"Jobbnak kell lenni az átlagnál, a többségnél"

I. Kárpátaljai Tehetségnap címmel szervezett nagyszabású rendezvényt a tehetséges kárpátaljai magyar iskolások számára a "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) múlt szombaton Beregszászban.

A GENIUS és a KMPSZ együttműködésének köszönhetően a 2011–2012-es tanév első félévében tehetséggondozó hálózat létesült a megyében hét központtal. A központok munkájában részt vevő diákok a második félévben összemérhették tudásukat a KMPSZ immár két évtizede hagyományos tantárgyi vetélkedőin. A beregszászi művelődési házban I. Kárpátaljai Tehetségnap címmel a hétvégén megrendezett tanévzáró rendezvény vendégei e vetélkedőkön jó eredményeket elért tanulók és tanáraik közül kerültek ki.

Dr. Brenzovics László, a "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke megnyitó beszédében bemutatta az egyéves múltra visszatekintő "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó tevékenységét. Az alapítvány először 2011 nyarán szervezett programokat általános és középiskolások számára nyári táborok formájában. Tavaly szep­temberben Kárpátalja-szerte sportvetélkedőkre került sor a GENIUS jóvoltából, a beregszászi döntőben 248 ifjú sportoló vehetett részt a megye különböző járásaiból. A 2011–2012-es tanév talán legnagyobb szabású programsorozata mégis a tehetségpontokban folyó munka volt – jelezte az alapítvány elnöke. A GENIUS által életre hívott Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács Aknaszlatinán, Bátyúban, Beregszászban, Nagydobronyban, Tiszaújlakon, Ungváron és Mezőváriban hozott létre ilyen tehetségpontokat, melyek rendezvényein összesen 2007 tanuló vett részt 88 középiskolából, akikkel a három hónap folyamán 174 pedagógus foglalkozott. Az alapítvány a tanév második felében segítette a kárpátaljai magyar tanulók részvételét a KMPSZ tantárgyi vetélkedőin, egy rajzpályázat révén pedig a tehetséges fiataloknak kívánt bizonyítási lehetőséget biztosítani – mondta el Brenzovics László.

Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője ünnepi beszédében hangsúlyozta: a tehetség nem ismer határokat, a szegény kunyhóba ugyanúgy bekopogtat, mint a díszes palotába, s a magyarság története számos példával szolgál arra, hogy a szegény sorból felemelkedő fiatalok messzebbre jutottak, mint a sors által elkényeztetettek. A miniszter emlékeztetett, hogy magyarnak lenni nemes hivatás, csodálatos dolog. Ahhoz, hogy megérje magyarnak lenni, s ne csak egy romantikus érzés legyen, jobbnak kell lenni az átlagnál, a többségnél – hangsúlyozta. A tehetség nem az embernek vagy valamely minisztériumnak köszönhető, hanem a "mennyei erőforrások minisztere" biztosítja azt, hiszen mindenki az Úristentől kapja ajándékba – fogalmazott Balog Zoltán. Rajtunk múlik azonban, tette hozzá, hogy mit teszünk ezzel a tehetséggel: eltékozoljuk-e avagy megpróbáljuk kibontakoztatni azokkal, akik ebben a segítségünkre lehetnek.

Ezután sor került az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Wekerle Sándor Alapkezelő által kiemelkedően tehetséges fiatalok számára meghirdetett Ady Endre-ösztöndíjpályázat 25 kárpátaljai nyertesének díjazására. A pályázat célja külhoni magyar oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges tanulók támogatása volt. Az okleveleket Balog Zoltán, Hidas János, a Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatója, valamint Brenzovics László adta át.

Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnöke arra biztatta a fiatalokat, hogy bízzanak őseikben, történelmükben.

A továbbiakban a KMPSZ tantárgyi vetélkedőin 1–5. helyezést elért diákokat jutalmazták, akik egy-egy magyarországi, illetve kárpátaljai táborba szóló utalványt vehettek át.

Zárszavában dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke reményének adott hangot, hogy ez a rendezvény tanulságosnak bizonyult a gyerekek számára is, s erőt ad a további küzdelemhez, tanuláshoz. Köszönetet mondott a támogatóknak is, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak, a "GENIUS" Jótékonysági Alapítványnak, a DORCAS Alapítványnak, a kárpátaljai magyar iskoláknak és vezetőiknek, akik befogadták a tehetséggondozó rendezvényeket, valamint a tehetségnapon fellépő együtteseknek és szervezőknek.

Interjú Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel

– Miért tartotta fontosnak személyesen megjelenni az I. Kárpátaljai Tehetségnapon?

– Azért jöttem Beregszászba, hogy együtt ünnepeljünk a tehetséges kárpátaljai magyar fiatalokkal. A "GENIUS" Jótékonysági Alapítványnak a tehetségpontokon keresztül egy év alatt több mint 2000 diákot sikerült megmozgatnia. Közülük láthattam most Beregszászban az évzáró rendezvényen mintegy ötszáz fiatalt, akik között a magyarországi és kárpátaljai nyári táborokba szóló utalványok nyertesei is ott voltak. A magyar kormány egy olyan Magyarországon és Kárpátalján is kibontakozó mozgalmat támogat, amely nem hagy elkallódni egyetlen tehetséget sem. Hiszen minden magyar ember értéket képvisel – itt Kárpátalján pedig különös jelentőséggel bír az értékek elismerése és megőrzése.

– Mi a jelentősége a tehetséggondozásnak a határon túli magyarság megmaradása szempontjából?

– Ebben a világban az érvényesülhet, aki jobb, mint a környezete. Jobbnak lenni pedig úgy lehet, ha az embert segítik ebben a pedagógusok, a szülők, a civil szervezetek, a politikusok, a kormányok. A magyar kormány is segíteni szeretné az itteni magyar fiatalokat. Az e célból kidolgozott programnak a lényege, hogy mozgósítsa azokat az erőket, amelyek itt, Kárpátalján különösen jelentősek. Azt gondolom ugyanis, hogy a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetben van. Ugyanakkor a pedagógusai, az értelmisége nagyon is hadra foghatók még, s ők megkeresik azokat a tehetségeket, akik egyébként elkallódnának. Összegyűjtik őket, foglalkoznak velük, szüleiket bátorítják abban, hogy magyar iskolába írassák őket, felmutatják előttük azt az életpályát, amely alapján itthon maradva – vagy akár innen elmenve, de később visszatérve – építkezni tudnak, erősíteni tudják a magyar közösséget. A tehetséggondozó program célja ily módon az is, hogy felvázoljuk és bemutassuk ezen életpályákat, valamint segítséget nyújtsunk az előrehaladáshoz azoknak, akik ezeket az életpályákat választják.

– Mivel tud hozzájárulni ehhez Magyarország?

– Mindenekelőtt anyagi támogatással és szervezőerővel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Ady-ösztöndíjak révén több mint 100 ezer forinttal támogatja a legtehetségesebb itteni diákokat. Ezt az ösztöndíjat osztottuk ki most, az I. Kárpátaljai Tehetségnap alkalmából. Emellett olyan rendszereket dolgozunk ki, amelyek immár itt, Kárpátalján, de Erdélyben vagy például a Felvidéken is működnek. Ezek egy egységes magyar oktatási és tehetséggondozó rendszernek a részei, s általa Kárpátalja is részévé válhat annak a nagy magyar vérkeringésnek, amelynek a megvalósulása létérdekünk itt, a Kárpát-medencében.


Vissza a hírekhez