Gyermeknap Asztélyban

Immár sokadik alkalommal került sor gyereknapra Asztélyban a település polgármesteri hivatalának és KMKSZ alapszervezetének szervezésében. A rendezvénynek ezúttal is a sportpálya adott otthont, ahol nagyszámú érdeklődő előtt zajlottak a színvonalas programok.

A megjelenteket – különösen a gyermekeket – Nagy Anikó, Asztély polgármestere, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) főgondnoka és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke mondott üdvözlő szavakat.

Az ezután következő gazdag program keretében aztán a gyermekek számára volt minden, ami csak szem-szájnak ingere. Játszóházakban a kislányoknak alkalmunk nyílt frizura készítésére, és volt arcfestés is. Kézműves-foglalkozások keretében papírhajtogatásra és gyöngyfűzésre is mód nyílt. A pályán ezalatt futballmérkőzés keretében Asztély és Gut kispályás focisuli-válogatottja mérkőzött meg egymással, ahol nagy csatában a gutiak győztek. Felléptek a Dédából és Búcsúból érkezett táncegyüttesek is. Nagy sikert aratott a bátyúi Cók-Mók Bábszínház előadása, amelyen gyerekek mellett a felnőttek is jól szórakoztak. Számos csapatversenyben is összemérhették ügyességüket a fiatalok.

Az asztélyi nyugdíjasklub tagjai olaszokat megszégyenítő ügyességgel kemencében sütöttek pizzát a gyerekeknek: az itáliaihoz hasonló ízek finomságát alátámasztották az elégedett vélemények is. Minden gyermek kapott ajándékot, így senki sem távozott üres kézzel a késő éjszakáig tartó rendezvényről.

A gyermeknap lebonyolítását a KMKSZ BKSZ, a KRE diakó­niai osztálya és több helyi vállalkozó – köztük Nagy István – támogatta.


Vissza a hírekhez