Fogadjuk lelkünkbe a szabadságharcosok szellemét

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ezúttal Ungváron a Petőfi téren tartotta központi megemlékezését, ahol a város és az Ungvári járás magyarságát Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte. Az állami és nemzeti himnuszunk elhangzása után elsőként Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva: "A bátrak cselekednek, mert tudják, egyetlen örök van a földön, a nemzet. Magyarországnak ma ismét nemzeti kormánya van, amely prioritásként kezeli a magyarság, a haza ügyeit és kiegyensúlyozott viszonyt ápol a szomszédos országokkal." Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét Ferenczi Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze szavalta, majd Szalipszki Endre, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök levelét, melyben a kormányfő rámutatott: "A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt. Így volt ez 1848–49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet. Ma sincs ez másképp. Tisztelet a bátraknak, akik dacolva minden kockázattal, fenyegetéssel, sutba vágják félelmüket, és a szívükre hallgatva cselekszenek. Velük együtt újra méltó tettet hagyhatunk örökül az utánunk jövőkre: a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét."

Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke a konfliktushelyzeteket kereső ukrán szélsőségesek magyarellenes megnyilvánulásait ostorozta, majd egyenlőséget, szabadságot és testvériséget követelt közösségünk számára, a mindenkori magyar kormányokat pedig arra szólította, hogy ne szelektáljanak a kárpátaljai magyar szervezetek között.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke hangsúlyozta, kétféleképpen lehet az 1848–49-es szabadságharcosok szellemét megidézni: a lelkünkbe fogadva, illetve nosztalgiává, régmúlt történelemmé szelídítve őket, akiknek már hozzánk közvetlenül semmi közük nincs. A KMKSZ elnöke őseink szellemének lelkünkbe fogadása mellett tett hitet, majd a mai nemzedék fontos feladataként kiemelte, "hogy a nemzet túlélésének a lánca ne szakadjon meg, a mi nemzedékünknek is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az ük-ük-ükunokák is le tudjanak borulni a hősök sírjánál... Ha méltóak akarunk lenni negyvennyolcas őseinkhez, ma azt kell kérdeznünk: miféle forradalom tartozik ránk, és miféle szabadságharcot kell megvívni nekünk." A KMKSZ elnöke szerint a mi szabadságharcunk legfontosabb feladata, hogy megtartsuk iskolarendszerünket, ennek jegyében pedig minden magyar magyar iskolába írassa a gyermekét. Továbbá, ha meg akarunk maradni, az októberben esedékes választásokon nem szabad szavazatainkkal az ellenségeinket erősítenünk.

"Aki a múltját elfelejti, az nem méltó a jövőre sem" – mondta ünnepi megemlékezése kezdetén Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, ungvári református lelkész, majd a 164 évvel ezelőtti események kapcsán kijelentette: "Mindig van zsarnokság, és a mai sem jobb, mert az istene a hatalom és a pénz bálványa, ezzel kell szembenéznie Magyarországnak, és ennek a következményeit mi is érezzük. Harcolni kell azonban nekünk is a megtartó értékeink iránti képmutató szeretet ellen. És harcolni kell a legnagyobb ellenség, a kényelem, a hitetlenség, a közömbösség ellen. Ma szülőföldünkön ezek a legnagyobb ellenségeink."

Az ünnepi megemlékezés végén a jelenlévők elhelyezték virágaikat és koszorúikat Petőfi Sándor szobrának talapzatán, majd elénekelték a Szózatot.


Vissza a hírekhez