19 csapat mutatta be a böllérhagyományokat

Január 28-án hatodízben rendezte meg a Mezőgecsei Községi Tanács, a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyt. Idén rekordot döntött a jelentkező csapatok száma – tizenkilenc böllércsapat mutatta be a helybélieknek, valamint a népes számban idelátogatóknak a kárpátaljai, magyarországi és vajdasági disznóvágási és feldolgozási szokásokat.

A rendezvény mára kinőtte a régi helyszínt – a Kajdy-kúria udvarát, idén a futballpálya melletti téren került megrendezésre. Az első csapatok már kora reggel megérkeztek a verseny helyszínére, és miután egy-egy kupicával felhörpintettek az ilyenkor elmaradhatatlan fogópálinkából, az ügyesebbek hat órára már le is vágták a sertéseket. A vágás, a feldolgozás és a finomságok elkészítésének folyamatát árgus szemekkel figyelte az öttagú zsűri, mely az esti órákban hozta meg döntését. A jókedvről ezen a napon a Bózsár együttes gondoskodott, mely reggeltől egészen estig zenélt, és a táncos lábú fiatalok már déltájt ropták a táncot.

Miközben a böllérek ügyesen bontották a disznókat, segítőik gyorsan hozzáláttak a finomabbnál finomabb "disznóságok" elkészítéséhez, melyeket már nagyon várt a Kárpátaljáról, Ukrajna különböző megyéiből és a külföldről érkező népes közönség, mely a csapatok által kínált fogópálinkával, illetve a környékbeli borászok sátrainál kapható forralt borral "melegítette" magát a csípős hidegben.

A rendezvényre kilátogatók körében a Batári betyárok böllércsapat sátra volt az egyik legnépszerűbb, ami nem is csoda, hiszen a vendégek megkóstolhatták a gazdag fűszerpácban előzetesen tíz napig pácolt, nyárson egészben kisütött "hungaricum", a mangalica ízletes húsát, valamint felhörpinthettek egy kupicával az áfonyás-mézes pálinkából. A "betyárok" vezetője, Tüzes Pál böllér, batári farmergazda lapunk érdeklődésére elmondta, hogy immár öt éve tartanak mangalicákat, melyeket 30 hektáros területen legeltetnek. Az állomány már elérte a 300 darabot, úgyhogy eljött az ideje egy húsfeldolgozó üzem létrehozásának, amely várhatóan idén nyáron be is indul, és ezt követően elindul a kolbász- és egyéb húskészítmények gyártása. A nyárson egészben kisütött mangalica mellett az általuk kínált ételkülönlegességek közül kiemelte az áfonyás göngyölt mangalicahúst.

A Szalókai vadászok csapata szintén sok finomsággal várta a rendezvényre kilátogatókat, többek között vaddisznóhúsból készült kolbásszal. Nagy István csapatvezető böllér elmondta, hogy a rendezvényre számos finom étekkel készültek, melyekre a vadas íz jellemző, a fő fogás pedig a szalókai módon elkészített toros hús volt.

Szintén gazdag ételkínálattal várta a vendégeket az asztélyi csapat, melynek vezetője, Nagy Anikó polgármester lapunknak elmondta, hogy már előző nap levágtak egy disznót, melyből tepertőt, füstölt kolbászt, abárolt szalonnát, kocsonyát készítettek. A másik disznót a verseny napján vágták le, melyből hagyományos disznótoros ételek készültek.

A Lakitelekről érkezett, a versenyen első ízben részt vevő Hurkalandorok csapat egyfajta különleges rekordot állított fel Mezőgecsében – egyben le tudták venni az általuk levágott disznó szalonnáját, melynek súlya több mint 50 kilogramm volt. A csapat főszakácsa, Tornyi Gyula elmondta, hogy különleges ételekkel készültek: az első fogás a Kőrösök vidékén jellegzetes gömböcleves volt (egykor, a XVII. században az erdélyi fejedelmeknek tálalták fel ezt az ételt). A következő fogás az apáti toros káposzta volt, ami megint nem szokványos. Végül következett egy ugrai disznótoros kóstoló: hurka, kolbász, különleges módon elkészített sertésmáj, frisspecsenye toros káposztával díszesen tálalva és lakiteleki ízes pecsenye. "Nagyon sok jó véleményt halottunk, nagy örömmel vagyunk itt és nem utoljára" – tette hozzá.

Délben került sor a meg­nyi­tóünnepségre, melyen Mester András, Mezőgecse polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket és a meghívott vendégeket: Tóth Istvánt, Magyarország beregszászi főkonzulját, Gyurin Miklós vezető konzult, dr. Nagy Ignác konzult, Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, megyei képviselőt, dr. Brenzovics Lászlót, a KMKSZ alelnökét, megyei képviselőt, dr. Orosz Ildikót, a KMPSZ és a Rákóczi-főiskola elnökét, Bihari Andrást, a Beregszászi Járási Tanács elnökét, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, Olekszandr Marcsenkót, a Kárpátaljai Megyei Idegenforgalmi Főosztály vezetőjét, Mihajlo Ljaskót, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét, Csizmár Saroltát, a Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség elnökét, Szarapka Edét, a vajdasági Kispiac polgármesterét, Révész Dezsőt, Nyírtét polgármesterét, Felföldi Zoltánt, Lakitelek polgármesterét. Köszöntötte továbbá a versenyen részt vevő böllércsapatokat, amelyek messze földről is eljöttek a versenyre, s reményét fejezte ki, hogy jövőre tovább bővül a részt vevő csapatok száma. Végül köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, valamint a lebonyolításában részt vevőknek. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, megyei képviselő a múltban gyökerező, és még ma is élő kevés néphagyományunk megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Örömét fejezte ki, hogy a disznóvágáshoz kapcsolódó szokásokat és hagyományokat ez az egyre sikeresebb, magas színvonalú rendezvény is terjeszti és népszerűsíti. Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja szintén köszöntötte a nemzetközi böllérverseny résztvevőit.

A megnyitóünnepség keretében testvértelepülési szerződések aláírására került sor, melyeket Mezőgecse a vajdasági Kispiac településsel, illetve a magyarországi Lakitelek településekkel kötött. Szarapka Ede Kispiac lakossága nevében köszöntötte Mezőgecse lakosságát, és reményét fejezte ki, hogy a szerződés aláírását követően az eddiginél is szorosabb kapcsolat alakul majd ki a két település között. Felföldi Zoltán, Lakitelek polgármestere köszönetet mondott a meghívásért. Fontosnak nevezte, hogy Kárpátalja és Magyarország, illetve Mezőgecse és Lakitelek között minél szorosabb legyen a kapcsolat, és ennek a jegyében írják alá a testvértelepülési szerződést.

Ezután a kultúráé volt a fő szerep: a szabadtéri színpadon ügyes, táncos lábú mezőgecsei fiatalok szórakoztatták a közönséget.

Az esti órákban aztán eljött a várva-várt eredményhirdetés ideje. A zsűri döntése értelmében forralt borból a Batári betyárok csapata készítette a legízletesebbet, s ugyancsak ők kínálták a legjobb fogópálinkát is. A toros káposzta készítésben a mezővári Röfike csapat aratott győzelmet, a legfinomabb hurkát a Vajdaságból érkezett Kispiac csapata, a legízletesebb kolbászt a Szalókai vadászok készítették. A toros specialitások kategóriájában holtversenyt hirdetett a zsűri: két kiskunfélegyházi csapat osztozott meg az elsőségen, a Kiskunfélegyházi Amatőr Királyi Szakácsklub és a Kusztos konyha. A zsűri döntése értelmében Kispiac csapatának sátra volt a legszebb. A tavalyi évhez hasonlóan újra elnyerte a mezőgecsei böllérkirály címet, továbbá a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny vándorserlegét a Vajdasági Hagyományőrző Egyesület csapata, melynek tagjai a Verecke Tour Tourinform és Szolgáltató Iroda különdíja révén egy hosszú hétvégét tölthetnek el Kárpátalján, a Verecke-vendégházban. 2012 fesztiváldíját a lakitelekiek csapata nyerte. A Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség különdíjban részesítette az asztélyi csapatot a hölgytagjai által sütött finom süteményekért.

Csizmár Sarolta zsűrielnök, a Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség elnöke elmondta, hogy a rendezvény egyre inkább nemzetközivé növi ki magát, hiszen a kárpátaljaiakon kívül idén négy magyarországi és két vajdasági csapat is bemutatta a disznóvágási hagyományait és adott ízelítőt saját vidékének gasztronómiai szokásaiból. Tájékoztatása szerint a következő kritériumok alapján értékelték a csapatok munkáját: szakszerű vágás, bontás, a higiéniai követelmények betartása, összehangolt csapatmunka, a csapatok sátrainak "körítése", illetve a csapatok vendégszeretete. Kiemelte továbbá, hogy a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny bekerült Ukrajna tíz legjobb fesztiválja közé. Bártfai Endre, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Pro Turismo díjas főiskolai adjunktusa fontosnak nevezte, hogy ezen a nagyszabású rendezvényen hagyományőrzést is láthattak a vendégek, és egyben jól is szórakozhattak. A magyarországi Kiskunfélegyházáról érkezett Bojtor Tibor mesterszakács, a Mátyás Király Kerekasztal Lovagrend tagja szerint nem sok különbség van a vajdasági, az anyaországi és a kárpátaljai böllérek módszerei között. "Inkább az ételek fűszerezésében, az ízekben lehet észrevenni nagyobb különbségeket" – tette hozzá.

Mester András polgármesternek örömére szolgált, hogy idén a korábbinál is nagyobb volt a részt vevő csapatok és a turisták érdeklődése a böllérverseny iránt. "Biztosan több mint háromezer érdeklődő fordult ma itt meg, mert már egy órakor több mint 3000 jegyet osztottunk ki. Újítás a korábbiakhoz képest, hogy helyben zajlik a füstölés is, a turisták láthatják annak is a módját. Hála Istennek, ez a rendezvény már olyan szintre fejlődött, hogy az induló csapatok nyereséggel térhetnek haza!"

A VI. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny disznótoros bállal ért véget. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.


Vissza a hírekhez