Az eső sem tudta elmosni a falunapokat

Asztély – A szakadó esőben is kitartottak vasárnap a beregszászi járási Asztély lakosai, és ha egy kicsit késve is, de megkezdték a futballpályán a 8. falunapot.

Nagy Anikó polgármester, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte a vendégeket, és megköszönte a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatását: "Az időjárás nem kedvez nekünk – mondta –, de ne hagyjuk, hogy elrontsa a kedvünket. A gyermekek ugyanis sokat készültek erre a napra, szeretnék megmutatni tudásukat."

Halász László, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési és Sportosztályának vezetője ünnepi beszédében elmondta: minden egyes községben szükség van a közösség összetartását erősítő falunapra. "A fellépő fiatalok bemutatják tehetségüket ma itt önöknek, és bízom abban, hogy a Kárpátalján élő magyar hagyományokat és kultúrát ezáltal tovább tudjuk adni utódainknak."

Nelja Terlecka, a járási közigazgatási hivatal apparátusának vezetője elismerően szólt a községben máig élő szép hagyományokról és a rossz idő ellenére is jó szórakozást kívánt a helyi lakosságnak.

Közben lassan elállt az eső és zavartalan körülmények között kezdhette meg a Gutics Valentina által felkészített nagybégányi tánccsoport sárközi táncokkal a kulturális programot. A helyi óvodások táncos-dalos műsora után gyermekszépségverseny következett. A zsűri döntése értelmében idén Miss Asztély Ricsei Vanessa Evelin lett, míg az Asztély hercege címet Kiss Zoltán nyerte el.

Fellépett továbbá a beregszászi Street Dance Tánccsoport. Nagy várakozás előzte meg az asztélyi Kék Ibolya Tánccsoport fellépését, akikkel ez évtől a profi táncos múlttal rendelkező Somogyi Barna és felesége, Somogyi Szilvia foglalkozik. Külön öröm, hogy a látottak alapján a jelen lévő szakemberek ígéretes jövőt jósolnak az asztélyi tánccsoportnak.

A futballpályán az asztélyi csapat 3-1 arányban legyőzte a közigazgatásilag Beregszászhoz tartozó Búcsú gárdáját. Senki nem éhezett meg, hisz volt finom bográcsgulyás, töltött káposzta és hidegtál. Végül hajnali négyig mulattak az emberek.

A falunapot a KMKSZ pályázata jóvoltából a Szülőföld Alap támogatta.

Bátyú – Falunapot tartottak augusztus 23-án a beregszászi járási Bátyúban a polgármesteri hivatal és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének szervezésében. Az esős időjárás ellenére szép számban gyűltek össze a helyi futballpályán megrendezett népünnepélyre.

Az egybegyűlteket és a meghívott vendégeket Beregszászi Ferenc polgármester köszöntötte, kiemelve az ilyen jellegű rendezvények fontosságát az összefogás és a közösségépítés terén. Vázolta a település által az elmúlt egy év során elért eredményeket és szólt a gondokról is.

Sin József, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökének helyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke a hivatal és a KMKSZ BKSZ tagsága nevében köszöntötte az egybegyűlteket. "Ahhoz, hogy Bátyú még sikeresebbé váljon, elsősorban arra van szükség, hogy az itt élők legyenek valódi lokálpatrióták, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a település sikeresen fejlődjön tovább."

Ember István, a KMKSZ helyi alapszervezetének alelnöke kiemelte, hogy a falunap lényege az összetartás, a falu lakosságának összefogása a közös ügyért, az egymással folytatott eszmecsere. A bátyúiakat más meghívott vendégek és a helyi közösség képviselői is köszöntötték. Ugyancsak részt vett a falunapi ünnepségen Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

Az ünnepélyes megnyitót követő verses-táncos-zenés műsorban felléptek a helyi óvodások és iskolások, a művelődési ház tánccsoportja, a Bátyúi Nyugdíjasklub Kórusa, valamint a Gutról érkező Peres Dóra adott elő magyar népdalokat.

Egész nap zajlott tíz csapat részvételével a kispályás labdarúgótorna. Délután 17 órakor került sor a tombolasorsolásra, melynek fődíja egy mobiltelefon-készülék volt, este pedig látványos tűzijátékban gyönyörködhettek a helybeliek, melyet hajnalig tartó zenés vigadalom követett. A falunapi ünnepség megrendezését a KMKSZ által benyújtott sikeres pályázat révén a Szülőföld Alap támogatta.

Zápszony – A beregszászi járási Zápszony községben augusztus 23-án immár 18. alkalommal került sor a falunap és az új kenyér megünneplésére a polgármesteri hivatal és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének szervezésében.

A megjelenteket Bacskai László polgármester köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy ez az összetartás, az egymásra figyelés és a közösségteremtés ünnepe. Szólt a fontosabb eredményekről is: idén vezették be a földgázt, folyamatban van a falu főutcájának javítása, új óvodai csoport is indul.

A járási képviselőtestület nevében Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) alelnöke köszöntötte a helybelieket. "Szépen fejlődő község ünnepli ma a falu napját, melyben olyan emberek laknak, akik a nehézségeken is túl tudnak lépni. Nemrég olvastam Zápszony történetéről. Ezen a helyen egykor csak erdők és mocsarak voltak, most pedig egy fejlődő, virágzó község áll itt, melyet többek között vasút köt össze a nagyvilággal" – mondta a járási tanács elnöke, aki kiemelte a családok szerepének és a működő falusi közösségnek a fontosságát. Ezután több köszöntő is elhangzott, majd megszegték az idei búzatermésből sütött kenyeret.

Megtisztelte jelenlétével a falunapot Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, valamint Sin József, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal helyettes elnöke, a KMKSZ BKSZ elnöke.

Az ünnepség a továbbiakban a helyi óvodások, a mezőkaszonyi, a rafajnaújfalui és zápszonyi műkedvelők zenés-táncos fellépésével folytatódott, ugyancsak fellépett a járás művelődési intézményeinek dolgozóiból alakult Lady’s női tánccsoport. Délelőtt öt gyerekcsapat részvételével labdarúgó utcabajnokságra került sor. A tombolasorsolást követően a boldog győztes egy tévékészülékkel térhetett haza. Végül következett a mulatság, mely a hajnali órákig tartott.

A falunap megrendezését a KMKSZ pályázata révén a Szülőföld Alap támogatta.


Vissza a hírekhez