Levélben is szavazhatnak a kettős állampolgárok

Zálogba adott országként jellemezte Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a chicagói Szent István-templom épületében, helyi magyarok előtt tartott beszédében, amelyben szólt arról is: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választásokon.

A kormányfő szerint 2010-ben, a kormányváltáskor Magyarország rosszabb gazdasági helyzetben volt, mint Görögország. "És persze mindenki szeretné, ha Magyarország szárnyalna, Európa leggyorsabban növekvő gazdasága meg a legsikeresebb gazdasági rendszere lenne, de nem szabad elfelejtenünk azt, hogy 2010-ben nem nulláról indultunk, hanem a görögöknél is rosszabb helyzetből kezdtük meg az ország talpra állítását" " fejtette ki Orbán Viktor, aki részt vett a chicagói kétnapos NATO-csúcstalálkozón.

Orbán Viktor szólt az új alaptörvényről is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, 2010-ig Magyarország volt az egyetlen a volt kommunista államok közül, amely nem volt képes arra, hogy megalkosson egy új alkotmányt. "Magyarország folyamatosan megegyezésekkel, kiegyezésekkel, paktumokkal, átmeneti megoldásokból fakadó döntésekkel próbálta igazgatni az életét, de nem volt alapunk, biztos fundamentumunk" " mondta, megjegyezve, hogy szilárd alap nélkül az ország megrendül és összeomlik.

Az alaptörvény rendelkezései közül kiemelte azt a passzust, amely kimondja, hogy a világban szétszórtan élő magyarok mindannyian ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, és ezt a tényt a mindenkori kormányoknak és parlamenteknek kötelességük közjogi erővel elismerni. Kijelentését nagy tapssal fogadta a mintegy 300 jelenlévő, csakúgy, mint a kettős állampolgárságról szóló szavait.

Utóbbival kapcsolatban közölte: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választásokon. A kormányfő arra biztatta hallgatóságát, hogy " "most, hogy a magyar állampolgárság hátszele végigfúj a magyarlakta területeken" " azok, akik nem honosításra várnak, hanem egész egyszerűen csak korábban nem folyamodtak a magyar állampolgárságot bizonyító dokumentumért, minél hamarabb tegyék ezt meg.

Ennek lesz jelentősége " magyarázta a helyi magyaroknak ", mert így egyúttal az Európai Unió állampolgáraivá is válnak, és részt vehetnek majd a magyar nemzet legfontosabb döntéseiben, így a parlamenti választásokon is.


Vissza a hírekhez