által történt csodálatos meggyógyításának története. Csodák ma is léteznek, ha az Úrban bízva észrevesszük azokat.

A bibliai tanításokon kívül kézműves-foglalkozásokra és sok-sok játékra is sor került, július 11-én pedig – a KMKSZ támogatásával – a bátyúi Cók-Mók Bábszínház utazott ide és teremtett vidám hangulatot.

"Számunkra a legnagyobb örömet mindig az jelenti, ha a gyerekek eljönnek és élvezik a programot. A visszajelzések alapján úgy véljük, hogy ez a mostani vakációs bibliahét is nagyon jól sikerült. Hálásak vagyunk mindezért Istennek, hogy megteremtette a lehetőségeket, és hogy megáldotta alkalmunkat. Egyúttal megköszönöm református gyülekezetünknek és mindazon személyeknek, szervezeteknek a támogatást, akik nélkül ez az alkalom nem jöhetett volna létre itt, az Ungi Egyházmegye egyik legkisebb gyülekezetében" – zárta szavait Kertész Viktória, aki reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét megrendezhetik a bibliahetet, és ismét sok gyerek ismerkedhet meg egymással és a bibliai tanításokkal.


Vissza a hírekhez