Diplomaosztó a Rákóczi-főiskolán

Tizenegyedik alkalommal rendeztek tanévzáró ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán kedden.

A rendezvény az ünnepi főiskolai tanácsülés meghívottjainak bevonulásával vette kezdetét a beregszászi református templom hófehér falai között. A padsorokat zsúfolásig megtöltötték ez alkalomból a végzős hallgatók és oktatóik, hozzátartozóik, valamint a magyar állam és számos anyaországi felsőoktatási intézmény képviselői, továbbá a kárpátaljai oktatási és társadalmi szervezetek, a történelmi egyházak meghívott vezetői, küldöttei. A millenniumi és a Rákóczi-zászlót a salánki íjászkör hagyományőrző viseleteibe öltöztetett főiskolai hallgatók hozták be és kísérték – a lányok Rákóczi-korabeli nemesi viseletben, a fiúk kuruc kori viseletben feszítettek.

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett: az elmúlt évtizedben összesen 1966 különböző szintű diplomát adtak át az intézményben tanuló hallgatóknak. Ez alkalommal további 192 fiatal vehette kézhez BSC és SSC szintű oklevelét, akik óvodapedagógiai, tanítói, történelem, földrajz, biológia, angol, magyar, ukrán, matematika, könyvvitel és auditálás szakokon folytatták tanulmányaikat. Közülük 136-an BSC-diplomát szereztek, 56-an pedig egyetemi szintűt, úgynevezett "szpecialiszt" fokozatút. Az évzáró ünnepséggel a főiskola különböző képzési formáiban részt vevő mintegy 900 diák számára ért véget a tanév. Orosz Ildikó beszédében egyebek mellett hangsúlyozta: a Rákóczi-főiskola felsőoktatási intézményként továbbra is nagy kihívások előtt áll, állandóan törekednie kell a fejlesztésre. Egy év kemény előkészítő munka után öt akkreditációs csomagot nyújtottak be az ukrán oktatási minisztériumhoz, tudhattuk meg. Mint elhangzott, az intézmény a BSC-szintű képzéseihez igazodó, felsőfokú szakképzési kategóriába sorolható, általános iskolára épülő, úgynevezett "molodsij szpecialiszt" képzések indításának engedélyezését kezdeményezte. Orosz Ildikó hozzátette: nagy szükség lenne ezen szakok működési engedélyeinek mielőbbi megszerzésére, mert ezáltal számos olyan magyar fiatalnak biztosítanának lehetőséget a továbbtanulásra, aki önhibáján kívül nem tudott eleget tenni érettségi után az új központosított felvételi eljárásnak.

Hoffman Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára köszöntőjében Magyarország kormányának és az általa képviselt minisztériumnak az üdvözletét tolmácsolva hangsúlyozta: ő maga, az emberierőforrás-minisztérium és a magyar kormány is mindent megtesz a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás támogatása érdekében. "Ha kell, újra és újra kilincselünk és kopogtatunk, s ha a szelíd hangot nem hallják meg azok, akiktől a mai fiataloknak, magyarjainknak a jövője függ, akár dörömbölünk is az ajtón, ám mindig a jó erkölcs és a hatályos törvények, megállapodások adta kereteken belül" – fogalmazott. Az államtitkár meggyőződésének adott hangot, hogy a beregszászi magyar főiskola újdonsült diplomásai nem fordítanak hátat örökre szülőföldjüknek, "mert a belső parancs, hogy magyarnak születtem ide, Kárpátaljára, s nem lehet belőlem haza- és hitehagyott, sokkal hatalmasabb a szegénységnél". Arra biztatta a végzős fiatalokat, hogy maradjanak szülőföldjükön, vagy további tanulmányaik után térjenek vissza Kárpátaljára, "hogy az itt megszerzett tudományotokat gazdagítva, elmélyítve, rendeltetésének és rendeltetéseteknek megfelelően hasznosíthassátok".

A végzős hallgatók nevében Tar Izolda mondott köszönetet mindazoknak, akik mellettük álltak diákéveik alatt. "Köszönjük önöknek és néhai rektorunknak, dr. Soós Kálmánnak, hogy kiálltak a szülőföldünkön folyó anyanyelvű oktatásért, valamint minden alkalommal értünk is, bármikor volt erre szükség" – fogalmazott a főiskola vezetőihez fordulva a matematika szakos hallgató.

Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke beszédében emlékeztetett, hogy az idei az első olyan diplomaosztó ünnepség a tanintézmény életében, amikor nincs közöttünk dr. Soós Kálmán, a főiskola tavaly elhunyt rektora, aki oly sokat tett az intézmény létrehozásáért és megmaradásáért. "Szolgáljon az ő életútja például az önök számára, hogy tudással, kitartással, becsületesen, magyarságunkat megőrizve is lehet Kárpátalján minden körülmények között karriert, életpályát befutni, tudományos eredményeket elérni, intézményt vezetni úgy, hogy az ember a saját elveit, erkölcsi hitelét nem adja fel" – hangsúlyozta a szónok a diákokhoz fordulva. Egy nappal a nemzeti összetartozás ünnepe után elgondolkodhatunk azon, hogy a beregszászi főiskola a magyar nemzeti összefogás egyik legszebb példája legújabb kori történelmünkben, fogalmazott Brenzovics László. "A meghurcolt, megtizedelt és tönkretett magyarságnak nem lett volna ereje önmagában létrehozni egy magyar nyelvű felsőoktatási intézményt Ukrajnában. Ehhez kellett, kell a mindenkori magyar kormány és az Országgyűlés támogatása, azonban még ez is kevés volna, ha nem lenne az az összetartó erő, amely arra visz embereket Amerikától kezdve Magyarországon át Erdélyig, hogy támogassák ezt az intézményt" – tette hozzá. Köszönetet mondva az intézmény támogatóinak Brenzovics László bejelentette: megszereztek minden hatósági engedélyt a főiskolai épület tetőszerkezetének és homlokzatának felújításához, s a cserépjegyakcióból összegyűlt pénzből a jövő héten megkezdődhetnek a munkálatok.

Az ünnepi beszédeket és köszöntőket követően került sor a végzős hallgatók fogadalomtételére, melynek szövegét Tar Izolda matematika szakos hallgató olvasta fel, majd Orosz Ildikó és Brenzovics László átadta a főiskola diákjainak a diplomáikat.

Az ünnepség zárásaként a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását a frissdiplomásokra


Vissza a hírekhez