"Tanuljunk meg nagynak lenni"

Mintegy három évszázaddal ezelőtt egy kicsiny ugocsai faluból, Karácsfalváról származó magyar nemes, Zékány János – mind magasabb pozíciókba kerülve – több mint harminc évet töltött el az I. (Nagy) Péter által nagyhatalommá tett Oroszországban, s csak egy befolyásos ellensége praktikái miatt volt kénytelen elhagyni a cári birodalmat. Hazájába visszatérve, szülőfaluja földesuraként élte le hátralevő éveit. 2011. december 19-én pedig a KMKSZ helyi alapszervezete a kisközség kultúrháza előtt emlékművet állított a település legismertebb lakosának, akinek a leszármozattai ma is e falucskában élnek, s bár a történelem viharai miatt elveszítették egykori birtokaikat, a helység többi lakójához hasonlóan, ma is őrzik neves ősük emlékezetét.

Az avatóünnepség kezdetén Gorondi Albert, a karácsfalvi KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte a hideg téli idő ellenére is szép számban egybegyűlt helybeli lakosokat, valamint a meghívott vendégeket: Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnökét, Gerendely Bélát, a szomszédos Tiszakeresztúr KMKSZ-alapszervezetének elnökét, Grigora Évát, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal művelődési és idegenforgalmi osztályának módszerészét, Mihajlo Roman tiszakeresztúri polgármestert (Karácsfalva Tiszakeresztúr társközsége), valamint Dobsa Arankát, a Tiszakeresztúri Általános Iskola igazgatóját. Ezt követően a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum és a Karácsfalvi Elemi Iskola diákjai, valamint a Tiszakeresztúri Általános Iskolában tanuló karácsfalvi gyermekek irodalmi összeállítást mutattak be, s ismertették Zékány János életútját.

A hajdani nemes 1670 körül látta meg a napvilágot (születésének pontos dátumáról nem maradtak fenn adatok), s a Bécsi Egyetem egyik legkitűnőbb diákjaként szerzett diplomát a nagy múltú univerzitáson. Nem sokkal tanulmányai befejezése után a Habsburg Birodalom fővárosába érkezett az elmaradott hazáját a Nyugathoz közelíteni akaró, s ezért európai körútra induló I. (Nagy) Péter cár, aki az oroszt, illetve több nyugati nyelvet is beszélő, művelt fiatalembert keresett fia, s a trónörökös nevelőjének. Választása a fenti kritériumoknak megfelelő Zékány Jánosra esett, aki az uralkodóval együtt Szentpétervárra utazott, a trónörökös mellett más orosz főurak gyermekeit is bevezette a tudományok világába, s ismeretgyűjtés céljából szinte egész Európát beutazta előkelő származású tanítványaival. Új hazájába való visszatérése után diplomáciai feladatokat is ellátott, majd a cár összes javai igazgatójává nevezte ki a magyar nemest, aki az udvar magas rangú tagjaként leleplezte az állami vagyon egy részét elsikkasztó Mensikov herceget, ám a befolyásos főúr bosszúja elől menekülve, el kellett hagynia Oroszországot, s több mint harmincévi távollét után, 1727-ben hazatelepült szülőfalujába. A cári kormány később visszahívta, biztosítva afelől, hogy nem kell tartania nagyhatalmú ellenfelétől, s ő kész is lett volna visszatérni Szentpétervárra, ám nem kapott útlevelet Oroszországba, így karácsfalvi földbirtokosként fejezte be az életét.

A diákok műsora után Barta József kifejtette, miszerint több tulajdonsága folytán is büszkék lehetünk az egykori ugocsai nemesre. Műveltsége, nyelvismerete és becsületessége révén emelkedhetett mind magasabb tisztségekbe egy óriási birodalom hatalmas uralkodójának az udvarában, s tisztességét jelzi, hogy nem állt be a tolvajok sorába, hanem feltárta egy főrangú csaló bűneit, még ha ennek következtében el is veszítette vagyonát, állását, évtizedek alatt felépített karrierjét. Emlékműve mellett állva több gondolat is születhet bennünk. Ráébredhetünk: azok után, hogy belénk akarták sulykolni, miszerint kis nemzet vagyunk, ezért "merjünk kicsik lenni", most a magyar nemzeti kormány törekvéseihez igazodva ismét merhetünk nagyok lenni. Annál is inkább, mert fényes korszakokban is bővelkedő, igen gazdag múlt áll a hátunk mögött, s nagyon sok neves személyiséget adtunk az emberiségnek. A most felnövekvő nemzedék tagjai pedig Zékány János példájából is leszűrhetik a tanulságot, hogy egy kicsiny faluból elindulva is sokra vihetjük az életben, ha elegendő tudásra teszünk szert.

Mihajlo Roman üdvözlő szavait követően Grigora Éva örömének adott hangot, hogy az utóbbi időben újabb és újabb ugocsai falvak fedezik fel neves szülötteiket, ismerik meg mind jobban történelmüket. Míg Gerendely Béla – folytatva a gondolatmenetet – arra hívta fel a figyelmet, hogy csak úgy építhetjük fel a jövőt, ha ismerjük a múltunkat, a gyökereinket, s nekünk, ma itt élő magyaroknak kell ápolnunk őseink emlékét, mert ezt senki sem teszi meg helyettünk.

Miért kell emlékműveket emelnünk a mostani szegény világban? – tette fel a költői kérdést Tóth Jenő karácsfalvi görög katolikus parochus. De miért állítunk kereszteket falvaink határában? Azért, hogy tudatosítsuk magunkban Jézus áldozatát, mert enélkül elsorvad a hitünk. Ha pedig nem építünk emlékjeleket, melyekkel felidézzük nemzetünk neves alakjait, akkor elsorvad a magyar öntudatunk. Ezért kell vállalnunk az építkezésekkel együtt járó anyagi áldozatokat, még ma is, amikor egyesek azt gondolhatják, hogy más célokra kellene fordítanunk a tulajdonunkban lévő pénzeszközöket – szögezte le, majd felszentelte az emlékművet, melyet közösen leplezett le Gorondi Albert, Barta József és Zékány János, a hajdani nemes ma is Karácsfalván élő leszármazottja. A koszorúzás után pedig a Himnusz eléneklése zárta az ünnepséget.


Vissza a hírekhez