Alapszervezeti közgyűlések az Ungvári és Munkácsi járásban

Az elmúlt egy hétben tovább folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári járási alapszervezeteinek közgyűlései. Valamennyi közgyűlésen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Szallár Sándor, a KMKSZ UKSZ alelnöke.

Tiszaújfalu és Tiszaásvány KMKSZ-alapszervezetei a tiszaásványi iskolában tartották meg közös közgyűlésüket. Felszólalásában Ferkó Béla tiszaújfalui alapszervezeti elnök megköszönte a megyei vezetés jelenlévő képviselőinek a KMKSZ által a községnek adományozott teleházat. Orbán István tiszaásványi KMKSZ-elnök a legutóbbi választásokat elemezve arról szólt, hogy a kudarcokból okulni kell, s az akkor megszerzett keserű tapasztalatok figyelembe vételével kell készülni a következő megmérettetésre, az őszi szavazásra, mely a magyarság érdekképviselete szempontjából ismét nagy lehetőség, ám egyben próbatétel is lesz.

A KMKSZ vezetői közölték, hogy a tiszaásványiak által kezdeményezett iskolaépítési ügyben már történtek biztató lépések.

A közgyűlésen jelen volt Orosz Kálmán körzeti elnök is.

Kisszelmencen Mitro Ambrus alapszervezeti elnök elmondta, hogy a jövőben egy több falut megmozgató sportnapot szeretnének szervezni, melyhez a járási és a megyei vezetés segítségét kérte. Balogh Lívia biztosította az alapszervezeti elnököt, hogy a kezdeményezést figyelembe veszik.

A közgyűlést követő gazdagyűlésen Őr Hidi László, a nagydobronyi alapszervezet elnöke, mezőgazdasági szakember informálta a tagságot a pályázati lehetőségekről, a termelés hatékonyságát elősegítő, bevált mezőgazdasági módszerekről, valamint a befektetési költségekről.

Palágykomorócon a közgyűlés a teleháznak is otthont adó nyugdíjasklubban zajlott le. Andrejcsák-Tóth Anett, a 285 fős alapszervezet elnöke jelentős eseményeként értékelte, hogy április 3-án a településen átadásra került a népszerűvé vált Szivárvány játszótér, melynek ötletgazdája a KMKSZ-alapszervezet volt. A közeljövőben – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával – színházi előadást terveznek Palágykomorócon, és a nyugdíjasklub egyik termét tájházzá és konferenciateremmé alakítanák át.

Tiszasalamonban a helyi általános iskolában megtartott közgyűlésen beszámolóját követően Palkó Katalin alapszervezeti elnök szót ejtett a falu történelmi neve visszaállításának kérdéséről, melyről a lakosság körében már oly sokszor esett szó, legutóbb pl. tavaly novemberben falugyűlésen vitatták meg a kérdést. Palkó Katalin felvetette a probléma népszavazással történő megoldását, melyet a jelenlévő tagság egyhangúlag támogatott. Másnap, jaunár 30-án be is nyújtottak egy beadványt a polgármesteri hivatalhoz, melyben egy "társadalmi gyűlés" engedélyezését kérik.

Csapon az alapszervezeti gyűlés közel száz fő részvételével zajlott le. Balogh Lívia alapszervezeti elnök az elmúlt egy évet összefoglaló beszámolójában elsőként a "háttérmunkát" ismertette. E munka egyik legfontosabb momentuma a február 9-i, a helyi menekültszálló megépítése elleni tüntetés volt. Március 28-án az alapszervezet élénken tiltakozott a csapi piac bezárása ellen is. A KMKSZ 413 támogatói nyilatkozatot adott ki, egyetlen csapi kérelmet sem utasított el. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél az alapszervezetnek két pályázatot sikerült nyernie.

Balogh Lívia szerint igazán eseménydús évet tudhatnak maguk mögött, hiszen számos, a közösséget megmozgató kulturális rendezvényt sikerült szervezniük. Sikeres volt a gyermeknap, mely 2012-től a KMKSZ megyei rendezvényének számít majd. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház több alkalommal is ellátogatott Csapra. Augusztus 6-án Dinnyés József magyar zeneszerző, énekes lépett fel a településen. Október 6-án a Csapi Művelődési Házban népzenei estre került sor, mely egyben a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alakuló ülése is volt. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke is. Október 22-én szüreti bált szerveztek, november 20-án pedig a sztálinizmus áldozataira emlékeztek. Az alapszervezet aktívan részt vett a megyei rendezvényeken is.

Balogh Oszkár, a csapi városi tanács képviselője a költségvetésről, valamint a tanács KMKSZ-frakciójának munkájáról számolt be, jelezve, hogy két KMKSZ-es képviselő bejegyzését a tanács a mai napig nem oldotta meg.

Császlócon Roják Mária alapszervezeti elnök, a település polgármester asszonya elismerően szólt a helyi kultúrcsoportok aktivitásáról: a Kadarka Amatőr Néptánccsoportról és a helyi asszonyokból álló Csicsergő Csajokról. Nekik köszönhetően nagyon jó nemzetközi kapcsolatokat sikerült kialakítani. Császlócon rendezték a III. Kárpátaljai Vőfélytalálkozót, falunapot, szüreti bált és Katalin-napi mulatságot is szerveztek. Megoldásra váró probléma az 1968-ban átadott művelődési ház állapotának helyrehozatala.

A gyűléseken jelen lévő Kovács Miklós elnök az ősszel esedékes parlamenti választásokról szólva a magyar ügy melletti kiállás fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a sikertelenségnek olyan negatív következményei lehetnek, amilyenekből a kárpátaljai magyarság a közelmúltban már "kóstolót" kaphatott.

A Munkácsi járásban is megkezdődtek a KMKSZ-alapszervezetek közgyűlései. Január 29-én Dercenben és Fornoson gyűlt össze a tagság. Mindkét helyszínen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Gulácsy Géza, a munkácsi középszintű szervezet elnöke.

A derceni alapszervezet elnöke, Fodor István beszámolt a taglétszám növekedéséről, a tagnyilvántartás szigorításáról, az oktatási-nevelési támogatáshoz nyújtott segítségről, a vízumtámogatási nyilatkozatok kiadásáról, illetve a kérelmezésükben történt módosulásokról. Megemlítette, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően a helyi KMKSZ-iroda új bútorzatot és padlóburkolatot kapott.

Fornoson Horváth Bertalan alapszervezeti elnök kiemelte a tagság gyarapodását, az adatlapok egységesítését, a vízumtámogatást, valamint az iskolának juttatott táncosruha-kollekciót, amelynek a beszerzését a BGA Zrt. támogatta.

A választásokkal kapcsolatos kérdésekre Gulácsy Géza válaszolt.

A parlamenti választásokról szólva Kovács Miklós KMKSZ-elnök mindkét gyűlésen a magyar párt magyar jelöltje melletti kiállás és voksolás fontosságát hangsúlyozta. Dercenben figyelmeztetett a már ott is tapasztalható, a magyarság fogyását elősegítő jelenségnek, a magyar gyermekek ukrán tanintézményekbe történő beíratásának veszélyeire és következményeire.


Vissza a hírekhez