Ügyészségi válasz a KMKSZ-nek

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére az érdekvédelmi szervezet megyei tanácsi képviselői az ügyészséghez fordultak a beregszászi járási aranylelőhelyek felderítésére, feltárására és kiaknázására tavaly december végén a Kárpátaljai Megyei Tanács által kiadott engedélyek miatt, mivel azok véleményük szerint a hatályos jogszabályok és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak megsértésével születtek.

A Kárpátaljai Megyei Ügyészség múlt héten született válaszában arról tájékoztat, hogy az ügyben hozzájuk érkezett képviselői beadványt továbbították kivizsgálás és megfontolás céljából a Kárpátaljai Megyei Állami Ökológiai Felügyelőséghez, az Állami Bányászati és Ipari Felügyelőség Kárpátaljai Megyei Főosztályához, a Kárpátaljai Megyei Állami Környezetvédelmi Főosztályhoz, valamint a reorganizációs főbizottsághoz – az Állami Földbizottság Kárpátaljai Megyei Főosztályának helyettes vezetőjéhez.

A vizsgálat eredményéről a szóban forgó hatóságoknak kell tájékoztatniuk a beadvány szerzőit a törvények által megszabott határidőn belül. Amennyiben a vizsgálat szabálytalanságokra derít fényt, úgy az ügyészség intézkedéseket foganatosít a megszüntetésükre – áll a levélben.

A megyei ügyészség egyben tájékoztat, hogy a Nadra Ukrajini Nemzeti Részvénytársaság a hatályos törvényi követelményeknek megfelelően jelenleg még csak a dokumentumok összegyűjtésénél tart a bányászati tevékenység megkezdéséhez szükséges speciális engedély megszerzéséhez. A bányászat megkezdéséhez rendelkezésükre bocsátandó földrészleg kiutalásának kérdésében csak ezen engedély megszerzése után születik döntés – áll a megyei ügyészség levelében.


Vissza a hírekhez