Gajdosék eladnák a kárpátaljai magyarságot egy képviselői helyért

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a hatalompártot támogatná a közelgő parlamenti választásokon egy listás képviselői helyért cserébe – derül ki a szervezet elnökségének tiszapéterfalvai ülésén elfogadott nyilatkozatából. Vagy mégsem kötelezte volna el még magát végérvényesen a szervezet a Régiók Pártja (PR) mellett?

"Az UMDSZ elnöksége úgy döntött, hogy a Viktor Janukovics akkori elnökjelölttel 2009-ben kötött szerződésnek megfelelően az ősszel esedékes parlamenti választásokon a Régiók Pártja listáját és e párt egyéni jelöltjeit támogatja. Ennek előfeltétele azonban, hogy az említett párt saját választási listáján képviselői mandátumot biztosító helyet ad az UMDSZ által megjelölt személynek" – áll egyebek mellett a nyilatkozatban, melyet a Kárpáti Igaz Szó közölt.

Megfigyelők azonban furcsállják, hogy az UMDSZ, amely korábban mindig nagy csinnadrattával kürtölte világgá, hogy valamelyik ukrán párt mellé állt a választásokon, most mindössze egyetlen sovány bekezdést szentel a témának egy nyilatkozatban eldugva. Egyes vélemények szerint azzal, hogy a listás hely megadásához kötötte a PR támogatását, az UMDSZ valójában még nem kötelezte el magát végérvényesen, csupán időt akar nyerni addig, amíg maga a hatalompárt nem dönt választási listájáról, s egyértelművé nem válik, hogy milyen helyet szán abban magyar vazallusának.


Vissza a hírekhez