Identitás nélkül nincs hiteles ember

A kárpátaljai magyarság megmaradásáért küzdőknek kívánt megerősítést adni a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület (KNE) a Nagydobronyban június másodikán megtartott konferenciájával, amely az identitás témakörét történeti-szociológiai-politikai, teológiai-vallásfilozófiai, lélektani és lokális szemszögből járta körül. Molnár Eleonóra KNE-elnök a konferencia témája kapcsán elmondta: "Identitás nélkül nincs hiteles ember. Hiteles emberek nélkül pedig nincs erős közösség, ami a kárpátaljai magyarság megmaradásának az egyetlen esélye." Az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban tartott konferencia olyan rangos előadókat sorakoztatott fel, mint Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Grezsa Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára és Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke. A közönség körében pedig Magyarország kárpátaljai diplomáciai képviseleteinek vezetői mellett közéletünk számos ismert képviselője is jelen volt.

Elsőként Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke tartott előadást A politikai nemzetről címmel, melyben az individualista és a kollektivista társadalom elméletek közötti különbségek bemutatásán keresztül vizsgálta az emberi makrotársadalmak megszervezésének két típusát, a birodalmat és a nemzetállamot. Többek között megállapította, hogy jelenleg a nemzetállamok időszakát éljük, amikor a világban kizárólag a nemzetállamok működnek jól, valamint a föderációk, ami ugyanaz. A nemzetállamok pedig azért sikeresebbek, mert azokat nagyobbrészt nemzet lakja, nem egyszerűen csak lakosság. A nemzetben gondolkodó egyén pedig lojálisabb a nehezen megfogható nagy közös célokkal és magával az állammal szemben. "Nekünk az a feladatunk, hogy megpróbáljunk úgy viselkedni, ahogy egy nemzethez illik" – zárta gondolatait a KMKSZ elnöke.

Balog Zoltán miniszter (aki egyben református lelkész) Magyar identitás – keresztény identitás című, a Bibliára támaszkodó előadásában nem egyéni döntésként, inkább az Isten és az ember, valamint az emberek közötti testvéri viszonyként jellemezte az identitást. "Aki nem tudja, hol van, és ki az ő testvére, az a legveszélyesebb a világra. Az európai legújabb kori gondolkodásnak, az EU ideológiájának az egyik legveszélyesebb tanítása az, hogy úgy gondolja, az erős identitások veszélyesek a népek közösségének a békéjére. Pont fordítva van. A gyenge identitások a veszélyesek" – hangsúlyozta az előadó. Majd a valakikkel, valamivel szemben megfogalmazott negatív identitás kapcsán elmondta: "A negatív identitásból soha nem lesz teljesítmény. Márpedig az identitás teljesítmény nélkül semmi más, mint romantika." Végül példákkal igyekezett bizonyítani, hogy a nemzeti identitásnak mindig a keresztény identitásra kell épülnie, mert csak akkor tudunk jó választ adni a Bibliában feltett kérdésre: "Hol van a te testvéred?"

A délután folyamán dr. Grezsa Ferenc, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársa Önazonosság és lelki egészség című előadásában önazonosság-tudatunk, közösséghez való tartozásunk és lelki egészségünk egymásból fakadó voltára világított rá. Mint fogalmazott – az érzelmi alapszükségleteinket kizárólag közösségben lehet kielégíteni. A közösségi azonosságunk iránti igényünk genetikailag kódolt. Az emberi közösség hiánya mindig leépüléssel, izolációval, megbetegedésekkel társul.

Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke Identitás és lokalitás című lelkesítő előadásában a Kárpátalja területén egykor élt magyarok tiszteletre méltó teljesítményére hívta fel a hallgatóság figyelmét, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet egységes, melynek történelmünk okán mi is szerves részei vagyunk. Németh Lászlóra hivatkozva kijelentette: "A minőség útja a magyarság útja. Nincs más út. Sosem leszünk kétszázmillióan. Csak az Istenben és magunkban bízhatunk. Viszont ha ez meglesz, akkor nincs az a földi hatalom, amely ezt a nemzetet el tudná pusztítani."

A sikeres konferencia Kótyuk Zsolt szürtei református lelkésznek, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alelnökének zárszavával ért véget, aki az Apostolok cselekedeteinek 17. fejezetéből kiindulva foglalta össze a konferencián elhangzott előadások közös tanulságait.

Előadása után Balog Zoltán miniszter lapunknak a népfőiskolai mozgalom kapcsán elmondta: "A népfőiskola egy nagyon fontos kezdeményezés a kulturális, szellemi mozgásoknak a megerősítése okán. Általában a reguláris iskolai oktatásban gondolkodunk meg a politikai képviseletben, ez a rendezvény a kettő között van. Azokat az embereket hozta itt össze, számukra ez egy közösségi élmény, tudásélmény, akik se politikusok nem akarnak lenni, az iskolát is kijárták már, nos az ő szellemi karbantartásukra nagyon fontos ez a népfőiskola. Ezt akartam kifejezni azzal, hogy az első utam Kárpátalján ide vezetett."

A konferencia szünetében kihirdették a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület "...Itt születtem én ezen a tájon..." címmel iskolások számára kiírt rajzpályázatának eredményeit:

alsó korosztály (9–13 évesek):

1. helyezett: Lőrincz Réka (Beregszász), 2. helyezett: Reiplik Dóra (Beregszász) és Hadar Evelin (Csongor), 3. helyezett: Pércsi Enikő Dóra (Beregszász) és Bilcsik István (Botfalva), különdíjasok: Radvánszky Zsófia (Kaszony) és Mihályfi Rudolf (Palágykomoróc);

felső korosztály (13–15 évesek):

1. helyezett: Kosztel Edina (Beregszász) és Nagy Anikó (Nagydobrony), 2. helyezett: Doma Gábor (Beregszász). 3. helyezett: Biloscsuk Erika (Beregszász) különdíjasok: Kovács Boglárka (Beregszász), Némethi Viktória (Beregszász), Misák Eleonóra (Nagydobrony).

A könyvcsomagokat, melyeket Magyarország Ungvári Főkonzulátusa ajánlott fel, postán kapják meg a díjazottak.


Vissza a hírekhez