Nyilatkozat az ukrajnai magyar kisebbségről

Konstruktívnak értékelte a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) múlt pénteki budapesti ülését Tőkés László elnök. A tanácskozásnak, amelyen a kárpátaljai magyarságot Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke képviselte, fő témája a kisebbségi jogok ügyében indítandó polgári kezdeményezés volt.

Tőkés László az ülés után tartott sajtótájékoztatón elmondta: ahhoz, hogy ezzel az eszközzel élni tudjanak, legalább egymillió aláírásra van szükség. Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat – hangsúlyozta. Ennek jogi keretét szeretnék megteremteni, és ennek érdekében "jogalkotásra késztetni" az unió illetékes testületét. Kiemelte: össznemzeti összefogásra van szükség, ha valamikor, most az kell, hogy a pártpolitikai szint fölé emeljék ezt a nemzeti ügyet.

Az MTI kérdésére elmondta, a kezdeményezés bejegyzése után húsz hónap alatt kell az aláírásokat összegyűjteni. Ideális esetben a regisztrációs kérelem benyújtása április 1-től történhet meg, ezután két hónap a regisztrációs idő, majd, ha pozitív döntés születik, elindulhat az aláírások gyűjtése. Tőkés László azt mondta, hogy számítanak az európai kisebbségekre és a civil szervezetekre is. Az Európai Bizottság elé azután kerülhet a kérdés, ha a tagországok igazolták az aláírások érvényességét. Azonban még ekkor is elutasíthatják a jogalkotás megindítását – mondta, hozzátéve, többéves folyamatról van szó.

Tőkés László elmondta, hogy a múlt pénteki ülésen szakmai bizottság megalakításáról döntöttek, amely egyezteti a polgári kezdeményezésről eddig kialakított elképzeléseket. Javaslatot fogalmazott meg a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is – jelezte. A szakmai testület – amelynek élére Gál Kinga (Fidesz) EP-képviselőt kérik fel – március 31-ig készíti el a témában jelentését.

A KMAT elnöke hozzátette: a tanácskozáson Németh Zsolt külügyi államtitkár azt mondta, a magyar kormány támogatni tudja a kezdeményezést, abban az esetben, ha az valóban szakmailag megalapozott, és igazi polgári jelleget ölt. A politikai szféra nem avatkozhat be a folyamatba, és erre minden lehetőség adott – jelezte Tőkés László.

Mécs László, a KMAT főtitkára elmondta: a tanács ülésén egyhangúlag döntöttek arról is, hogy felveszik tagjaik sorába a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsát.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslatára a KMAT nyilatkozatában kinyilvánítja, hogy az ukrajnai magyar kisebbségnek lehetőséget kell biztosítani érdekeinek legfelsőbb szintű politikai megjelenítésére, s ezért olyan választási rendszert kell kialakítani, amely esélyt ad a magyar népcsoport parlamenti képviseletének biztosítására. Mindenekelőtt olyan választókerületet kell kialakítani, amely magában foglalja a tömbben élő magyarságot – áll a nyilatkozatban egyebek mellett.


Vissza a hírekhez