Zajlanak az alapszervezeti közgyűlések

Hétfőn és kedden a KMKSZ ungvári járási alapszervezetei közül hat tartotta meg soros közgyűlését.

Homokon a gyűlés kezdetén a tagok egyperces néma hallgatással adóztak a tavaly elhunyt dr. Soós Kálmán egykori elnök, valamint három elhunyt tagtársuk emlékének. Petro Ibolya alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta, hogy a tavaly elvégzett munkát a tagok újraregisztrálásával kezdték, amit határidőre el is végeztek. Jelenleg a tagság létszáma 307 fő. A legfontosabb esemény a már hagyománnyá vált gyermeknapi rendezvény volt. A továbbiakban Petro Ibolya emlékeztette a tagságot az őszi parlamenti választásokra, amely minden kárpátaljai magyar számára létfontosságú lesz. Arra kért mindenkit, ne hagyják, hogy megvesztegetésekkel, ígérgetésekkel, pénzzel eltérítsék őket a magyar ügy szolgálatától, hanem fogjanak össze és működjenek együtt, mert Széchenyi Istvánt idézve: "Csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban a feltámadási erő is". A gyűlés az új tagok felvételével, valamint a Himnusz eléneklésével ért véget.

A közgyűlésen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, valamint Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke. A KMKSZ elnöke az őszi politikai események fontosságáról szólt, Balogh Lívia pedig a kulturális szövetség jövőbeli terveit és a pályázati lehetőségeket ismertette.

A minaji és a ketergényi alapszervezet közösen tartotta meg közgyűlését, melyen Kovács Miklós és Balogh Lívia mellett jelen volt Szallár Sándor, a KMKSZ UKSZ alelnöke, Tarics Zoltán, a KMKSZ UKSZ alelnöke, körzeti elnök, valamint Rigó Izabella minaji és Kertész Viktória ketergényi alapszervezeti elnök.

A magyar kultúra napját méltatva a gyűlés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd egyperces néma csönddel emlékeztek dr. Soós Kálmán egykori járási elnökre.

Rigó Izabella a vendégek köszöntése után megtartotta elnöki beszámolóját. A tagrevízió során változott az alapszervezet tagsága. Voltak, akik kiléptek, lettek új belépő tagok. Így a minaji alapszervezetnek közel 200 tagja van. Kertész Viktória közölte, hogy a ketergényi alapszervezet tagsága 125 fő. 2011-ben 11 ember lépett be a szervezetbe. A tagdíjak befizetése folyamatban van. Mindkét alapszervezet tagjai az elmúlt esztendőben is részt vettek a KMKSZ rendezvényein: a népfőiskola bemutatóján, a március 15-i ünnepségen, a magyar kultúra napi színházi előadáson. Az év végén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően megtörtént a teleház átadása. Ennek kapcsán Rigó Izabella köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a teleház létrehozásában és fenntartásában. Biztatta az alapszervezet tagjait a teleház használatára.

Balogh Lívia ismertette az alapszervezetek működéséhez szükséges háttérmunka fontosságát. Javasolta, hogy az alapszervezetek tűzzenek ki célokat, legyenek ötleteik, és azok megvalósításában mindkét alapszervezet számíthat a középszintű szervezet segítségére.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd kitért az október végén esedékes parlamenti választásokra. Hangsúlyozta: magyar embernek magyar pártra kell szavaznia, nem tehet másként. A választásnak minden magyar számára fontosnak kell lennie, hiszen itt, Kárpátalján ezen múlik a magyarság sorsa. A KMKSZ akkor tud hangot adni szavainknak, ha minél több szavazatot kap.

A jelenlévők kérdései és hozzászólásai főként a támogató nyilatkozat és ennek az oktatásra vonatkozó része körül forogtak. Ezzel kapcsolatban a jelenlévőknek eltérő véleményük volt. Azzal mindenki egyetértett, hogy rossz rendszer szerint oktatják az ukrán nyelvet a magyar iskolákban. Ennek ellenére fontos a magyar szülők gyerekeinek magyar tanintézményben való oktatása. Ezen is múlik a magyar iskola, a magyar nyelv és kultúra fennmaradása.

Bátfán a helyi kultúrházban megtartott közgyűlés munkájában Kovács Miklós és Balogh Lívia mellett részt vett Szallár Sándor, a KMKSZ UKSZ alelnöke is. Bódi Tünde alapszervezeti elnök beszámolóját követően Balogh Lívia elmondta, hogy a magyar közösségek nagyságától függetlenül a KMKSZ vezetése lehetőség szerint mindenütt igyekszik támogatni őket pályázati források igénybevételével: ehhez azonban az szükséges, hogy legyenek az alapszervezeteknek ötleteik, merjenek kezdeményezni.

Kovács Miklós az őszre kitűzött parlamenti választásokról szólva elmondta: nagyon fontos, hogy a magyarok tudatában legyenek az esemény fontosságának, s hogy ne engedjék megvesztegetni magukat.

Pallón szó esett a helyi magyarság problémáiról: többek között csökken a közösség létszáma, valamint nagy a passzivitás. A Timkó Gyula vezette alapszervezetnek jelenleg 91 tagja van. Kovács Miklós az ősszel esedékes parlamenti választásokról szólt, Balogh Lívia pedig a pályázati lehetőségeket ismertette. Mindkét elnök kitartásra buzdította az embereket, hangsúlyozva, hogy bármilyen kicsi is egy közösség, értékes része a kárpátaljai magyarságnak. A közgyűlésen jelen volt Szallár Sándor, a KMKSZ UKSZ alelnöke is.

Gálocsban a tagok egyperces néma csenddel emlékeztek a kö­zelmúltban elhunyt dr. Soós Kálmánra. Boczán Péter alapszervezeti elnök beszámolójában kiemelte, hogy a tagság tevékenyen részt vett a temetőkert kitakarításában. Az elnök külön kiemelte ezen munkában a fiatalok aktivitását, akik az alapszervezet életének más területein is számottevően részt vesznek.

Június 23-án hivatalosan is beregisztrálódott a községi tanácsnál a KMKSZ-alapszervezet. Október 2-án felavatták a KMKSZ által biztosított új, kétnyelvű falunévtáblát, az ünnepségen részt vett Tóth István főkonzul, a település szülötte is. Az alapszervezet karácsonyi ajándékcsomaggal támogatta a helyi óvodásokat. A közgyűlésen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Szallár Sándor, a KMKSZ UKSZ alelnöke, valamint Mackó István körzeti elnök is. A tagság igen aktív volt a hozzájuk intézett kérdések terén: az embereket leginkább a kettős állampolgárság, a kishatárforgalom, valamint a jövőbeli alternatívák érdekelték.


Vissza a hírekhez