Mégis zöld utat kapott az aranybányászat a Beregszászi járásban

Engedélyezte az aranykitermelést, valamint további lelőhelyek felderítését is lehetővé tette a Beregszászi járás területén a Kárpátaljai Megyei Tanács december 30-i ülésén.

A testület utolsó 2011. évi ülését elsősorban az idei költségvetés elfogadása miatt hívták össze múlt péntekre, ám kiderült, hogy az önkormányzat vezetői a kárpátaljai aranylelőhelyek jövőjével kapcsolatos kérdéseket is napirendre tűztek.

Mint ismeretes, a megyei tanács állandó bizottságai már korábban is tárgyalták a témát, ám mivel nem sikerült mindegyik testületben egységes álláspontot kialakítani e tárgyban, végül levették a kérdést az előző, december 13-i ülés napirendjéről. Miután azóta nem merültek fel új körülmények e tárgyban, sokakat meglepett, hogy a kérdést most újra napirendre kívánják tűzni. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a megyei tanács költségvetési bizottságának elnöke azonban hiába mutatott rá felszólalásában, hogy a bizottságok még mindig nem döntöttek a kérdéses ügyben, szavai süket fülekre találtak.

A képviselőknek tulajdonképpen mindjárt három határozattervezet ügyében kellett állást foglalniuk a múlt pénteki tanácsülésen. Az egyikkel a Nadra Ukrajini nemzeti részvénytársaság számára engedélyezték az úgynevezett kovászói ércmező geológiai tanulmányozását a Beregszászi járásban. A második határozattervezet a nagymuzsalyi aranylelőhely kiaknázásának engedélyezésére vonatkozott, míg a harmadikkal az úgynevezett beregszászi aranylelőhely kutatási célú feltárására lehetett igent mondani.

A napirendi pont vitájában felszólalva Kovács Miklós képviselő tiltakozásának adott hangot a bányászati engedélyek kiadása miatt. "A KMKSZ a múltban már számos alkalommal felhívta a közvélemény figyelmét a bányászat engedélyezésével kapcsolatos ökológiai problémákra – mondta el lapunknak az ülést követően a KMKSZ elnöke. – Ismételten emlékeztettem a képviselőket, hogy a nehézfémbányászat és a turizmus fejlesztése, egyáltalán, Kárpátalja mint ökológiailag tiszta régió imidzsének fenntartása nem összeegyeztethető. Annyira nyilvánvaló, hogy mindenkinek világosnak kell lennie: nem lehet valaki egyszerre kárpátaljai hazafi, és szavazhatja meg a nehézfémbányászat engedélyezését. Arra kértem kollégáimat, szavazzanak úgy, ahogy kárpátaljai patriótákhoz illik."

A napirendi pont vitája során több képviselő is hangot adott a bányászás engedélyezésével kapcsolatos fenntartásainak, ám miután Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke támogatásáról biztosította az indítványokat, a kárpátaljai önkormányzatnak a Jedinij Centr és a Régiók Pártja képviselőiből álló többsége mégis megszavazta a szóban forgó három határozattervezetet.

"Mindazok, akik a tavalyi önkormányzati választásokkor a kárpátaljai ukrán hatalompártokra szavaztak, most újra elgondolkodhatnak azon, vajon érdemes volt-e olyanokra adni a voksaikat, akik készek megmérgezni őket" – vonta le a tanulságot a tanácsi szavazás eredményéből Kovács Miklós.


Vissza a hírekhez