Az UMDSZ megegyezne a Régiók Pártjával?

Múlt csütörtökön, május 31-én Ivan Busko, a Régiók Pártja megyei szervezetének helyettes vezetője, a párt megyei tanácsi frakciójának vezetője és Kárpátalja kormányzójának első helyettese találkozott Tóth Mihállyal, Gajdos Istvánnal és Rezes Károllyal, az UMDSZ magyar párt képviselőivel – jelentette a Zakarpattya Online.

Az ungvári hírportál tájékoztatása szerint a találkozón megvitatták annak lehetőségét, hogy a kárpátaljai magyarok képviselője felkerüljön a Régiók Pártja választási listájára a parlamenti választásokon.

Előzőleg, valamivel több mint egy hónappal ezelőtt már szóba került ez a téma – emlékeztet a Zakarpattya Online, megjegyezve, hogy a megbeszélés ezúttal sem vezetett eredményre. A Régiók Pártja megyei szervezete szerint ennek az az oka, írja a portál, hogy a két magyar párt, az UMDSZ és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) között érdekellentét áll fenn, egyaránt azt akarják, hogy az ő jelöltjük kerüljön fel a listára.

Lapunk érdeklődésére Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke kifejtette: "A híresztelésekkel ellentétben a KMKSZ nem vesz részt "csótányversenyben" az UMDSZ-szel, azaz nem folytatott, s nem is folytat megbeszéléseket a hatalompárttal a választási listájukra való felkerülésről"


Vissza a hírekhez