Szilvási Veronika lett az idei Fodó-ösztöndíjas

A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre első alapító elnöke emléke előtt tisztelegve a Fodó Sándor-ösztöndíjat, melynek odaítélése a támogatott diák számára egy tanéven keresztül havi 400 hrivnya összegű juttatást jelent. Idén 25-en pályáztak. A KMKSZ elnökségének döntése alapján a nyertes ezúttal az Ungvár melletti Minaj községben élő Szilvási Veronika lett, aki az Ungvári Nemzeti Egyetem fizika szakos hallgatója, és jelenleg a III. évfolyamon tanul. Az ösztöndíjat ünnepélyes keretek között 2011. december 28-án, szerdán, a KMKSZ székházában nyújtotta át Kovács Miklós elnök a nyertes pályázónak, majd elmondta, hogy az ösztöndíj odaítélésekor figyelembe vették a pályázók társadalmi aktivitását is. Szilvási Veronika 2008-tól tagja a KMKSZ Minaji Alapszervezetének, a választások idején nagy segítségére volt Rigó Izabella alapszervezeti elnöknek, önként vállalt feladatait idejében és pontosan elvégezte.

Szilvási Veronikával a díjátadás kapcsán tudósítónk beszélgetett.

– Mindenekelőtt gratulálunk a díjhoz. Mondana néhány szót magáról?

– Tanulmányaimat 1998-ban kezdtem az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolában, általános iskolai végzettséget 2007-ben, középiskolait pedig 2009-ben szereztem ugyanebben az intézményben. Szüleimmel Minajban élek.

– Miért választotta a fizika szakot?

– A választásom az első fizikatanáromnak köszönhető. Hladonik István tanár úr kedveltette meg velem a fizikát, különösen annak a kísérleti részét. Három év után sem bántam meg a választásomat, igaz, vannak a fizikának olyan részei, amelyek nem nagyon vonzanak, viszont máig nagyon szeretem a kísérleteket és az azzal kapcsolatos megfigyeléseket.

– Gondolkodott már azon, hogy mivel szeretne foglalkozni a diploma megszerzése után?

– Nem tervezek annyira előre. Legközelebbi tervem, hogy szeretnék részt venni a tavasszal induló magyarországi részképzésen.

– A tanulás mellett mivel szeret foglalkozni?

– Szabadidőmben fodrászkodni szeretek, a hajjal, a hajformázással foglalkozom szívesen. De szeretek olvasni is, kedvenceim a Bronte nővérek, Ken Follett művei és Lesli L. Lawrence könyvei.

Nagyon örülök annak, hogy én kaphattam meg a Fodó Sándor-ösztöndíjat. Mivel költésgtérítéses képzésben veszek részt, ez nagy segítség – sokat jelent ez a havi négyszáz hrivnya.


Vissza a hírekhez